Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán tette közzé azt a bejegyzést, amelyben beszámol arról, hogy szerdán Dunaújvárosban egy "fideszes tüntető" megütötte egy kolléganőjét.

Gyurcsány: "Fideszes tüntetők ütötték meg a kollégáimat" – ezt üzente a "fizetett" hőbörgőknek
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány azt írta

azért, mert végezte a dolgát, és felvételeket készített a rendezvényünkről a telefonjával,

- majd azt is hozzátette, hogy emiatt arról is készült felvétel, ahogy a tüntető megzavarja a rendezvényt.

Ugyanez megismétlődött Dombóváron, ahol egy kollégámat ugyancsak azért ütötte meg egy kormánypárti szimpatizáns, mert felvette, hogyan provokálja a rendezvény résztvevőit.

Hozzátette, hogy a felvételeknek köszönhetően mindkét ügyben feljelentést fognak tenni. Így üzent a tüntetőknek

Üzenem a Fidesz, többségében fizetett tüntetőinek: nem félünk tőletek és nem fogtok minket megállítani. Bejárjuk az egész országot – akár tetszik nektek, akár nem – és minden fideszes tüntetőre, provokátorra és hepajkodóra két kamera fog jutni, hogy a rólatok készült fotók és videók itt virítsanak majd a Facebookon – akár tetszik nektek, akár nem. Aki fenyeget, vagy akár egyetlen DK-st is bántani mer, azt pedig fel fogjuk jelenteni.

A teljes bejegyzés itt tekinthető meg:

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ezek a fideszbarmok tényleg nem többek egy 5 kilós krumplinál.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Ostoba birkák! Le kell lőni a dékásokat nem megütni!!! Ha valaki ezt megteszi Orbán kedvéér egy zsák krumpli és egy Orbán fotó a jutalom xD xD és természetesen Orbán személyesen védi meg az illetőt Sorostól Brüsszeltől és Gyurcsánytól!!
namihami
Ezek a fideszbarmok tényleg nem többek egy 5 kilós krumplinál.
Csizmás Kond
pont azzal a svunggal nyomulnak mint a buzik...nekik nem számít hogy ki szereti vagy ki nem ők csak nyomulnak...
creativehun
@Csizmás Kond: Jaa...tisztára mint a fidesznyikek..
creativehun
@rokker33: Plusz a migránsoktól és személyesen garantálja az illető COVID elleni védettségét.
DNS
Ferike,te is a mi pénzükből élsz,meg abból amit összeloptál,a szimpatizánsaidnak még krumplit se adnék,alja népség!!!
balos
Üzenem minden fideSSes "krumplinak",hogy én mától burgonyának fogom hívni az étkezésre való kolómpért!
tudode
Megtekintve a világhálón, hogy vajon milyen hatása van a plenáris üléseken elhangzó durvaságoknak, áskálódáSOKNAK:
.
Rémisztő:
.
------ Késeltek az utcán
.
Nagyjából 42 000 találat (0,49 másodperc)
.
www.google.com/search?q=K%C3%A9seltek+az+utc%C3%A1n&oq=K%C3%A9seltek+az+utc%C3%A1n&aqs=chrome..69i57j0i333l3.4984j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------------!
.
----- Verekedés az utcán
.
Nagyjából 371 000 találat (0,61 másodperc)
.
www.google.com/search?q=vereked%C3%A9sek+az+utc%C3%A1n&oq=Vereked%C3%A9s+az+utc%C3%A1n&aqs=chrome.1.69i57j0i22i30l2.8035j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.-----------------!
.
----- lövés az utcán
.
Nagyjából 1 100 000 találat (0,60 másodperc)
.
www.google.com/search?q=K%C3%A9seltek+az+utc%C3%A1n&oq=K%C3%A9seltek+az+utc%C3%A1n&aqs=chrome..69i57j0i333l3.4984j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
---------------------/
.
Kész Chicagó!
.
Azzal együtt, hogy az átkosban munka végeztével akár 23 h-kor is végig lehetett menni a körúton, senkinek nem jutott eszébe a járókelő bántalmazása, mert élhetőbb volt mint ez a rabszolga valami, amikor a megélehtés a tét, és vegzáltak az állampolgárok az állandó ellenségkeresés hatásától!
------------------------
.
A két vezetőt összehasonlítva, mit hagynak maguk után
.

---- A szocialisták: 800 km autópályát
---- A ner betonszarkofágok erdejét, és térkövekkel eltakarva az urszág csúNYÁJA!!!
DNS
Igen párizsi 3.30 ,kenyér 3.60 (fehér), banán 30 évente egyszer,ha végigálltad a sort,kva jó volt!!!
Tantusz 1 Ft,de most már itt is "leesett" a tantusz,kommunista aljadék kihal,hajrá MAGYARORSZÁG!!!
percsi
@DNS: Igazad van, a párizsi 3,30, viszont finom volt. A fehérkenyér 3,60, de szeletelhető, akár napokig finom kenyér volt. A banánhoz 30 évente jutottunk hozzá, de az igazat megvallva nem volt annyira szükség rá, mert az ország el volt látva igazi magyar édes, lédús, finom gyümölccsel. Télen ettük a finom kompótot. Most esszük a drága ízetlen, vitamindús gyümölcsnek nem mondható valamit.
Akkoriban bármerre jártunk az országban, útközben láttuk a megművelt földeket gyümölccsel-zöldséggel roskadozva, láttuk a legelésző állatokat stb.
Nem tudom, hogy hány éves vagy, ezért megkérdezem, te ettél már igazi magyar paradicsomot, paprikát, őszibarackot, epret, ...? Én igen, és sokkal finomabb volt, mint a banán!
Sajnos a kommunista aljadék 32 éve a parlament lépcsőjét koptatja, és addig fogja koptatni, míg létezik olyan ember, aki szereti, ha kizsákmányolják. Nekik köszönhetjük, hogy az országban drágán silány élelmiszereket kapni. De viszont van sok-sok stadionunk és pár léhűtő, aki iszonyatgyorsan, kiemelkedően meggazdagodott.
Jobb lenne, ha kevesebb gazdag és 0% éhező munkanélküli család lenne. Ehhez munkahelyeket kellett volna teremteni, mint annak idején, és nem stadionokat építeni.
Nem gondoltam volna, hogy vissza fogom sírni azt a világot, pedig azt is zsiványok irányították. ☹
timeshift
Úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúristen!
Azt a sok bujdos primitív paraszt köcsögöt.

A MAGYAR, PARASZT

@DNS: És hamarosan a sötétség...
Ja nem, már itt is van. Megérkezett.

A DNS rendben van, hisz a bugris kőbunkó magyar parasztoknak is van DNS-ük.

És akkor a sunyi magyar parasztokon kívül még ott van az a kurva sok országot kihasználó zsidó, az országon élősködő cigány... (ezek a gecik az ország népeségének JELENTŐS RÉSZÉT TESZIK KI - baszki!)

Magyarország sosem volt, most sem az és sosem lesz normális ország - soha a büdös életben !!!
Gyurka80
Na és böszmeferi, jobb ha qussba maradsz!A viperás rendőreidről is voltak felvételek, amit a görény letagadott.És a többi rendőreid túlkapásairól is volt, a göncölnyanya a jelentésben szépen elmismásolta!
magyar1
Ez nagyon elítélendő, a kampányt bunkóság ilyennel zavarni. Tegyék a dolgukat. Diplomácia kell győzzön nem háború van.
kereső
@DNS: "kommunista aljadék kihal",- mit tudsz? Orbán a halálán van? Nem is hirlik, hogy "beteg", vállon fölül az, de abba csak úgy magától nem hal bele senki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.