Mi is beszámoltunk arról, hogy gond is van a Balaton-parton a vendéglátásban, hiszen nem elegendő a jó szakember a vendéglátásban, és magas bért kérnek a dolgozók.

"Jöjjenek ide NER ficsúrok, süssék ők a lángost" – exkluzív interjú a balatoni vendéglátásról, bérekről, és az elit terjeszkedéséről
Kép:Pixabay

Az eredeti cikk lap több helyi vendéglátóst is megszólaltatott, mi azonban két helyi vendéglátóssal is beszéltünk, egy éttermet üzemeltető családdal, és egy strandbüfés vállalkozóval is.

Az egyértelműen kiderül, hogy a büféket nem nagyon változtatta meg a járvány, de az éttermeknél már más a helyzet.

Ezért szívesebben vennék vissza alkalmazottaikat azok, akiknek a járvány miatt kellett elküldeniük őket.

A strandokon található egységek, lángososok, büfések közül többen emiatt, a munkaerőhiány következtében vannak gondban. 

Az a gond, hogy az éttermek tulajdonosi köre nagyon megváltozott, annyit ígérnek, amennyit mi nem tudunk, ezért nem nagyon van ember. Tavasz vége óta, folyamatosan kint vannak a hirdetések, pedig jó pénzt is kínálunk.

- mondta a büfés, aki azt is hozzátette, hogy ő is hallotta a hírekben, hogy van ahol egy milliós fizetéssel vesznek fel szakácsokat.

Az egykori vendéglátósok közül többen a kereskedelemben helyezkedtek el. Azt tartósan biztosabb ágazatnak érzik, nem tudják, mit hozhat még a fertőzésveszély ősszel, jövőre. És ezt mind a két tulajdonos megértéssel fogadta.

Ide lehet jönni, golfpálya itt, wellness ott. Itt legalább megtanulnák a NER ficsúrok, hogy milyen bérből és fizetésből élni, és napi 10-12 órát talpon lenni, ezek életükben nem dolgoztak annyit, mint itt egy olyan 23 éves srác, akinek ez a negyedik szezonja. Nem az a baj hogy nincs munkaerő, hanem hogy az elit lehalássza.

- tette hozzá.

Havi 300 ezeret meg tudnak keresni itt a fiatalok. Szállás és étkezés biztosított. Tudnék többet adni? Nem! Kicsi a büfé, így is 8 ember dolgozik itt, plusz én és a családom. Így sem éri meg, nem úgy van az, hogy mi télen ebből bőségesen megélünk. Aki meg irigy, az jöjjön le, csinálja ezt három hónapig, napról napra.

- zárta le a beszélgetést.

A Balaton-felvidéki éttermes két generáció óta fogadja a vendégeket télen nyáron, de ő már hatalmas visszaesést tapasztalt a járvány miatt. A házhozszállítással valamennyire le lehetett fedni a kieső költségeket, és télen amúgy is fél személyzettel mennek, ennek ellenére komolyan fontolgatták az étterem eladását.

Az a gond, hogy nagy a gond. Amennyit kérnek, annyit nem tudunk adni. Olyan bérigényekkel jönnek, amelyek nem tennék lehetővé a gazdaságos üzemeltetetést

- mondta lapunknak. 

Soha nem volt még ilyen nehéz helyzet a szakmában. Vannak olyan étterem- és büfétulajdonos ismerőseim, akik most, nem tudnak nyitni, nincs ember. Aki meg lenne, az nem alkalmas. Vagy ezért, vagy azért. De olyan is volt, aki a műszak közepén kiment mosdóba, ennek 4 éve, azóta nem jött vissza. Nincs megfelelő ember, és nincs olyan aki dolgozni akar.

- szögezi le.

Aki meg lenne, az elmegy máshova, ahol nem bér és bevétel van, hanem az ellopott milliárdokat mossák tisztára, azok könnyen tudnak 800 ezret adni havonta, csak az nem tűnik fel, hogy a saját adójukat kapják vissza.

- mondta el, és kitért arra is, hogy a védettségi igazolvány még nehezebbé fogja tenni a turizmust, hiszen a horvátok már minden nélkül engednek, így sokan azt fogják választani a Balaton helyett.

Itt mindenki akkora sztár, hogy az arcuk nem fér be a konyhára, aztán amikor először találkozik a teltházzal, akkor meg megy a sunnyogás. Én büszke vagyok a csapatomra, 10-12 éve ugyan azokkal dolgozunk. Persze van aki jön-megy, de a többség állandó. Aki most nem jött vissza, az elment a multikba kasszázni, közel ugyanennyi pénzért. Megértem. De hiába tartottuk volna vissza, ha nincs bevétel miből fizessem? Az állam semmit nem adott.

Forrás:Propeller
Címlapkép:Pixabay

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Hát, ha a sok szócséplő NER ficsur sütne lángost, nem igen ennének a nyaralók. Az éttermek meg beépítik az árakba az irreális béreket. Nem igazán családbarát áron lehet majd megebédelni. Legalább is, nem mindenkinek. Horvát ország viszont elviszi a vendégek egy részét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Hát, ha a sok szócséplő NER ficsur sütne lángost, nem igen ennének a nyaralók. Az éttermek meg beépítik az árakba az irreális béreket. Nem igazán családbarát áron lehet majd megebédelni. Legalább is, nem mindenkinek. Horvát ország viszont elviszi a vendégek egy részét.
moareka
Az igazi kipcsakok csak a luxust kedvelik, hotelban, hajóban,repülőn,Dubajban, ku...vákban...némelyek "fűszerezik" ezt pedofiliával...:-(((((((
verőce21
A vendéglátósok ne sírjanak, hanem vegyék elő a széfjeikből az aranyrudakat amiket korábban felhalmoztak és osszák vissza az alkalmazottaiknak, akik "hátán" megkeresték azokat!
csak úgy....
@verőce21: te egy igazi bökezü cigánybáró! -aki nem csak az 5 purdéra koncentrál...
Emmersson71
Mondjuk, én adnék egy-két lángost ingyen is némely NER ficsúrnak ;)
csak úgy....
@Emmersson71: az büntetendö cselekmény,ha nem adsz róla számlát!
balos
@Emmersson71: Forrón,mert ők a meleget szeretik!
Emmersson71
@csak úgy...: Nem értek hozzá, de szvsz az ajándékért nem fizetnek, így számla sem kell mellé.
Aki Én
@verőce21: @Shikari: hogy ti milyen fájóan buták vagytok...
csak úgy....
@Shikari: tibim,hány éve is annak mikor kibaxtak a kocsmából mert nem tudtál viselkedni, fizetni és hangoskodtál? rá pár hétre lépett le a volt nejed is...,te tibim,- mióta nem fizeted a gyerektartást?
verőce21
@Aki Én: (21:23) Már megint "loptál", Feri?
Másra kened...?
csak úgy....
@verőce21: mesélj dade,te lopásból (is) profi..,lassan sötétedik ,- légy óvatos!
Istenakinincsen
@verőce21: Támogatásért rinyálnak látod ugye?Leszarják az alkalmazottaikat(akik hátán megkeresték az "aranyrudakat"és jól hozzászoktak a luxusélethez).Most remélem beintenek a rabszolgák.
Nem jó világ az ahol az egyik ember tulajdonos a másik meg szolga...
Együtt kell dolgozni egy vállalkozásban mindenkinek ugyanannyi pénzért.
Nem úgy hogy a dolgozó ott áll egész nap a forró sütő mellett éhbérért a tulaj meg leszakítja a profitot...ja és ha nem megy a bolt akkor siránkozik támogatásért.
Undorító!
Namely
Ez nagyon gáz. Miről is szól ez a cikk?
1. "ő is hallotta a hírekben, hogy van ahol egy milliós fizetéssel vesznek fel szakácsokat."
Hát annak a helynek bizonyára az ő balatoni lángosozója a konkurenciája. :D Gondolom a lángossütő elment egy elit étterembe, mert hát ott jobb a "píz".
2. "Az a gond, hogy nagy a gond. Amennyit kérnek, annyit nem tudunk adni. Olyan bérigényekkel jönnek, amelyek nem tennék lehetővé a gazdaságos üzemeltetetést"
Hát bizony van ilyen. Ekkor mit kell csinálni? Ja, pl átnézni az üzleti tervet, és ha nem gazdaságos, akkor vagy megtartod a helyet, mint családi vállalkozást, vagy lakat. De itt nem ez a megoldás: itt futok az ellenzéki médiához, hogyaszongya "a csúnya kormány a hibás, tessék mindent helyretenni".
Hogy nem tud eleget fizetni, mert... miért is? Mert hát bizony ő is megoldotta "okosban", amikor csak tudta, és ameddig csak tudta.

El ne sírjam már magamat azokért, akik a feketegazdaságot évtizedek óta működtetik, fizetnek zsebbe, mellékes, miegymás. És még ő panszkodik, hogy a ner ugyanazt csinálja mint ő? Holnap mi lesz? Egy cikk a vízvezeték-szerelőről, aki évtizedek óta nem ad számlát, de a pofája leszakad, amikor átverik?
Pokróc
Hungaroring árak vannak a Balatonon és a Velencei tónál :-(((((( ( a Magyarnak ) Ez mi ???
Toller Béla
Jól kipanaszkodta magát, aztán kiment, beült a SUV-ba és elment vitorlázni ...A gályát meg tolták tovább a havi 300 bruttóért bulizó fiatalok ...
ómió
Akkor, "segítsen" rajtatok a Böszme-kurzus...!
Emmersson71
@Pokróc: Mert rossz helyen próbál kajálni az átlagpolgár! A képviselői irodaházban 300 Ft a csülkös bableves, a napi menü 850 Ft.

magyarugyved.blog.hu/2019/01/09/tenyleg_a_gundel_az_orszag_legolcsobb_kifozdeje
Pokróc
@Emmersson71: Az a baj hogy a ringen 3 nap alatt akarnak meggazdgodni ,a tavainknál pedig 2 hónap alatt és egyre agresszívabbak . Láttam 1 számlát Tihanyi átlagétteremből 2700 ft volt 1 pohár limonádé 3dl 3 hete . csókolom .-((((((
istván irén
Ezektől a rinyálóktól hánynom kell csalnak lopnak éhbérért dolgoztatnak embereket most meg siránkoznak , de 1 se jár gyalog
Pokróc
@istván irén: Nem védem őket de azokon a részeken nem is lehet gyalogjárni , mert olyan mint gyors kényelmes tömegközlekedés az ismeretlen fogalom az egész régióban .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.