Rendkívül káros és veszélyes, amikor összekeverik a sportot a politikával – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos találkozóján.

Szijjártó "önkritikája": "káros és veszélyes, ha összekeverik a sportot a politikával"

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva arra reagált, hogy München polgármestere szivárványszínű kivilágítást javasolt a Németország-Magyarország június 23-i Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó stadionban. A kezdeményezés – és a müncheni városi tanács az azzal egyetértő mind a hat frakciója – a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásnak adna hangot.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a kivilágítás követelésében egyértelműen az a szándék mutatkozik meg, hogy a politikát belekeverjék a sport világába, "hiszen mindenki tudja, miről van szó".

"Mi Magyarországon a magyar gyerekek védelme érdekében elfogadtunk egy törvényt, és ez ellen Nyugat-Európában most ágálnak"

- fogalmazott.

Törekvésüknek olyan formában is hangot akarnak adni, hogy egy sporteseménybe, melynek semmi köze a nemzeti törvényhozáshoz, bele akarják vinni a politikát – mondta. A sportnak és a politikának az összekeverése rendkívül káros, történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rossz. Ha valakik, akkor a németek ezt egészen biztosan jól tudják – tette hozzá Szijjártó Péter.

Nem tudni, kire gondolt, amikor a sport és politika viszonyát boncolgatta, de reméljük, nem veszi magára főnöke, Orbán Viktor, aki lépten-nyomon magyar sztársportolókkal, focistákkal pózolgat. Itt van például a Dzsudzsákkal készült fotója, aki egyébként Szijjártónak is országos cimborája.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Duke Nukem
"káros és veszélyes, ha összekeverik a sportot a politikával"

Döbbenetes, hogy még csak fel sem fogja ez a... Szijjártó, hogy ő a legutolsó ember AZ EGÉSZ FÖLDÖN, aki ilyet kijelenthet, és ezt mások szemére vetheti.

Amúgy meg nem (direkt) politikáról van szó, hanem szabadságjogokról, ill. a Fidesz részéről a szabadságjogok megsértéséről (természetesen megint hazug, álságos, álszent, képmutató módon)
Aki Én
@sgl: Éppen az ilyen mutyik, meg katasztrofális halálozásunk miatt dobták be most ezt a meleg témát.
nezelodo
"káros és veszélyes, ha összekeverik a sportot a politikával"
Jé, nem mondod Petya!? Nálunk ilyesmi még tévedésből sem fordulhat elő!!
kokopelli
Igazuk lehet,de akkor mi a "faroknak" fotóztatják magukat a fityiszesek élsportolókkal? Igaz hogy olyanokkal,
akiket nyugati határon túl senki sem ismer! (;-))
ómió
Még mindig nem tudtátok a "Zorbánra" hazudni, efftársak, hogy sportolókkal pózolva mindet "meg akarja téríteni"?
Pipás
@ómió: Ezt gondold végig mégegyszer. Ez olyan zavaros és ködös, mint az "efftársi" elméd.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.