Az EMMI nem köt velük köznevelési szerződést, így 95 millió forinttól eshetnek el, holott bevett egyházként járna nekik a támogatás a MET szerint.

Nem köt köznevelési szerződést az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel (MET), így a következő tanévben ismét 95 millió forintot vesz el a minisztérium a MET által fenntartott köznevelési intézményektől – idézi a hvg.hu a MET közleményét. A közlés szerint az EMMI ezzel a lépéssel közel 2500 szociálisan hátrányos helyzetű gyerek iskoláztatását, és a velük foglalkozó mintegy 500 fő állását veszélyezteti.

Ismét szívózik a kormány Iványi Gáborék egyházával, most az iskoláik támogatását bukhatják

Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke virágot helyez el Raoul Wallenberg emléktáblájánál a főváros XIII. kerületében 2020. január 17-én.

Fotó, címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Az Iványi Gábor által vezetett MET szerint Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár június elején arról tájékoztatta őket, hogy a következő tanévre a tárca a köznevelési feladatainak ellátáshoz nyújtott költségvetési támogatáson túl nem köt velük köznevelési szerződést, ami többlettámogatást biztosítana.

A MET a közleményében arra emlékeztetett, hogy az első köznevelési szerződést még 2012-ben kötötték meg a minisztériummal. Ebben pedig kifejezetten az szerepelt, hogy a kompenzálás miatt kötnek szerződést, mert a MET elveszítette az egyházi státuszát, és emiatt nem részesült az egyházakat a költségvetési törvény alapján megillető kiegészító támogatásban. A közlés szerint a MET egyházi státusza 2012 óta rendezetlen az Országgyűlés döntésének hiányában, az egyházi törvény többszöri módosítása, illetve a bíróság érdemi döntésének hiánya miatt. A MET emiatt Strasbourgban is pert indított a magyar állam ellen, ezt a pert meg is nyerték, emiatt idén már újra fel lehetett nekik ajánlani az egyházaknak adható 1 százalékot.

A cikk szerint az első köznevelési szerződés még 5 évre (2012-2017) szólt – és az abban biztosított támogatás megegyezett a költségvetési törvény alapján járó támogatással –, ám azóta csak egy-egy évre kötik meg ezeket a szerződéseket. 2019 óta pedig ezek mellett a támogatott gyerekek számát is maximalizálják, és jelentősen csökkentették az összeget, ami így már csak körülbelül fele a költségvetési törvény szerinti támogatásnak (maximum 1900 tanuló és 100 ezer forint évenként, azaz 190 millió foront volt ez az összeg). A támogatás a 2020/2021-es tanévben ismét csökkent, már csak 95 millió forintot kaptak a MET intézményei. A 2021/2022-es tanévtől viszont még ez a 95 millió is elveszik Maruzsa tájékoztatása alapján.

A MET-nek két iskolája van, ahol szakképzés folyik, az egyik Borsod-Abaúj-Zemplén, a másik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Az iskolákban építőipari, vendéglátó, szépészeti, erdészeti, mezőgazdasági és szociális ágazatokban képeznek szakembereket, a szakmával rendelkezőknek pedig kétéves érettségire felkészítő tanfolyamokat. Mivel a 2020/2021-es tanévtől a szakképző iskolák az EMI alól az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerültek, a MET onnan is kért támogatást, de állításuk szerint nem kaptak. 

A MET felszólította a kormányt, hogy vessen véget a folyamatos jogsértésnek és adja meg a kiegészító támogatást az általuk fenntartott intézményeknek, amelyeket az egyházak is megkapnak. A MET ugyanazt a kiegészítő támogatást szeretné megkapni, mint más egyházak – ez a 2021-es költségvetési törvény szerint a bevett egyházak esetében 200 ezer forint/tanuló/év, létszámkorlátozás nélkül. A MET a közleményében arra is kitért, hogy a köznevelési szerződésük megszüntetése a testvérközösség ellen folytatott politikai hadjárat újabb eszköze.

Forrás: hvg.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ha valaki tényleg keresztyén, azt el kell taposni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Kár túlnyervogni, efftársak! Iványi efftársék csak a "köznevelési feladataik ellátásán túl" nem kapnak, pluszpénzt!
Emmersson71
@Shikari: Nem is támogat téged egy kormány sem :P
vacsi
@Qqberci: Abban igazad van, hogy a keresztény egyház örökre beírta magát az inkvizícióval a Szégyenletes Tettek Könyvébe. Ez a katolikus egyház volt, akkor még csak ez létezett. Keresztyénnek (ahogy Te írod) a reformátusok írják - de a két egyház között nincs sok különbség. A többi "egyház" csak szekta - legalábbis az én szememben.
De a fontos mindig az ember - ő hogy viselkedik adott helyzetben.
És most itt a pápa - aki szerintem vagy ostoba, vagy rosszindulatú - legalábbis a magyarokkal szemben.
evacica
Orbán egy kis stílű bosszúálló ember! Kormányfőhöz méltatlan viselkedés amit művel, mindenkivel aki más véleményen és ezt közli is vele, bosszút áll! Szégyellje magát, ideje, hogy 22 be eltakarítsák őket, és főleg Orbánt! Csak kárt okoz a magyar népnek, nagy szabadságharcával mindenkivel összevész, és csak a gyűlölködést és a széthúzást csinálja! Oszd meg és uralkodj! remélem már nem sokáig!
simmering73
"A magát “kereszténynek” és “nemzetinek” nevező Orbán-rezsim százmilliárdokat költ (és a fenntartását is vállalta) a kínai kommunista diktatúra egyetemére, eközben magyar hajléktalanok és hátrányos helyzetű gyerekek iskoláitól elvonják a maradék állami támogatást is, mert Iványi Gábor egyháza működteti azokat. A kínai kommunista párt és propagandája fontosabb Orbánnak, mint a hátrányos helyzetű magyar gyerekek oktatása, a kínai kommunisták fontosabbak neki, mint Iványi Gábor és keresztény egyháza. Az ok a személyes bosszú, hogy Iványi Gábor nem legitimálja őt."
nepszava.us/szazmilliardokat-adnak-a-kinai-egyetemre-es-minden-penzt-elvesznek-ivanyi-gabor-iskolaitol/
Aki Én
Annyira lehet tudni már előre egy ilyen cikknél, hogy melyik ostoba fideszes mit fog ideszarni.
Nincsenek sokan, de kiszámíthatóan egysíkúak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.