Fővárosi Törvényszék közleménye alapján meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak az iszlamista férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon – írja a Telex az MTI nyomán.

Újabb információk derültek ki a terrortámadást tervező iszlamista fiatal ügyében
Fotó:MTI/Máthé Zoltán

Ahogy arról korábban beszámoltunk

gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A TEK robotot is bevetett az akció alatt, a felvétel itt tekinthető meg. Az ügyben a fiú ügyvéd édesapja is megszólalt. Az ügyészség a közleményében közölte, hogy igazságügyi szakértőt rendelt ki a fiatal elmeállapotának vizsgálatára.

A bíróság szerint a bizonyítékok alapján a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, de a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem.

Emiatt a kerületi bíróság október 2-áig meghosszabbította a férfi letartóztatását.

A Fővárosi Főügyészség a napokban közölte, hogy az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki „folytatólagos” vallomást tett.

A férfi június 1-i elfogása után Hajdu János, a TEK főigazgatója azt nyilatkozta,

hogy a férfi vállalta, hogy csőbombát készít, és budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használja fel. A csőbomba összeszereléséhez már megvette a szükséges anyagokat.

A fiatalember védője a Telexnek azonban azt mondta, hogy

amit a TEK állít, nem felel meg a valóságnak

Hozzátette:

Nem igaz, hogy robbanószerkezetet vagy ahhoz szükséges eszközöket találtak a házkutatáskor, ez kezdeti szakaszban maradt meg

- nyilatkozta akkor Jován László védő.

Forrás:Telex.hu
Címlapkép:MTI/Máthé Zoltán

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
...aszongya: ..."21 éves férfi"... ez inkább hülyegyerek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.