Teneriféről hozták haza azt az 51 éves magyar férfit, aki a gyanú szerint részt vett az úgynevezett kötözős rablássorozatban – közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Teneriféről hozták haza a kötözős rablássorozat gyanúsítottját – videó

Fotó: police.hu

Közleményükben azt írták: tovább dolgoznak a 2010-ben kezdődött, Pest megyében, valamint az ország több településén elkövetett rablássorozat felderítésén, módszerük jellemzője volt, hogy a sértetteket megkötözték – írja az MTI.

A bűnszervezet a rablások mellett kábítószer-kereskedelmet is folytatott.

A hazahozott, a banda meghatározó tagjaként számon tartott Sz. Tamás évek óta külföldön bujkált, Spanyolországban telepedett le – írták. Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, néhány hete tenerifei elfogását követően került a spanyol hatóságok kiadatási letartóztatásába. A férfit szerdán hozták haza, kihallgatták és őrizetbe vették.

A gyanú szerint ő a 2015. március 13-i leányfalui fegyveres rablást, illetve a 2016. augusztus 8-án, Biatorbágyon elkövetett támadáskor rabolt értékek orgazdája volt. Ezen felül 2017-től rendszeresen kereskedett amfetaminnal. Sz. Tamás a gyanúsítások ellen nem tett panaszt, kihallgatásán együttműködő volt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az őrizetbe vett férfivel szemben rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat további eljárást, kezdeményezik letartóztatását.

Forrás: MTI

Címlapkép: police.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Nem tanulnak ezek a nehézfiúk, elég jó eséllyel megtalálja őket az Interpol. Kövérfalva fideszes képviselője is biztonságban érezte magát külföldön tíz évig, de a kétezres évek közepén csak hazatessékelték egy kis számvetésre.
jesz
pont nyáron kapják el? Há még nyaralhatott volna a picinyem...igaz, itt meg hűsölhet, koszt, kvártély, haverok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.