A rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki a megalapozott gyanú szerint megölte két ismerősét szombaton éjszaka Szegeden. A férfi önkezével vetett véget életének, holttestét és az elkövetés eszközét a Békés megyei Szanazugban találták meg.

Hivatalos: megtalálták a szegedi kettős emberölés feltételezett elkövetőjének holttestét, a gyanú szerint öngyilkos lett

Fotó: police.hu

A férfi 2021. június 19-én éjszaka több lövéssel végzett áldozataival. A sértettekre egy nappal később, vasárnap este a hozzátartozók találtak rá – írják a police.hu-n.

Hivatalos: megtalálták a szegedi kettős emberölés feltételezett elkövetőjének holttestét, a gyanú szerint öngyilkos lett

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül azonosították a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit, akinek felkutatása a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen haladéktalanul megkezdődött. A nyomok Békés megyébe vezettek, így a hajtóvadászatba bekapcsolódott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is.

A kutatás hétfő délelőttig tartott, amikor a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának helikoptere észlelte a férfi autóját Szanazug térségében, majd a rendőrök megtalálták a férfit, aki önkezével vetett véget az életének. Az elkövetés eszközét lefoglalták.

Az ügyben több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Forrás: police.hu

Címlapkép: pixabay.com

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyar1
Még ilyen marhát! Jóképű, diplomás és féltékeny!!! Annyi nőt kaphatott volna amennyit akar. Sosem tudom megérteni a féltékeny gyilkosokat.
Peller Anikó
@magyar1: Az eddigiekből inkább az jött le, hogy nem a nője volt hanem csak a szomszédja. A nő vélhetően tetszett neki de annak volt pasija. Ezért aztán Brutális Dániel fogott egy vadászpuskát és levadászta a leányka párját. Így már minden akadály elhárult előle és szabadon megerőszakolhatta a kislányt, na persze azért előtte őt is meglőtte a könnyebbség kedvéért.

Így a vérben úszó kislányt (jó nagylányt) most már végre magáévá tette.

Mondjuk ennek fényében a fényképgyűjtögető, nézegetők inkább egy árvaszúnyogcsődörnek tűnnek.
magyar1
@Peller Anikó: Bekattant, vagy már bolond volt.
magyar1
@Peller Anikó: Nem volt ennek a gyereknek anyja, hogy tanácsot adjon neki? Szerencsétlen, féltékeny barmok vannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.