A PM társelnöke egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy meghökkentő levelet kapott a mai napon.

Jakab Péter után Szabó Tímea is többmilliós bírságot kapott Kövér Lászlótól – Itt az indoklás
Fotó: Szabó Tímea/Facebook

A Jobbik elnöke, Jakab Péter már nem egy akciójával vívta ki a házelnök haragját, és ezzel néhány többmilliós büntetést is. Most pedig a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Szabó Tímea a soros: 9,6 millió forintra büntette őt Kövér László.

Szabó Tímea így kezdte a beszámolóját:

Most kaptam a levelet: Kövér László 9,6 millió forintra büntetett, amiért kitűztem a Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót aznap, amikor megszavazta a Fidesz, hogy a Kínai Kommunista Párt megrendelésére idetelepítik a Fudan Egyetemet

– írja. Majd hozzátette azt is: nem meglepő az időzítés, hiszen ma van a Kínai Kommunista Párt 100. születésnapja.

Ezután állást foglalt mind Kövér, mind Orbán ellen:

Hiába erőlködik egyébként Kövér házmester és Orbán Viktor, nem ijedek meg, és főleg nem hátrálok meg az ország függetlenségéért folytatott küzdelmünkben!

Nem hagyom, hogy Orbán egy 450 milliárd forintos kínai hitellel minden magyar embert 110 ezer forinttal, minden 2 gyerekes családot közel félmillió forinttal adósítson el egy olyan kínai egyetem miatt, amely elveszi a vidéki magyar fiatalok lakhatását, ahova a magyar diákoknak évi 2,5 millió forint a tandíj, és amely a kínai titkosügynökök búvóhelye lesz!

Folytatom a küzdelmet, nem hátrálok meg! Nem adjuk az országunkat a Kínai Kommunista Pártnak!

Itt Magyarország függetlensége a tét!

– írja Szabó. 

Fotó: Szabó Tímea/Facebook

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
kövért saját mondásával kell majd szembesíteni...kötél!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
kövért saját mondásával kell majd szembesíteni...kötél!
Málna
@Pálinkás Pál: Azzal nyugodtan szembesítheted.
simmering73
Sokba fog ez kerülni ennek a beszélő vécékefének.
Sámannus
Miért ne kapának én csak egy nyugger vagyok és mégis kilopja ez bűnbanda még a szememet is ők is csak a munkájukat végzik. Akit a fityfasz nem büntet az nem is rendes ember.
tudode
Nocsak!
.
---- Orbán Viktort kinevették Strasbourgban
www.youtube.com/watch?v=tSQpt6W6Db0
.
Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk!!!
----------------------
..
Oszt’ mégis?

---- Véget kell vetni annak, hogy Kövér a bíróságok helyett hoz ítéleteket
.
nepszava.us/veget-kell-vetni-annak-hogy-kover-a-birosagok-helyett-hoz-iteleteket/
.
„”””Kövér László házmester súlyos szereptévesztésben van, amikor a neki nem tetsző véleményeket egyre súlyosabb bírsággal sújtja. „”””
.
???
Csizmás Kond
...vagyis egyre jobban honorálja Kövér a királybolondja szereplést...
csipetke
Kövér már nem normális. Valami nagyon nincs nála rendben, de ő csak orbán láncos kutyája,és azt teszi,amit a gazda megenged neki. Azaz,mindkettejüknél nagy a baj..
namihami
Ha bekövetkezik a csere, akkor a Fidesz képviselőivel kell még a pártjuknak kiutalt pénzt is behordatni.
A Kövér ebből biztos (??) kiesik, mert az Orbán tudja, hogy a csahosának a büntetését már szavanként milliós értékre fogják taksálni. Ha képviselő lesz. Esetleg majd talál neki egy kis szobát a Lendvayban, ahol megbújhat.
vacsi
A Parlamentben hogy lehet így viselkedni?! A büntetést ő is megérdemelte - és főleg, ő is ki tudja fizetni! Nem érdekes?
ómió
Minden bolsi bohóc sorra kerül? Na, végre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.