Ahogy arról korábban beszámoltunk könnyedén átment a parlamenten a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának projektjét előkészítő fontos törvénycsomag. A parlament tavaszi ülésszakának utolsó napján 133 igen, 25 nem és tartózkodás nélkül fogadták el a Fudan Hungary Egyetem Alapítványnak szánt vagyonjuttatásról szóló törvényt.

Jönnek-mennek az ingatlanok a Fudan Egyetemnek és a Diákvárosnak

A Nagyvásártelep központi épülete Budapesten 2021. április 27-én.  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Közlöny csütörtöki számából derült ki, hogy az elfogadott parlamenti törvény értelmében

a Fudan Egyetem budapesti campusa, valamint a Diákváros megépítéséhez szükséges ingatlanokat adták át a beruházásokért felelős szerveknek.

A Magyar Közlönyben a Fudan beruházásának felügyelete végett rendelkeztek a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról is. Ennek létrehozásával az oktatásért felelős minisztert, Kásler Miklós bízták meg – írja az Index.hu.

Az elfogadott törvény értelmében a

Diákváros megépítését nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak nyilvánították.

Az építkezéssel kapcsolatban az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. részére adták az ingatlanokat, illetve ők vették át a beruházás felügyeletét a Budapest Fejlesztési Központtól. A társaság összesen öt ingatlant kapott.

A rendeletben leszögezték, hogy

az alapítvány kuratóriumától a későbbiekben sem lehet megvonni az alapítói jogokat,

illetve hogy

az Alapítvány kuratóriuma a rá vonatkozó kijelölésről nem mondhat le, az alapítói jog gyakorlására mást nem jelölhet ki, valamint a rá átruházott alapítói jogokat nem ruházhatja át

A határozatban azt is rögzítették, hogy a kormánynak csak

2022 decemberéig kell beszámolnia az Országgyűlésnek az Intézmény létesítésével kapcsolatos beruházás előkészítéséről és a megvalósítás tervezett költségeiről.

A Fudan ügyével kapcsolatban a kormány és az ellenzék egyaránt azt ígérte, hogy népszavazáson fognak dönteni arról, megépülhet-e a campus.

Gulyás Gergely miniszter azt mondta, hogy

erre országos népszavazásként, 2022 decembere után kerülhetne sor, míg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester már idén ősszel helyi szintű népszavazásokat szeretne a kérdésben.


Forrás:Index.hu
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
1. ""...az alapítvány kuratóriumától a későbbiekben sem lehet megvonni az alapítói jogokat,""
2. ""...az Alapítvány kuratóriuma a rá vonatkozó kijelölésről nem mondhat le, az alapítói jog gyakorlására mást nem jelölhet ki, valamint a rá átruházott alapítói jogokat nem ruházhatja át...""
3. ""A Fudan ügyével kapcsolatban a kormány és az ellenzék egyaránt azt ígérte, hogy népszavazáson fognak dönteni arról, megépülhet-e a campus.""
4. ""...erre országos népszavazásként, 2022 decembere után kerülhetne sor...""
A fenti szemelvények után (tessékmondani?) még melyik hülye fideszesben nem ébred fel a kétség, hogy megint át lett a Vezére által b@szva? Ha akad olyan, aki ezt (még közülük se) nem az állami vagyon elherdálásának tartja és a nemzeti adósság drasztikus felemelésével köti egybe, azt az OMÉK-re kéne benevezni, a Nemzeti (mert ugye csak nemzeti lehet) Címeres Marha-díj biztos jelöltjeként.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
A hitelt a megszavazókra és a leszármazottaikra írják fel,mert így illik tenni a kinai fal építőivel!
Gauntlet
Hazaárulás szégyenteljes dokumentuma!!!
namihami
1. ""...az alapítvány kuratóriumától a későbbiekben sem lehet megvonni az alapítói jogokat,""
2. ""...az Alapítvány kuratóriuma a rá vonatkozó kijelölésről nem mondhat le, az alapítói jog gyakorlására mást nem jelölhet ki, valamint a rá átruházott alapítói jogokat nem ruházhatja át...""
3. ""A Fudan ügyével kapcsolatban a kormány és az ellenzék egyaránt azt ígérte, hogy népszavazáson fognak dönteni arról, megépülhet-e a campus.""
4. ""...erre országos népszavazásként, 2022 decembere után kerülhetne sor...""
A fenti szemelvények után (tessékmondani?) még melyik hülye fideszesben nem ébred fel a kétség, hogy megint át lett a Vezére által b@szva? Ha akad olyan, aki ezt (még közülük se) nem az állami vagyon elherdálásának tartja és a nemzeti adósság drasztikus felemelésével köti egybe, azt az OMÉK-re kéne benevezni, a Nemzeti (mert ugye csak nemzeti lehet) Címeres Marha-díj biztos jelöltjeként.
csapnivalo
@namihami: Sokaknak nem tetszik a Fideszben sem, de ha nem szavaznák meg, a következő hónapban töredékére esne a "járandósága". Nem csak a parlamenti pénzekről van szó. És ennyi. Anyagilag van megfogva az egész bagázs. Van az az ár... :(
namihami
@csapnivalo: Ezt én egy kisfaluban még alá is írom, hiszen ott a polgi (még ha magát függetlennek is mondja--akkor is az isten /segély és közmunka/), de egy közepes vagy nagyobb városban már senki nem látja, hogy aki bemegy egy függöny mögé, az ott mit csinál.
Persze, tény hogy a voksok tömege az ún. ""Narancs-Magyarországból"" jön. De, ha megfigyeled, a nagyobb és egyre növekvő számú városok egyre inkább ellenzéki kezekbe kerülnek. Nem véletlen, hogy az Orbán szinte ejti a nagyvárosokat és a pénzeket minél inkább a kontrollálható kis- és aprófalvas településekre csoportosítja. És ott a kevés is többnek látszik. Tisztában van vele, hogy egyvoks az egyvoks---jöjjön bárhonnan. És a ""marinénik és pistabácsik"" a mai napig MTv1-en és Kossuth rádión élnek. Ha ott csak a megdicsőülés a téma, akkor jön a göbbelsi igazság: ""Ha elég sokszor mondod el, akkor a végén el is hiszik és az lesz a valóság!"".
A Viktor nem hülye, csak (klasszikus!!!) geci. Ezt nagyon jól tudja és alkalmazza.
Szalay Miklós
A kínai Fudan egyetem Magyarországon - a lényeg öt szórakoztatóan kétértelmű bekezdésben:

egyvilag.hu/index.shtml#fudan

+ Frissítve az utcaátnevezések kapcsán.
Qqberci
"az alapítvány kuratóriumától a későbbiekben sem lehet megvonni az alapítói jogokat"

Nem a lófaxot!!!...

A Fudannak szánt terület nagyobb, mint a Budapesti Műszaki Egyetem területe, de azt még nem lehet tudni, mit is oktatnának ott...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.