Hiába a nagy port kavart hír, mely szerint januárban alapítványi kézre adták az egyetemeket, ezek egyelőre nem igen akarnak megalakulni, így nagy a bizonytalanság. 

Április 30-án a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy a korábban már alapítványi fenntartásúvá vált felsőoktatási intézmények után újabb 11 kerülhet fel a modellváltók listájára. Bár januárban napok alatt lezavarták a szenátusokban a fenntartóváltásra előzetesen rábólintó döntéseket, most mintha megállt volna az idő – írja a HVG.hu. Egyelőre a bírósági honlapon elérhető nyilvántartásban egyetlen alapítvány sem szerepel azok közül, amelyek magalakításáról az áprilisban elfogadott törvény rendelkezik.

Bizonytalan a januárban alapítványi kézre adott egyetemek sorsa

Fotó: PTE.hu

Mindez azért problémás, mivel az érintett egyetemek dolgozóinak közalkalmazotti státusza a törvény szerint a fenntartóváltással együtt szűnik meg. Fenntartót értelemszerűen csak akkor lehet váltani, ha a kifejezetten erre megalakult alapítványokat hivatalosan is bejegyzi a bíróság. Ráadásul az átalakuló egyetemek közül van olyan, ahol a szakszervezet új munkaszerződéseket emleget, másutt úgy tudják, hogy csak tájékoztatást kapnak majd az új jogállásról.

Az alapítványokról, azok majdani működéséről, a kuratóriumi tagok személyén túl alig ismert bármi is, pedig másfél hónap sincsen augusztus 1-ig, amikor is a közalkalmazottak jogi státusza megszűnik, pontosabban szólva, a törvény szövege szerint átalakul, ha addig sikerül bejegyeztetni az alapítványokat. Ha valaki úgy döntene, hogy nem vállalja az új jogállás szerinti foglalkoztatást, akkor annak sem felmentési idő, sem végkielégítés nem jár. A dolgozók ugyan az egyetemekkel állnak majd továbbra is jogviszonyban, de talán nem mindegy, hogy azok milyen feltételek mentén működnek majd. Pont ez nem látszik egyelőre.

Az egyes egyetemek, mint például a Pécsi- vagy a Szegedi Tudományegyetem jelenlegi helyzetéről bővebben a HVG.hu cikkében olvashat!

Forrás: HVG.hu 

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Horizont: Ha nem tudnád, a szaktudás bolsevik huncutság! (by Csurka I.) Ezért a fidesz által kinevezetteknél tilos is rendelkezni vele!
RonaGyuri
@Horizont: hogy is mondta Hifi? ezt elszabták ..., ráadásul IS!!! =))
Sámannus
@RonaGyuri: Hofi má szét kúrta volna az agyukat is ezzel a blamával. remélem ősszel beindul a tünti-bünti.
Nessy
@Horizont: Ha nem tudnád, a szaktudás bolsevik huncutság! (by Csurka I.) Ezért a fidesz által kinevezetteknél tilos is rendelkezni vele!
ómió
Ezt az "efftársi türelmetlenséget"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.