Igazoltan fertőzött család ült a tömegben, egy magyar szurkoló is karanténba került.

Kontaktkutatást kezdett a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Egy Telex-olvasó jelezte szerkesztőségnek, hogy feltételezhető kontaktszemélyként felhívta őt a járványügy, mert a magyar–francia meccsen igazoltan koronavírusos szurkolók közelében ült, és védettségi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorú fiát jövő keddig karanténra kötelezték szóban.

Hogy történhetett? Koronavírus-fertőzött francia család is beült a Puskás Ferenc Arénába

Magyar szurkolók a labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában játszott Magyarország – Franciaország mérkőzés végén a Puskás Arénában 2021. június 19-én.  – Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az NNK azt közölte a lap szerint, hogy egy francia származású család három tagja betegedett meg, akik vasárnap felkerestek egy egészségügyi szolgáltatót. Gyorstesztjük pozitív eredményt mutatott, így Covid-osztályra kerültek, ahol PCR-teszttel megerősítették a fertőzöttségüket.

A járványhelyzet miatt a 11 rendező városból csak egyben, Budapesten mertek telt házas mérkőzéseket rendezni, a többi stadion általában csak 50 százalékos kapacitással működik, de valahová még ennyi nézőt sem engednek meg. – emelte ki a Telex.

Forrás: Telex.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@Yoda69: Állítólag mindenkinek ellenőrizték az igazolását. Lehet tudni, hogy ez a család hol ült, ott ki ellenőrizte a belépőket - és mennyiért tekintett el az igazolástól - mert, ugye, "van az a pénz"...
fergeteg
1 család 60 ezer ember között. Mi a hír ezen? Több ezren hordozzák a vírust. Egy buszon minimum 6-an.
Ezek a franciák itt akartak kórházba kerülni,az embertelen franciaországi kórházi körülmények miatt.
fergeteg
yoda 69 !!! fáról jöttél,fiam vagy ekkora tahó vagy ?
Nyírfa
@Yoda69: 18.15

Rövid távon talán. Egyébként, biztos, hogy nem, ez törvény, igaz, nem az emberé.
Eladott Ország
@fergeteg: ma, 18:24 ♦ Hogy ne halni járjon a magyar a kórházakba...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/178988865_1661601804228333_5789985488749888725_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=xHi1fR7l9qkAX-hP8LI&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ca11d050d5d8a44c1dcd18e054efb9f9&oe=60D6FC92
A Gotsegen György Kardiovaszkuláris egy új országosnak szánt gyermek szív -ambulanciás osztályra
120 millió forintot szánt az Orbán párt. A Miskolci DVTK regionális sportfejlesztés címén 2300 milliót, majdnem hússzor annyit kapott, mint amennyit a gyermek szívek gyógyítására szántak.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/180593872_1100031853810054_5316028947589125276_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Q4CDLik8GW0AX8AEp9S&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7b8437e4df6938ed8525e4054cc62ebe&oe=60D6B7AB
Az osztrák egészségügyi miniszter sírva mond le. A magyar meg röhögve függeszti fel a rákszűréseket.
Kásler felfüggesztette az onkológiai népegészségügyi szűrővizsgálatokat.
➡ Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter a múlt hét végén miniszteri utasítással felfüggesztette a népegészségügyi célú, célzott, onkológiai szűrővizsgálatokat. Kásler a kórházi adatokra hivatkozik, miszerint egyre nő a fertőzöttek, fertőzésgyanús esetek és a kórházi ellátást igénylő betegek száma.
❗Kásler lépésével két kormányzati hazugságról is lehull a lepel: arról, hogy az egészségügyi ellátás zavartalanul működne, és arról, hogy van elég orvos, ápoló, hogy ellássa a járvánnyal járó többletfeladatokat. Ha ez így lenne, nem kellene életmentő rákszűréseket szüneteltetni. Ennek beláthatatlan következményei lesznek!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/174159357_1729816847182743_4549248586129291975_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=SEtvCbXIr2gAX9HEAUP&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=060c5b41bd81be5f9b2307f242214f32&oe=60D74127
csak úgy....
@fergeteg: 1-2 hüle román 9 millio magyar között,-te már magyarországon kényszerzubbonyra kötelezett lennél,ha nem a románsimogató kúrmányozna..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.