Hasznos lenne hogyha a tisztelt kollégák a saját házuk előtt söprögetnének – reagált közösségi oldalára kedden feltöltött videójában Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arra, hogy az elmúlt napokban német, svéd és holland politikusok is Magyarországgal, magyar törvényekkel foglalkoztak.

Egyszerre küldte melegebb éghajlatra Hollandiát, Németországot, Svédországot a magyar államtitkár
Fotó:Balogh Zoltán/MTI

A politikus úgy fogalmazott:

azt gondolta, azért foglalkoztak Magyarországgal, mert a saját országukban nyilvánvalóan minden rendben van és ezért ráérnek erre, "de kiderült, hogy ez nincs így".

A német hadseregben például antiszemita jelenségek láthatók, meg szexuális erőszak – fogalmazott az államtitkár.

Menczer Tamás az eset kapcsán idézte a német védelmi minisztert, Annegret Kramp-Karrenbauert, aki a katonákról úgy beszélt, hogy kiképezték őket, érzékenyítésen estek át, és mindezek ellenére ilyen helytelenül viselkedtek.

Ilyen események láthatók tehát a német hadseregben

- szögezte le az államtitkár.

Svédországban, nos, Svédországban a kormány éppen tegnap bukott meg

- fogalmazott, majd úgy folytatta:

Hollandiában pedig a kormány néhány hónappal ezelőtt bukott meg, pontosan azért, mert a családtámogatási rendszere nem állta ki a jogállamiság próbáját

Forrás:MTI
Címlapkép:Balogh Zoltán/MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Felröffent a sportriporterecske.,,,Kipcsakisztan megjelenítője,,külföldön.,,..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
addig jártatod a bunkó paraszt pofádat még visszakézből megjön a válasz, de félő mi kapjuk miattad is! =))
Pipás
@Shikari: Sajnos az elmeorvosod erre a két mondatodra nem lesz büszke.
Nyírfa
Mielőtt elpusztul az a rohadó Nyugat, a pénztárcáját dobja át nekünk. Most még csak ajánljuk mint lehetőséget. De, ha nem értenek a szép szóból, tudunk mi másként is beszélni!
ómió
Anarcholiburnyákéknak aztán mondhatja...!
nezelodo
A jelek szerint ez az államtitkár sem olvassa, hallgatja a főnöke beszédeit ítéleteit, szándékait, ahogy mások országában akar intézkedni, migráns irtás, Soros Györgyel kapcsolatos kérdésekben, családtámogatással kapcsolatos ügyekben, na meg a keresztényüldözés témájában. Ez utóbbi csak az újsütetű muszlim barátainál nem gond, ahogy egyes népcsoportok, politikai ellenlábasok elleni szankciókat is helyesnek tart, ahogy itthon is szankcionálja az egykori elvbarátait.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.