Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő vasárnap délelőtt közösségi oldalán hívta fel arra a figyelmet, hogy jelentősen módosították az ország egyik legrégebbi túraútvonalát.

Hadházy: " úgy látszik, az urakat és úrhölgyeket zavarná, ha a pórnép gyalogos turistaként sétálgatna az új kastély körül" – megváltoztatták a Kéktúra útvonalát
Fotó:Facebook

Vajon Orbán Ráhel, Guller Zoltán vagy Oszkó Péter kérte az országos kéktúra furcsa módosítását?

- teszi fel a kérdést Hadházy.

A mintegy 20 ezer négyzetméter alapterületű telek jelentős része korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán tulajdona volt. Róla ismert, hogy bizalmas a viszonya Orbán Ráhellel, a miniszterelnök lányának pedig jelentős a befolyása az ügynökség működésében – írja a 444.hu.

A magántőkealapok a NER-ben rendkívüli népszerűségnek örvendenek, mert segítenek elfedni nagy beruházások és vagyontömegek valódi tulajdonosait

- írja a lap.

Találgatásokra adott okot a Közép-Európai V. Magántőkealap háttere is: az Átlátszó például azt derítette ki, hogy

az alap kezelőjének (Közép-Európai Kockázati és Magán Tőkealap-kezelő Zrt.) vezetője és felerészben tulajdonosa a Tiborcz István barátjaként ismert Szécsényi Bálint

Idén március végén a Bajnai-kormány egykori minisztere, Oszkó Péter közleményben jelezte, hogy 

a birtokában levő Oxo Properties Holding az alap befektetője, és ezáltal az ingatlan közvetett tulajdonosa. Külön kérték is a sajtót, hogy mostantól inkább ne is találgasson.

A szomszédos telkek hozzácsatolásával a telek az Átlátszó márciusi helyzetjelentése szerint majdnem duplájára bővült.

Balatonhenyén jelentősen módosították az ország egyik legrégebbi túraútvonalát. Így az ezentúl diszkréten elkerüli azt a grandiózus új kastélyt (plusz mulatópajtát, fürdőházat és tiszttartó házakat, mert ezek is épültek a kastély körül). A kastélyt Orbán Ráhel jobbkeze kezdte építeni, majd átkerült egy káeftébe, amelyet Tiborcz egyik embere vezet, majd ez a káefté most elvileg Oszkó Péter érdekeltségébe került.

- írja bejegyzésében Hadházy.

Forrás:444.hu, Facebook
Címlapkép:Facebook

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@NKF: Te lassan hülyébb vagy, mint a shikari.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
NKF
Jövőre vajon hová ül ez a Faszházy!Talán Fletó még beveszi az aranycsapatba!
Lepényleső
Jó helyre került a közvagyon,immáron magántulajdon? Törvényt hoztak rá,- hogy e bűnnel élhessenek szabadon?
Yoda69
@NKF: Ez a birtok mar nagyobb, mint csaucseszkue volt, pedig az se volt kismiska. Jovore rekviraljuk ezt is.
A szarrago fideSS trollok meg uj munka utan nézhetnek. De ne is próbálkozz a demokratikus partoknal.
JAJMÁR
Mert hagyjuk és megtehetik.. a "pórnép" csöndben elfogadja helyét a kijelölt hierarchiában. A kis fidesznyikes hűbéresek is természetesen.
Duke Nukem
Mivel bűnszervezetben elkövetett nemzetközi pénzek ellopásáról, elsikkasztásáról van szó, ezért az INTERPOL-t és az FBI-t is be kell vonni a nyomozásba.
simmering73
@NKF: Te lassan hülyébb vagy, mint a shikari.
Toller Béla
Oszkó remekül példázza, hogy a NER-t nem lehet nem elvi alapon elítélni ! Valaki vagy erkölcsös, vagy NER-lovag !
DNS
Ákika életedben egy lépést sem tettél a "kéktúrán",nem mindegy neked,hogy merre megy?
Én (meg még sokan) inkább téged kerülnélek ki messzire,remélem lesz olyan térkép is,ami segít elkerülni ...f...
DNS
@Duke Nukem: Még a muterodat is f...!
DNS
@JAJMÁR: Hogy tehetségtelen vagy,az a te bajod!
DNS
@JAJMÁR: Így van, te pórnép tag...
Eladott Ország
"Ez van ma. A kipirult arcú jobbágyok tucatja megalázkodva állja körül – a tisztes távolságot betartva – az asztalt és ragyogó szemmel figyeli a bárgyú, esetlen keresztapát, aki mintha mai napig össze lenne zavarodva attól a sok jóságtól, ami az ő nyakába zúdult egyetlen élőistene akaratából. Aki elrendelte, hogy a névtelen gázszerelőből úr legyen a szemétdombon. Ő a modern Döbrögi, aki megtestesíti az újratervezett mélymagyar feudalizmust. Aki igazságot szolgáltat, aki körül hemzsegnek az érte dolgozó lelkes cselédek, akik hálásak minden jó szóért, azért, hogy egyáltalán életben vannak és ilyen megtiszteltetés éri őket, hogy főzhetnek az uraságnak. Életük legboldogabb pillanatai ezek, egyben vérfagyasztó pillanatai egy sötétségben dagonyázó társadalomnak, amelyet az ilyen lábszagú, felkapaszkodott, ócska percemberek tartanak a markukban. 2021 Magyarországának lesújtó kórképe. Ahol az egykori tanácselnök, a mindenkori félművelt-félanalfabéta, az uborkafára felkapaszkodott tahó osztogatja a lapokat, a jótéteményeket, esetenként a büntetéseket, rendelkezik emberei sorsok fölött, vásárolja fel a mindenki más tulajdonát a mindenki más pénzéből. Az alattvalók pedig elhitték, hogy mindenki ilyen és rendjén van ilyennek lenni. Tisztelettel néznek arra az emberre, aki a földjeiket elvette, akinek a kegyéből vagy jár a közmunka, vagy nem jár, aki kedvére zsarolhat, aki belehazudhatja az ország szemébe, hogy nem csak Mészáros Lölövics él jobban, hanem mindenki más is. Az újjáélesztett, velünk élő feudalizmusban Lölövicsnek minden napra más terepjáró jut, parkolóhely a minisztérium előtt, soron kívül megnyert szállodák, felújítási munkálatok, mangalicanevelde, a mások nyomorán zsírosodó, gazdagodó fényűző pofátlanság."
Ez Photoshop: majdnem olyan megrázó, mint az eredeti
cdn.shortpixel.ai/client/q_lossy,ret_img,w_960/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/10/9exkdF3.jpg
JAJMÁR
@DNS: Ez van, te eliturcsi! Nincs gázszerelő papírom.
És nem lájkolom a saját hozzászólásomat :-D
DNS
@JAJMÁR: Igen lájkolom magam,mert olyan jó vagyok itt!!
Ha lenne papírod se hívnálak,ha gond lenne a kazánnal!!! De nincs!!! Te vagy "görbe"!!
DNS
@Eladott Ország: Csillagom,vannak olyan törvények (ha te nem is tudsz róla),hogy ezekért a " kommentekért" téged fognak bent se... kú...,csak tudjál róla ,nagy arc... egyébként esélyetek sincs...mehetsz
Aki Én
@DNS: hogyan lehetséges, hogy ti alulművelt fideszesek ennyire nem értitek amit olvastok?
JAJMÁR
@DNS: Igen, neked én vagyok a "görbe" tükröd, csak attól tartok, te még nem érted ez mit jelent .
De nézz csak bele.
Nem, egyáltalán nem vagy jó!
verőce21
Hadházy perifériális problémákkal piszkálódik.
Nem a túraútvonal megváltoztatása..., a Fidesz legnagyobb bűne, hogy elinflálta a nyugdíjakat és a családi pótlékot, 3 hónapra nyeste vissza a munkanélküli segélyt...
Yoda69
@DNS: Rossz a nicked kocsog!
NER jobban illene hozzad.
Namely
"majd ez a káefté most elvileg Oszkó Péter érdekeltségébe került."
Ez a nap helyesírása. :D
Próbálhassuk még: erté, kákáté, bété, enyerté, zéerté.
Nekem baromira tetszik.
:D
Istenakinincsen
@DNS: Milyen "törvények"???Amit a sportbunkó ex köztársasági elnök aláírt???
Azok elvileg nem érvényesek...mert megbukott az elnök úr.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.