Pénteken hajnalban Alexander De Croo belga miniszterelnök azt mondta, hogy az Orbán Viktorral lefolytatott vita ezúttal más volt – írja a 168.hu.

Össztűz zúdult Orbánra – A belga miniszterelnök szerint el kellene gondolkodnia azon, hogy Magyarországnak van-e még helye az EU-ban
Fotó: JOHN THYS / POOL / AFP

Ez volt az első alkalom, hogy a teremben lévők nagy többsége és egy tagállam között ilyen nyílt, majdhogynem konfrontációra került sor, és ahogy a kollégáimtól hallottam, ez eddig példátlan. Az Európai Tanácsot mi mindig egy olyan helynek tartottuk, ahol az emberek szabadon beszélhetnek, de azt diplomatikusan teszik.

- mondta, majd azt is hozzátette:

Ez nem egy diplomatikus vita volt, ez eléggé konfrontatív volt

– magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy van-e még helye Magyarországnak az Európai Unióban, De Croo azt mondta:

remélem, ez az a kérdés, amivel Orbán úr is hazatér, vagy legalább ezzel alszik el. Szerintem nem számított arra, hogy a találkozó így alakul.

De Croo szerint ez nem a szokásos Kelet-Nyugat vita volt, mondván néhány balti és kelet-európai állam szintén kritizálta Budapestet.

Mark Rutte is hasonló kérdést fogalmazott meg még a csütörtöki munkavacsora előtt

Viktor, ha ezt csinálja, miért akar egyáltalán az EU-ban maradni?

Forrás: 168.hu
Címlapkép: MTI/EPA pool/John Thys

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pokróc
@Gyurka80: Ha kibaxnak az Eu ból te és mindenki az ingyenkonyhánál fox sorbanállni 1 tál levesért és ha szerencséd van ,kapsz tejjegyet 1 hónapra két litert . kb ilyen erős a csúti nagytudásu szabiharcosod csodaországa EU nélkül .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Ez az idióta anarcholiburnyák előbb gondolkodni tanuljon meg! Az elgondolkodnival kísérletezni utána is ráérne!
Pokróc
Addig csinálják a felesleges feszkót az Orbánék még végleg kibaxnak az EU-ból, aztán van az igazi végecsapó nekünk .
:-(((((((((((((((((((( Aztán taposni fogják a Magyarok egymást ,én nem mert azonnal megyek az USA- ba ,1 percig nem maradok itt . Garntált ! Úgy xavazzatok erre a xarvasmarhákra .
jesz
a gyarmatosítás legkeményebb öldöklését a belga katonák végezték Kongóban(is).. Ezt például Patrice Lumumbáról készült filmhiradóban is láthattuk.
Azok a katonák még ma is élnek, szemük sem rebben ha gyilkolást látnak. Ott van igazi rasszizmus...és akkor még ez a balga belga veri a nyálát, hogy Magyarország így, meg úgy? Nagyon kinyílt a csipája a fél afrikát kofosztó gyarmatosítóknak, akik a gyémántbányákból szerezték sos-sok benszülött halála árán a nagy belga vagyont...
csipetke
Hülye kérdés,hogy orbán miért akar az unióban maradni. Több oka is van a maradásunknak. A legfontosabb,hogy onnan dől az irgalmatlan mennyiségű della, de nincs az a sok pénz,amit ne bírnának ellopni. Másrészt,a régi/új haveroknak,akikhez dörgölőzik újabban, csak akkor fontos orbán,ha bent vagyunk az eu-ban,de ezt orbán is tudja. Ez az ember mindenhatónak képzeli magát,és úgy is viselkedik.Aztán mikor jönnek a pofáraesések, rájön,hogy milyen kisember ő az igazán nagyokhoz,az unió "nagy" tagjaihoz képest. Nyilván az unió vezetői tudják,hogy már nemsokáig kell elviselni a kicsi kövér faszit, csak a jövő évi választásig. Addig meg csak kibírjuk valahogy
csipetke
@jesz: 11:50 Nem Belgium vagyona volt a téma,hanem orbán idióta törvénye(i),amivel/amikkel mindennel szembemegy.
Peller Anikó
@csipetke: Nem akar az únióban maradni. Csak muszályból marad az említettek miatt.

@ómijó: neked folyton bele kell ugatnod a nagyok dolgába te nyomorult állat. Süt rólad a hülyeség.
tudode
Bizonyára ezt a homofob törvényt is "csak" polgárpukkasztásra szánták, mint pl. a szociális temetésse, és a gyülekezéssel kapcsolatos, közjogilag érvénytelen irományt:
.
2021. május 11.
----- Állampapírt vehetnek az önkormányzatok, tovább halaztják a szociális temetést
hvg.hu/gazdasag/20210511_allampapir_onkormanyzatok_szocialis_temetes_koltsegvetes
.
---- Hetedszer halasztják el a szociális temetés bevezetését.””” (…)

-----------------/

---- Hétfőtől azt is be kell jelenteni a rendőrségen, ha két ember politikáról beszélget az utcán
168.hu/itthon/ha-ket-ember-beszelget-hetfotol-politikarol-az-utcan-azt-be-kell-jelenteni-a-rendorsegen-156751
.
2018. szeptember 30., 13:12

„””Október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel, a törvény szerint pedig gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak.””” (…)
----------/
.
Arra ben számított a kedves vezető, hogy a homofob irományuk így kiveri a biztosítékot, mert valójában a Fudamról, az utak koncesszióba adásáról, az döcögő egyetemek alapítványosításáról, és ki tudja még mirőál szándékoztak elvonni a társwadalom figyelmét!
.
Pl.
.
----- Szeretettel Kínának: a kormány trükközéssel szerez földet a Fudan Egyetemnek
hvg.hu/360/20210519_Kinanak_szeretettel
-------------------------
.
Kezd csúszóssá válni a rothadó narancshéj, még törvénykezés szintjén is bazi öngólt rugott az elfajzott béközepes, nemcsak a hazájában is, az EU-ban megkapja a magáét, szőnyeg alat kell bújkálnia!
kokopelli
@csipetke: a régi évsázados példákról a "Móriczka jut eszembe ,amikor a rókáról kellene beszélnie. "A róka egy
veszélyes állat,de a farkas még veszélyesebb,mert...",és elmeséli azt amit a farkasról amit olvasott! M.o. is sor-
ban állt anno a gyarmatok szerzésénél! "M.o. későn futott, neki csak az ...jutott?!" (;-))
Gyurka80
@Pokróc: Miért nem mész már most az USA-ba.Neked is jobb lenne (lmbtzhetsz térdelhetsz), meg nekünk is!
Gyurka80
@csipetke: El kellene olvasnod azt a törvényt és értelmezni, nem csak szajkózni a libernyákokat!
Gyurka80
@Peller Anikó: Belőled meg dől a hülyeség!
Pokróc
@Gyurka80: Ha kibaxnak az Eu ból te és mindenki az ingyenkonyhánál fox sorbanállni 1 tál levesért és ha szerencséd van ,kapsz tejjegyet 1 hónapra két litert . kb ilyen erős a csúti nagytudásu szabiharcosod csodaországa EU nélkül .
kereső
@sgl: Kellettek ehhez a kollaboráns "ellenzékiek", a markukat tartó telhetetlen zsebű magyar "újgazdagék", orbán hazugságai,és mindazok akik bedőltek/bedőlnek neki, az irástudó értelmiség árulása (akik még most is oly szivesen passzirozzák a semmit( ax@rt),és a mai napig nem mondják ki, hogy a király meztelen- és igen, orbán dikatúrát épit- és x@rik az emberi jogokra, neki a demokrácia csúcsa az ő fasiszta félfeudális társadalma, etc...
És kellett hozzá az Eu bénasága, Merkel simogatása is.
kereső
@sgl: És kellettek hozzá a Navracsicsok, gulyás gergelyek, varga juditok, palkovicsok ... a csinovnyikok derék hadosztálya
Aki Én
@Gyurka80: Te miért erőlteted ezt a kommentelősdit? Messziről látszik, hogy nagyon butus vagy hozzá. Nem kímélnéd meg magad, meg persze másokat is? Nem akarsz inkább a háttérben békamenetet szervezni?
Gyurka80
@Aki Én: Buta te vagy, a más véleményét nem tudod elfogadni.A libernyákok azt szajkózzák, hogy el kell fogadni másokat ez csak a másságra vonatkozik a véleményre nem? Ez ellentmondás és csak a hülyék mondanak ellen saját maguknak! Mit nem lehet elfogadni azon, hogy a gyermekeinket nem kell a másságoknak felvilágosítani az iskolában, mint nyugaton? Minem szólunk bele a dolgukba ők se szóljanak a mienkbe , kapisgálod? Vedd le a szivárványos szemüvegedet!
Gyurka80
@Pokróc: Nem kell kivágni, fel fog bomlani és visszaalakul azzá ami volt gazdasági közösséggé (akkor ha elzavarják azokat az úniós vezetőket akik "mások". És nem a libbant eszmékről fognak vitázni (2006-ban nem foglalkoztak az emberi jogokkal!), hanem arról, hogyan erősítsük a gazdaságot az EU-ban.
Aki Én
@Gyurka80: ..na, erről beszélek. Nem is érted mi történik, csak azt figyeled ki mit mond.
Már annyi embertől megkaptad, hogy buta vagy, érdemes lenne megfontolni.
És nem azért, mert más a véleményed, hanem azért, mert óriási butaságokat írsz. Annak semmi köze a ,,más véleményhez".
Gyurka80
@Horizont: Azért írsz annyi hülyeséget mert szalonnát olvasol.Ezeknél gyűlölködőbb lapokat ritkán találni : "Kolozsvári Szalonna és Hir-Telen Beszólunk internetes fórum továbbgondolt,folyamatosan fejleszteni, bővíteni, jobbítani kívánt változata. "
Gyurka80
@Horizont: A szalonnától te vagy félretájékozott és gyűlölködő!
Gyurka80
@Horizont: "Ez itt a SZALONNÁZÓ. Egy, a világban szétszórodott maroknyi ember kezdeményezése" ha téged nem a magyarok véleménye érdekel a te bajod!
kokopelli
@Horizont: Már a ZDF német televízió is foglalkozott az Orbán-Finkelstein/Birnbaum "Soros-kampányával"!
Nem csak az Orbán,hanem a többi "haverjai' (Netánjau és az Erdogán) is megvették a jogot! Röhögtek is
is a politikusok már a rég elavult ß@ron! ...még a jobboldaliak is! Igaz,hogy a buzi Finkelstein már meghalt,de
még kaszíroz a haverja!? (;-))
Gyurka80
@Horizont: Akik kiszédelegtek azok neked a mérvadók? Akkor szédelegjél ki te is és kintről kritizáljál.
Peller Anikó
@Horizont: Ez a kretén egy minipöcsöcske? Még faszocskára se futotta, de nem értek egyet.

Nem hiányzott.

@Hurka80: "a más véleményét nem tudod elfogadni.." Nyilván azért vagy itt hülyegyerek mert kiváncsi vagy más véleményére. De bátran elhiheted, mi nem vagyunk kiváncsiak a tiedre, hiszen vannak itt értelmes emberek is.
kokopelli
@Horizont: ne viccelj! Ki ismeri még a németeknél a dobos Mándokit? (a magyarokon kívül)
Gyurka80
@Horizont: Akik tesznek Magyarországért megérdemlik, de akiket te olvasol azok nem, amúgy is van sajnos aki fizesse őket.
Nyírfa
@sgl: 12.47

Nem kell hozzá sok idő, és Kádárt nemcsak rehabilitálja a történelem, hanem el is ismeri az államférfiúi nagyságát. Szeretném, ha mindenki tudná, milyen nagyszerű reformokkal nyitott volna a piacgazdaság felé, ha a soha nem volt kommunista környezete ebben nem gátolja meg.
Az olyan " ifjú kommunisták" , "reformerek mint kövérék, pozsgay és az egész ex-MSZMP ugyanúgy az akkori rendszer élősdijei voltak mint most a fidesz-kdnp, cöf és társaik, csak ők már az EU testét is rágják.
Gyurka80
@Peller Anikó: "vannak itt értelmes emberek is" akik közé te NEM tartozol!
Gyurka80
"A luxemburgi miniszterelnök Orbánnak: „Az anyám utálja, hogy meleg vagyok, ezzel élek együtt. " Na ez a baj, hogy ilyen frusztrált emberek kritizálnak, eltűnhetnének már. Ezt beszélje meg az anyjával!
Pokróc
@Gyurka80: Na persze ,mert te vagy nosztredámusz a megmondóember ?
Láttam a 2006 os műbalhét ,nekem ne mondogasd nem a hülyék közé vagyok sorolható .
RonaGyuri
nagyon mellé ment: "remélem, ez az a kérdés, amivel Orbán úr is hazatér, vagy legalább ezzel alszik el." A retardált dagadt törpe nem így működik! =))
Gyurka80
@Horizont: És amikor te dícséred magad?
Gyurka80
@sgl: A HVG marha hiteles, libbant lap!
Gyurka80
@Horizont: Azért egy vénasszonynál biztosan értelmesebb vagyok!
verőce21
A belgák 10 milliós népirtása Belga-Kongóban is teljesen rendben volt, nem is beszélnek róla, "de azt diplomatikusan teszik."
Most újabb heppjük a szivárványosítás, ezt csak 550 millió emberre akarják ráerőszakolni...!
verőce21
A németek jó alanyok az ilyen baromságokhoz!
Jók voltak nácinak, jók voltak kommunistának és most jók neoliberális marxistának, de ha kell talán buzinak is jók lesznek.
Tökéletesen hülyíthető nép.
Gyurka80
@Pokróc: Kár, hogy nem a te szemedet lőtték ki, másként látnád a világot! Ezt nézd hülyegyerek : www.youtube.com/watch?v=ZjQL3Gjt-c8
fergeteg
Bunkó uniós vezetők !
Olvasni tudtok-e . Vagy nem csak a luxemburgi buzi köztetek.
fergeteg
Lassan elkezdődik az LMBTQ-hoz hű tanárok orrbaverése Magyarországon
Azt mondja szomszéd: azt próbálják meg,hogy a lányomnak magyarázzák a homoszexualtást. !
Pokróc
@Gyurka80: Na persze . Bárhol máshol lett volna ez csinálva halomravernek bakker a rendőrök . A gumilövedékes tömegoszlatás közbeni szemkilövést
hozod fel mikor 30 ezer kovid19 halott van az Orbánkormány alatt ? Azokat az enbereket és rokonait nem sajnálod te patkány ?
Pokróc
@Gyurka80: és te vagy 1 jó nagy hülyegyerek ! Tuggyad kivel és hogyan bexélx kispatkány !
namihami
@fergeteg: 20-59: A szomszédod lányának erről hallani pedig nem kevés értelme lenne. Kb. ugyanannyi, mint amennyi a szomszédodnak kellene. Ugyanis, ha tényleg létezik az a bizonyos szomszéd és van lánya, akkor legalább valamit megtudna egy olyan, képzett személytől a dologról, amiről ma 21.században nem a kapualjban, a barátnőktől kellene hallania. Mert amit az apjától hallhat, attól csak olyan sötét marad, mint a felmenője.
Gyurka80
@Pokróc: A libbantak patkányoznak idióta! NEM volt rendszeresítve gumilövedék te barom!
Gyurka80
@Pokróc: Nagyon hülyének kell lenni a kovidot 2006-al összekeverni !
Clavigo
@Gyurka80: Te is kórusban hugyoztál @Gyurka80: ?? Egyedül szartad magad nyakon az Andrássy úton,,,,vagy a bajtársak besegítettek.. ?
Gyurka80
@Pokróc: Bárhol máshol ezt csinálta volna amit böszmeferi, már lemondott volna azonnal!
Gyurka80
@Clavigo: Jól megfogtad a lényeget idióta.Az a lényeg amit böszmeferi csinált baromarcú.
Pokróc
@Gyurka80: USA ban a kapitolium ostrománál a hátizsákos csajt úgy kilőtték mint a xart. Ti + itt fel vagytok háborodva 15 év elteltével hogy megsérültek ,meg nem volt rendxeresítve gumi xar ? Hát a pofám leszakad ,komolyan :-( itt van 30 000 Magyar halott te barom ,világjárvány azzal foglalkozzatok . Nehéz mi ?
Pokróc
@Gyurka80: Gyászoljál 30 000 Magyart és kussoljál el xépen ! 1 év Nemzeti gyász van te barom !
gina
OV nem Magyarország öt kell kirúgni mindenhonnan és egy fillért se kapjon a szemét pondró és narancs elmebeteg szektája
csak úgy....
@verőce21: 19:44 "Tökéletesen hülyíthető nép. " dade, ez egy tökéletes jellemzés a magyarokról! orbán népéröl.. :)
verőce21
@csak úgy...: Az elhülyülésre te vagy az élő példa!
Nyilván, buzinak is trendi vagy ott Németországban!
csak úgy....
@verőce21: egy gyütment hazudós dadénak ezt elnézem! :)
csak úgy....
@verőce21: töled dade még ez is belefér a pakliba! :) mesélj még ..
csak úgy....
@verőce21: még nem is kérdeztem,- az 5 rajkódból mennyi a buzi? :)
Gyurka80
@csak úgy...: Te németektől osztod itt az észt? Akkor inkább puszilgasd a migránsaidat, meg rakd az ablakodba a szivárványos zászlót!
magyar1
Az a baj, hogy ezek akik bírálják ezt a törvényt olyan gazditól kapják a parancsot aki érintett ez ügyben. Mert szerintem a németek de a franciák sem akarnak buzi gyerekeket és 90 %-a a népnek nem az és nem pedofil, tehát a demokrácia ott nem működik, nálunk meg a többség jónak látja.
Edmond Dantes
@Shikari: Na,a honlap buzija megszólalt a kultúrált szókincsével.
csak úgy....
@Gyurka80: buta shikari gyuresz,te csókolgasd a seggemet! szegény orbán ,egy marhacsordával körülvéve...,csoda ha bedilizik!? :)
Gyurka80
@csak úgy...: Te csak úgy vagy hülye, vagy edzed magad?
Yoda69
@sgl: orban arra jatszik hogy minket tegyenek ki az EU-bol, mert akkor o felteheti a kezet, hogy nem o akar kilepni, o csak a haza megmentoje akar lenni. Igy a csordaja szemeben talan meg hiteles is maradhat.
Persze a jelenlegi szabalyok szerint ezt az EU nem lepheti meg, de a szabalyokon lehet valtoztatni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.