Meg nem erősített források szerint már a külföldön dolgozó diplomatáknak is Orbánt kell Isteníteniük, akármerre is sodorja őket a szél. A cél az lenne, hogy főként az európai országba kirendelt nagykövetségi munkatársak juttassák be a helyi lapokba a miniszterelnök Unióval kapcsolatos, 7 pontból álló vízióját. A metódus fizetett hirdetés valamint újságcikk lenne. 

Orbán a diplomatáinkon keresztül akarja rákényszeríteni propagandáját a külföldi sajtóra

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kovács Tamás Iván belgiumi magyar nagykövet erről nem akart nyilatkozni. A lap kérdéseire a Miniszterelnöki Kabinetiroda, illetve Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő pedig nem válaszolt, így nem tudni, a kormány hány lapban akarta a hirdetését feladni, hányan kosarazták ki. Egyelőre annyi biztos, hogy a hirdetés egy dán és egy spanyol konzervatív újságban szerepelt, míg két belga lap megtagadta megjelentetését – írja a 24.hu

A Népszava szerint ugyanakkor egymáshoz kísértetiesen hasonló cikkek jelentek meg a napokban Orbán Viktornak a magyar függetlenség napján elmondott beszédéről, az EU jövőjével kapcsolatos terveiről észt, szlovén és cseh portálokon.

Forrás: 24.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Az elmebeteg hatalommániásnak már egész Európa kéne. Remélem kap tőlük akkorát a pofájára, hogy leesik a feje.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Az elmebeteg hatalommániásnak már egész Európa kéne. Remélem kap tőlük akkorát a pofájára, hogy leesik a feje.
Gazella
Az adott országok firkászai nem igen fognak hasra esni a roma román tapló geci zsirhájtól!
Néro
Ez a zakkant degenerisszimusz azt hiszi , hogy a világ olyan agykárosult mint mint itt Fitymái. De hát alja embereknek alja kormánya van. Közöm hozzájuk ? Semmi. Legfeljebb a szégyen , hogy vannak.
gina
Elmebeteg egy barom, mit képzel ö egy császár? pedig csak egy zsiros felfuvalkodott muzsikus a putriból
tudode
Tárgyilagosan!
.
Már Kádár János személyi titkára 1989-ben megjósolta azt, hogy "ez a fiatalember a vesztébe rohan", amelyre az utcai harcos úgy reagált, hogy "aki Orbán Viktort és a Fideszt támadja, annak nem a mai kedves vezetőről, hanem a nyugati polgári demokráciáról van meg a véleménye"
.
Lássuk csak:
.
---- Nap TV Kinn, padon Orbán Viktor 1989.09.23.
www.youtube.com/watch?v=88ZkQjDywUU&t=47s
-------------------------
.
Az egy ügy, hogy saját életével hogy sáfárkodik, de az, hogy már az Európai Uniót is KINPADON szeretné látni, az már orvosi eset.
.
Azok után, hogy egyéniben soha nem sikerült győznie, választási üzemmódban párttiKÁRKÉNT ragadta/ja meg mindig a hatalmat, még elismerésre is méltó lenne a céltudatosságáért, ha nem rántaná magával az egész országot!a semmibe!
ómió
"Rákényszerítés", efftársak!? Hát, muszáj mindig magatokból kiindulnotok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.