100 milliárd helyett.

Novák Katalin belengette, hogy újra 125 milliárd forint legyen a csapatsportok TAO-támogatása

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Novák Katalin kedden egy sajtótájékoztatón közölte, hogy

"többletforrást kell biztostani a kultúrstratégiai intézményeknek ahhoz, hogy a kultúra ismét minél szélesebb körben elérhető legyen." 

"Olyan támogatásokat, programokat kell meghirdetni, amelyek eljutnak a kultúra résztvevőihez." 

- tette hozzá.

Majd hozzátette, hogy az általa vezetett operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy adjon támogatást a fesztiváloknak, akár a kistelepüléseken is.

Novák Katalin elmondta még, hogy arról is tárgyaltak, hogy

a látvány-csapatsportágakat érintő TAO-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét emeljék vissza a korábbi 125 milliárd forintra.

Szerinte erre azért van szükség, hogy "a sportszervezetek több támogatást kaphassanak, és ezáltal minél jobban működhessenek." Végül egy újságírói kérdésre válaszolva osztotta meg gondolatát egy esetleges negyedik hullámról, ami Novák szerint

elképzelhető, hogy lesz,

és ha lesz, "az nem olyan lesz, mint a korábbiak, mert Magyarországon mintegy 5,5 millió ember be van oltva."

Forrás: 444.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Anyukádnak lengesd be!!! Látom, nincs az a pénz, ami elég lenne!!!
A sporton kívűl nincs is élet??? SZOMORÚ!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Ez a novák úgy tolja orbánba a nyelvét, hogy már teljesen belefogyott a többéves műveletbe.
Eladott Ország
"Orbán maszek akadémiája és Mészáros Lőrinc az állami kasszába fizetés helyett már az Isten pénzét is elnyeli.
Orbán tao-focija:
FGSZ Földgázszállító Zrt. (a Mol cége): 2 milliárd forint
MKB Bank Zrt. (a bankban tulajdonos Mészáros Lőrinc): 1,8 milliárd forint
MOL: 1 milliárd forint
V-Híd Építő Zrt. (Mészáros Lőrinc tulajdonába került, konzorciumokban 200 milliárd forint feletti közbeszerzésekben érdekelt cég): 391 millió forint
Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. (Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége): 418 millió forint
Magyar Építő Zrt. (a közbeszerzéseken igen jól szereplő céget Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László 2017-ben eladta a Paár Attila-féle WHB Befektetési Kft.-nek, illetve Épkar Zrt.-nek): 250 millió forint
West-Hungária BAU (a közbeszerzések egyik legnagyobb bajnoka, időnként Mészáros céggel közös konzorciumban): 100 millió forint
Promid Invest Zrt. (az MKB Bank vezérigazgatójának, Balogh Ádámnak a cége): 37 millió forint
Dolomit Kőbányászati Kft. (Orbán Viktor apjának, Orbán Győzőnek a cége): 60 millió forint
Hallottak arról, hogy ezután majd Mészáros Monarchia leszünk, a Tiszát meg Lőrinckének írják át? Orbán elintézi. Ez a felcsúti rivalda Orbán szomszédságában már négyszer annyi pénzt felemésztett, mint mások, pedig ők sem panaszkodhatnak. Kétszer lopják meg az embereket:

1. a túlárazott közbeszerzéseken,

2. a tao-visszaosztásból.

Orbánnak és haveri körének nem érdeke, hogy a tao rendszert kiterjesszék az egészségügyre és oktatásra, hiszen abból nem tudnának eleget lopni. Lopnak nyugiban, Poltnak úgyis csukva van a szeme. Csak stadionokra 350 milliárdot költöttek el, kurva drágáért üresek a lelátok. Épültek uszodák, multifunkcionális sportcsarnokok, kézicsarnokok, sportparkok is, mindez 454 milliárdból. Tehát csak a létesítmények majdnem 800 milliárdba kerültek. Tao-pénzből 526 milliárd vándorolt a sportba. Ez körülbelül ezer milliárd forint, ennyiből már nem kellene szégyenkeznünk az egészségügyi rendszerünk miatt. "
Néro
Csak ? Elég lesz az a következő nagyon Siker ,Siker és Sikeres kieséshez ?
134.bátor
Az utolsó csepp vèrèt is kicsavarják ennek a szegény,szerencsètlen országnak...Ha itt valami csoda folytán lenne valami változás, egytől egyig èletfogytiglan,ès teljes vagyonelkobzás. Minden más îtèlet elfogadhatatlan..
justhpeter
@134.bátor: Annyi év közmunka, amennyit a parlamentben töltött az illető. Természetesen közmunkás bérért. Legyen lehetőségük megismerkedniük a munkával.(Mondjuk Kövér házmester nyugodtan sepregethetne a Keleti pályaudvar előtt) A teljes vagyonelkobzással egyetértek.
Macskaszem
Katónak is be kéne lengetni egyet az álla alá, hogy soha többet ne tudjon megszólalni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.