Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök kormánya 75 évre adta koncesszióba a repülőteret és külföldieknek, devizahitelre adta koncesszióba az M6-os autópályát, amin a magyar állam rengeteget veszített – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

Megjött a kormány válasza az autópályák koncesszióba adásáról: Gyurcsány!
Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

A Párbeszéd korábbi sajtótájékoztatójára reagáltak. Dorosz Dávid, az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy vélekedett, hogy amennyiben megvalósulna a kormány autópályák koncesszióba adására vonatkozó terve, a magyar emberek drágábban használhatnák a gyorsforgalmi úthálózatot, és annak állapota is leromlana.

"Ma Gyurcsány Ferenc szövetségesei azért tiltakoznak, mert az új koncessziós pályázat nem devizában van, hanem forintban, így azon magyarok is elindulhatnak. Ha tehetnék, ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták: újra külföldi multik kezére adnák az országot"

- fogalmazott reakciójában a KTK.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

creativehun
Fideszes ..ergo ..hazudik. Gyurcsány idejében egy gazdasági világválság közepén voltunk..amikor az ország túlélése volt a kérdése. magyarországnál jobb helyzetben lévő országok is dőlétek be abban az időben..csak utána kellene nézni...és nem a butaságot szajkózni a csordával. Most ellenben..állítólag..olyan éteri magasságokban szárnyal a gazdaságunk,hogy a nyugati vezetők sírva könyörögnek a sorszámért..,hogy mikor jöhetnek végre már megnézni a magyar gazdasági csodát..amit Matolcsy unortodox gazdaságpolitikája tett lehetővé.
csak aztán amikor nagy nehezen engedve a rimánkodásnak megmutatják nekik..akkor derül,hogy nincs itt semmi..nem ,hogy csoda...mindössze annyi történt,hogy kusza szem kancsalsága okán...két grafikont véletelnül összekevert.. Az egyiken a GDP arányos államadósság volt..a másikon a magyar gazdaság időarányos teljesítménye...no ezt a kettőt összekeverte...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
creativehun
Fideszes ..ergo ..hazudik. Gyurcsány idejében egy gazdasági világválság közepén voltunk..amikor az ország túlélése volt a kérdése. magyarországnál jobb helyzetben lévő országok is dőlétek be abban az időben..csak utána kellene nézni...és nem a butaságot szajkózni a csordával. Most ellenben..állítólag..olyan éteri magasságokban szárnyal a gazdaságunk,hogy a nyugati vezetők sírva könyörögnek a sorszámért..,hogy mikor jöhetnek végre már megnézni a magyar gazdasági csodát..amit Matolcsy unortodox gazdaságpolitikája tett lehetővé.
csak aztán amikor nagy nehezen engedve a rimánkodásnak megmutatják nekik..akkor derül,hogy nincs itt semmi..nem ,hogy csoda...mindössze annyi történt,hogy kusza szem kancsalsága okán...két grafikont véletelnül összekevert.. Az egyiken a GDP arányos államadósság volt..a másikon a magyar gazdaság időarányos teljesítménye...no ezt a kettőt összekeverte...
NKF
Ők voltak akik eladták volna az anyjukat is!Hol a MÁV CARGO?Az osztrák államnál!
A komcsik mindig tetűk voltak!A nemzet csótányai!
Macskaszem
Gyurcsány idején az ilyen típusú koncesszión a magyar állam rengeteget veszített, ezért Gyurcsány nem ajánlja. A csúti gecinek meg talán éppen ezért tetszik? Ez a gonosz törpe tényleg tönkre akarja tenni az országot.
Nessy
Tehát az M6-s autópálya koncesszióján "sokat veszített az állam". Ezek szerint, ha az összeset koncesszióba adja, az nyereséges lesz? Vagy, hogy van ez? Ha lehet, valami hihetőt tessenek erről mesélni!
balos
@NKF: Ha a jelenlegi vezetés komcsi akkor kina demokrácia?Mikor húzod ki a nyelvedet a nemzethy propaganda tányérjából!Ezek a gecik soha nem voltak baloldaliak,legfeljebb fizetés napon!
Pipás
Mennyire lenézik ezek a magyar embereket, ha úgy gondolják, hogy ez egy hihető magyarázat. Mindennek az oka gyurcsány, brüsszel, soros, migránsok, stb--->NEVETSÉGES!!!
Gauntlet
már azon van 90 óta, úgyhogy...
meg különben se beszéljen az a társulat amely összebútorozott keleti meg egyéb népekkel
fergeteg
Tényleg szül Gyurcsány? Gréczy Zsolt a tettes netán.
Vadai elvtársnő lesz a bába?
lusta
@Mirabilis: Ez így nem teljesen igaz. Valóban a Soros-bérenc felcsúti kis pocakos zsebcézár volt kormányon, de nem tudtak hatékonyan cselekedni, pedig mindent megtettek, mert Gyurcsány.
Yoda69
Eleg izzadsagu szagu magyarazat, hogy Gyurcsany miatt adjak az autopalyaink kezelesi jogat es az osszes bevetelt a kinaiaknak. Foleg annak tudataban, hogy ezek az utak adofizetoi penzbol epultek. Igy most ketszer fizettetik meg ugyanazt a magyar emberekkel.
teuton57
@fergeteg: Szerintem Orban fog szülni, csak mar tulhordta, evek ota ugy nez ki, mintha a 9. honapban lenne. Ki lehet az apa? Az ereszcsatornas???
magyar1
@Yoda69: Sok ilyen szemétség van, felépítjük a ti pénzetekből és utána megfizettetjük veletek. Ez a vadkapitalizmus mely már vagy 30 éve tart.
kereső
A fideSS némiképpen ismét elhajlitja a valóságot. A Gyurcsány kormány NEM! a kész utakat adta koncesszióba, hanem abban a konstrukcióban épitették meg az M5, M6 autópályák egy részét- nem az összes 800 km-t, amely épült a Gyurcsány kormányok alatt( gyengébbek kedvéért nem emmuttyocév- hanem 5 és félév ). Orbánék meg a kész, és az utdij miatt mára nyereséget termelő utakat adják "koncesszióba"- azokat amelyeket a gaz Gyurcsány kormány épitett az adófizetők pénzén. Az meg egyenesen hazugságnak tűnik, hogy a kinaiak jó magyar forintot adnak orbánnak a koncesszió fejében.
magyar1
@kereső: Beb@na ha eladnák, annyi nekik.
kereső
@magyar1: Már pedig nagyon úgy néz ki a dolog.Koncesszióba adja 35 évre- ami eddig a befolyó útdijon keresztül a magyar állam zsebébe ment- az más kérdés, hogy ennek az összegnek csak egy töredékét forditották új utak épitésére, a meglévők karbantartására- ezután nulla forint folyamataos bevétel lesz. Egyszeri bevétel lesz, amelyet nem tudni, hogy a kormány mire akar elkölteni.Gondolom , nem az éhező gyermekekre- kapnak mészárosék újabb palotákra, az egyházak templomokra, és a külhoniak akármire. Hogy ebből a magyar társadalom nem profitál, az fix.
fergeteg
Ide figyelj te senkiházi ! A szüléseddel foglalkozz ha már Gréczy feldobott.
kereső
@fergeteg: Tudod hol "senkiházizz"? Otthon- a szülőföldeden.
ómió
Tényleg! A Böszme, mint a PPP (parttalan pénzpocsékolás) konstrukció bajnoka! Csak nem másra hazudnátok?
fergeteg
kereső ! Honnan irkálsz te ütődött !
A kkanadai Népszavát olvasgatod. Kivándoroltál hazánkból cigányként s ottragadtál.
magyar1
@kereső: Nem tudom felfogni, hogy miért adnak kormányok ilyen stratégiai elemeket idegen kezekbe. l
NKF
Annak idején az MSZP--SZDSZ eladta volna még a saját anyját is!Utána lehet nézni!
Hát az SZDSZ megszünt ez rendben! Az MSZP most veszi fel az utolsó kenetet!
Isten velünk van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.