A koronavírus-járvány leküzdése után idén meg tudják tartani a Békemenetet, az utóbbi évek legnagyobb jobboldali vonulását, ahol rendre százezrek szoktak megjelenni, hogy kiálljanak a jobboldali értékek mellett – jelentették be a szervezők.

Jön a Békemenet, minden eddiginél több dühös fideszest várnak az utcára

A Pesti Srácok tudósítása szerint a jeles dátum 2021. október 23-a.

Európa hallgatott, mikor az emberekre támadtak, koncepciós eljárások miatt sok család ment tönkre, amiért Gyurcsány Ferenc a felelős, és ő most hatalomra készül. Emlékezni kell az áldozatokra és emlékeztetni kell, hogy milyen időszak volt ez. Legyünk ott mindannyian a Békemeneten, soha nem látott sokasággal emlékezzünk a 2006-os eseményekre

– mondta Csizmadia László, a CÖF elnöke.

Bayer Zsolt publicista beszédében kiemelte, hogy hatalmas szavazóbázis áll a kormánypártok mögött; ez a bázis meglehetősen mérges, mert folyamatosan provokálja őket a baloldal. Állítása szerint hosszú hónapok óta kérik a jobboldali szavazók őket, hogy legyen Békemenet, hogy meg tudják mutatni az erejüket, hogy mennyien is vannak.

Engedtünk a népakaratnak, a tökéletes dátum az október 23. nemzeti ünnep

– jelentette ki Bayer Zsolt.

Forrás: pestisracok.hu

Fotó: MTI

121 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Szánalmas kis pöcsök. Hány embert szállítanak oda, mennyinek fizetnek? Natúr túl sokan nem jönnének össze. Ez lesz a CöfPride? :D
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@Clavigo: 10:33 Ez elég valószínűtlen.
ómió
@Pipás: Na! Egy levegővétellel egybekötött aljaskodás erejéig, egy "tempóval", kiemelkedtél a bolsi latrinából, efftársék latrinabúvára!? Azóta se halászta ki senki a fekálbolsi pofádat onnét, amióta téged anyád odaszart? És ezt még másra is hazudnád? Nem túl sok ez az "efftársi jóból"?
Toller Béla
Emlékezzetek, vazze, de mindenre emlékezzetek ! Dühösek lesztek ? Nos, ha tényleg begurultok, megmondjuk hol van a főbűnös, eláruljuk nektek orbán lakcímét ...kérjétek rajta számon az elvesze3tt évtizedet, az elfecsérelt száz és ezermilliárdokat, a saját életeteket ...Bizony, nem lettetek mind milliomosok, milliárdosok, legfeljebb egy elcsalt kis lakás a Várban, mi az ...sem okosabbak nem lettetek ...most mihez fogtok ? Tehetségtelen, vén szivarok lettetek, ugattok, mint a vén kutyák, nehogy odamenjen elétek az ellen, mert akkor minden kiderül.
JAJMÁR
Ha fontosak lennének az európai értékek, nem tartanának kényszerbékemenetet, hiszen nincs is háború. Csupán választás lesz, legalábbis kéne legyen, európai... de olyan lesz?
durbincs
@Eladott Ország: maga szedi a piruláit ? hogy ide piszkol ? agyabeteg szerencsétlen ? @JAJMÁR: és maga ?
bakcsubakka
@Málna: @Málna: @málnika !
Találkoztál már T-Bollyal? Itt azt ígérte,hogy le fog nyomni mint a bélyeget! Baj lenne cici mérettel? Mert az a hülye elég magasra tette a mércét. én beérném egy 90 -es kosárral is. És közben nem politizálnánk. Vagy nagyon kicsi? Az nagy baj !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.