A rendőrség elfogta azt a két férfit, aki a gyanú szerint megütött és leköpött két fiatal lányt a szerdai Európa-bajnoki mérkőzésen.

Elfogták a szurkolókat, akik a Puskás Arénában a szivárványos festés miatt ütöttek meg két német lányt

A budapesti nyomozók négy napon belül azonosították a feltételezett elkövetőket, majd 2021. június 27-én 17 óra 29 perckor elfogták a 25 éves G. Martint és az 55 éves apját, G. Csabát.

A két férfi ellen garázdaság vétség gyanúja miatt indítottak eljárást, „elszámoltatásuk folyamatban van”.​

A két fiatal nő korábban azt nyilatkozta a német Bildnek, hogy a biztonságiak nem vágtak közbe, sőt, az incidens után a két férfi még a pulthoz is beállt sört kérni, és ott is rajtuk viccelődtek.

„Az UEFA-dolgozók nem segítettek nekünk, hanem elengedték a bántalmazóinkat” – mondta a Bildnek az egyik bántalmazott. A két lány szerint a rendőrség sem vette komolyan őket, hajnali négyig a rendőrségen kellett maradniuk, mire végre felvették a vallomásaikat, állítják a lapnak.

Forrás: Telex.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
@surdilloFUJT: @silber13: Azta! Mennyi ellenérv! Pont annyi, ahány agysejtetek van együtt.
Namely
@RonaGyuri: Mint ahogyan a német tv-ben a migri erőszakról nincs semmi, de ha 2 német visszaüt egy arab támadónak, akkor azonnal különkiadás a náci veszélyről.
Nyírfa
Remélem, a német lányokat megtámadó két "superman" akkor is röhögcsélt az élvezettől, amikor lefogták őket - bár, nem nagyon igyekezett a mi orbánista rendvédelmi szervünk. Még jó, hogy nem a lányok ellen indítanak eljárást.
balos
@Shikari: Nem véletlen,hogy a tömeggyilkosok bibliáját emlegeted!Szerintem nálatok a hitler jugend szerint nő fel a szaporulat is!
nezelodo
Nem értik ezek a sértettek, hogy csak a magyar vezetés politikai akarata érvényesült a bántalmazásukkor, és főleg nem tudhatnak 2006-ról, amikor ugyanezen akarat miatt tombolhattak a felheccelt futballhuligánok.
gina
OV ezt akarja a szemét mocskos rohadt cigánya , látszik a putris stilusán

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.