Három év hat hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Fővárosi Törvényszék M. Richárdot a 2017 májusában történt Dózsa György úti tragédia miatt – írja a 24.hu.

Ennyit ér az emberélet itthon – Három és fél évre csökkentették M. Richárd büntetését
Fotó: Mihadák Zoltán/MTI

A balesetben érintett másik sofőr, N. József büntetését szintén csökkentették, ő egy év három hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A balesetben M. Richárd hatalmas sebességgel ütközött a Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó az ütközéstől többször megpördült, majd becsapódott a buszmegállóba.

A balesetben egy 37 éves kisgyermekes apa és egy 24 éves egyetemista fiú vesztette életét. A kanyarodó kocsit vezető N. Józsefnek kilyukadt a tüdeje, öt bordája eltört, míg M. Richárd könnyű sérüléseket szenvedett.

A per során visszatérő téma volt M. Richárd elme- és egészségi állapota is. A pszichológus szakértő elmondta, hogy

M. Richárd indulatvezérelt, egoista és öntörvényű személyiség, aki hajlamos túl nagy kockázatot vállalni akkor, ha közlekedési konfliktusba kerül.

Sokáig úgy tűnt, hogy a szívműtétje és rehabilitációja miatt 2019 februárjában kiengedett M. Richárd kihúzhatja szabadlábon a jogerős döntésig, de nem sokkal az elsőfokú ítélet után

tavaly ősszel jogosítvány nélkül vezetett, szilveszterkor pedig részt vett egy kokainos bulin.

A bíróság ezután úgy ítélte meg, nem várható jogkövető magatartás a vádlottól, ezért január közepén ismét letartóztatta a férfit.

M.Richárd azt is mondta, hogy az elmúlt hat hónapban a magánzárkában volt ideje elgondolkodni a dolgokon.

Azt kérem, hogy ne a múltam alapján ítéljenek meg. Szeretnék visszailleszkedni a társadalomba, családot alapítani és gyereket vállalni

– mondta végül.

A másodfokon eljáró tanács jogerős ítéletet hozott. M. Richárdnak 3 év 6 hónapra mérsékelték a korábban kiszabott négyéves fogházbüntetését. Ebbe beszámítják az eddig letartóztatásban töltött időt is. N. József pedig 1 év 3 hónap felfüggesztett büntetést kapott.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: Mihadák Zoltán/MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Lagzi Lajcsi többet fog kapni áram lopásárt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Te jó Isten, mondta erre az ítéletre valaki. Egy másik meg rávágta, nem, ugyanaz az emelet, csak másik ajtó...
namihami
De, ugye ez még nem a jogerős. Hiszen ő is mondta, hogy meg akar változni, családot alapítani.
Akkor pedig nemhogy elengedni neki, de még néhány tízmilliós kárpótlást is megérdemel az elszenvedett méltánytalanságok miatt. Amíg benn volt, azalatt az autók is drágultak és a kokó se lett olcsóbb. Az újonnan kezdendő életét valamiből meg kell alapoznia. ahhoz pedig pénz kell.
Giovanni Alba
Tehát az ítélet után szabadon távozhatott? (na jó, egy-két hónap ide vagy oda)
csak úgy....
az a cseh csaj aki piásan balesetet okozott mennyit is kapott ? kinek a curvája ez a ricsi?
Yeromos
Lagzi Lajcsi többet fog kapni áram lopásárt.
csak úgy....
@Giovanni Alba: családot alapítani ment..
Néro
Kellenek az ilyenek jövőre Fitymáknak , hogy fel tudják gyújtani az Országot.
justhpeter
Ha belegondolok már az eljárási kegyelem is járt volna neki a köztársasági elnöktől. Október 23-ra kap majd egy lovagrendet.
Clavigo
Ez vicc,,vazzze. Szerintem azt is megigérte,,hogy hetente virágot visz az elhunytak sírjára,,, Talán még a bíró is elsírta magát a meghatottságtól..
Eladott Ország
Azért , mert M Richárd a bűnöző Rogán Tonyó haverja, verőembere volt.
simmering73
Ezen a mocskon már csak a kötél segítene. Rögtön megszűnne az indulatvezérlése. Kiszabadul, még fog embert ölni ez az elvetemült alak.
dr. prédikátor
ez a geci ficsúr vajon kit és mennyivel fizetett le???
csak úgy....
valami olyasmit nem vettek bele a határozatba,hogy ennek a szarházinak élete végéig fizetnie kell az elhunytak hozzátartozóinak?-ha már ilyen olcsón megúszta..
sokanvagyunk
Úgy látszik a bíróság nem a tettei valamint az elkövetett bűnei alapján, hanem a jövőjére tett ígéretei alapján ítélkezett.
Pokróc
@Yeromos: Gyanítom a Lakodalom Lajos ügyben más is van amiről mélyen kussolnak .
De attól még az 1 sejtű izomagyú büntetése tényleg enyhe .
Giovanni Alba
@sokanvagyunk: ma, 12:49
Ezt kérte, nem? Bár ez lett volna az utolsó kívánsága ...
Bezzeg ott, a csúnya Amerikában, ahol simán összeadják a különböző vétkek tarifáját, és kijön vagy 510 év fegyház, ott akár harmadolhatnák is felőlem. Ha az egyharmadot elengedik, még mindig meglenne neki a kétharmad, azaz 340 év. Sokat lehet festeni annyi idő alatt. És igen, ahogy egyik kollega megjegyezte, a keresmény egyből menne az áldozatok családjának, persze mindez egy vagyonelkobzás, kártérítés után.
gina
OV sötét balkánja ennyit elért ez a büdös putris,,
NKF
Hát igen!Eltelik majd egy év jön a "Drága"ügyvéd úr Magyar György elintéz neki 20millás
kártérítést,mert kevés napfény jutott neki a cellába!Ezáltal a D vitaminszintje károsan
lecsökkent!Röhej az egész!Ja,tudjátok mi a különbség a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között?
A jó ügyvéd ismeri jogot,a sztárügyvéd meg ismeri a bírót!
vacsi
Damu Roland csak épp pofáncsapta Timikét, és 4 évet ült... Ez 2 embert megölt, és kap 3 és fél évet?! Már nem értem ezt a világot: mindent a pénz mozgat!
sokanvagyunk
@Yeromos: Az az energiamennyiség amivel vádolják Lajcsit messze eltörpül amellett, amit a "szervek" vizsgálódásnak-tárgyalgatásnak álcázott tököléseikkel elhasználnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.