Miközben az operatív törzs halálozási adataiból úgy tűnt, hogy a hazai harmadik hullám sokkal súlyosabb volt, mint a második, a statisztikai hivatal szerint november-decemberben többen haltak meg Magyarországon, mint március-áprilisban írja a G7.hu.

Csúsztattak a halálozási adatokkal – a KSH adatai megcáfolták az operatív törzset
Kép:Pixabay

Bár a halálozás a KSH szerint is magasabban tetőzött tavasszal, de sokkal rövidebb ideig állt extrém magas szinten, mint a télen. A két szervezet statisztikái ráadásul amellett, hogy sok helyen ellentmondásosak, egy ponton teljesen elszakadnak egymástól. Ez arra utal, hogy az operatív törzs menet közben változtathatott a halálozási adatok rögzítésének gyakorlatán.

Április 7-én, aznap, amikor az első oltásukat felvettek száma átlépte a 2,5 milliót, és így a kormány döntése nyomán megkezdődhetett a lazítás, olyan adatot tett közzé az operatív törzs, amilyenre világszinten sem volt még példa.

Folyamatos adatközlés mellett sehol nem jelentettek népességarányosan olyan magas napi Covid okozta halálozást, mint aznap itthon.

A napi adatokból, különösen nemzetközi összevetésben, sosem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a 311 elhunyt így is arra utalt, hogy Magyarországon sokkal rosszabb a járványhelyzet, mint akár decemberben a második hullám csúcsán volt.

Csúsztattak a halálozási adatokkal – a KSH adatai megcáfolták az operatív törzset 

Akkor az operatív törzs szerint hétnapos mozgóátlagban 175 körül tetőzött a napi halálozás, április első felében viszont ennek több mint a másfélszeresén.

Mivel novemberben-decemberben a járványcsúcson a sokéves átlagnál 60-70 százalékkal többen haltak meg Magyarországon, az operatív törzs adatai alapján arra lehetett számítani, hogy áprilisban még ennél is szomorúbb számokat közöl majd az ekkor már jó ideje heti szintű adatokat is nyilvánosságra hozó KSH, és az elhunytak száma a megszokott több mint duplája lehet.

A statisztikai hivatal szerint a halálozás nemhogy jelentősen meghaladta volna a pár hónappal korábbit, de még el is maradt attól. A második hullám csúcsának környékén 13 olyan hét volt, amikor az elhunytak száma Magyarországon több mint 15 százalékkal haladta meg a megelőző 10 év átlagát. 

A többlethalálozásban még szembetűnőbb a különbség. Tavaly év végén 14 ezerrel többen haltak meg Magyarországon, mint ami ebben az időszakban megszokott, a tavaszi harmadik hullámban viszont 11 ezer körül alakulhatott ez a mutató.

Ez azonban nem változtat azon, hogy miközben az operatív törzs szerint a harmadik hullámban több mint másfélszer annyi koronavírus-fertőzött vesztette életét, mint a másodikban, addig a KSH adatai alapján a második hullám idején haltak meg többen Magyarországon.

Csúsztattak a halálozási adatokkal – a KSH adatai megcáfolták az operatív törzset

A statisztikai hivatal adatain egyébként az látszik, hogy március-áprilisban a járványcsúcson tényleg rosszabb volt a helyzet, mint télen, ám a tetőzés sokkal rövidebb ideig tartott. Az eltérő arányok mellett pedig ez a fő különbség a KSH és az operatív törzs adatközlése között, hiszen utóbbi kifejezetten lassú lecsengést mutatott.

Az ellentmondó adatoknak persze elméletileg számtalan magyarázata lehet.

1,Természetesen még a járványok tetőzésekor sem csak koronavírus-fertőzés miatt hunytak el emberek, illetve a pandémiának is lehettek olyan következményei, amelyek befolyásolhatták a koronavírustól független halálozások alakulását.

2, Az egészségügy túlterheltsége miatt szinte biztosan rengeteg egyéb betegségben szenvedő ember maradt ellátatlanul.

3, A szűrővizsgálatok ugyancsak nagy számban maradtak el az elmúlt egy évben, amely közép-hosszútávon szintén a halálozás emelkedéséhez vezethet.

4, A halálozás alakulására az időjárás is hatással van: extrém melegben és hidegben is többen veszítik életüket.

A fentieknek azonban egyike sem ad ésszerű magyarázatot a különbségekre. Az egészségügy túlterheltsége például a harmadik hullámban sokkal magasabb volt, mint a másodikban, így az egyéb betegségben szenvedők ellátása is minden bizonnyal akkor ütközött nagyobb akadályokba. 

Az időjárás természetesen hidegebb volt november-decemberben, mint március-áprilisban. Ám egyrészt ennek ilyen radikális hatása valószínűleg általában sincs, másrészt most mind a tavasz, mind a késő ősz-kora tél kifejezetten enyhe volt, így elmaradtak a nagy fagyok, és az átlaghőmérsékletben is csak néhány fok eltérés mutatkozott.

Az egyéb halálokoknál pedig nem nagyon látszott olyan, amelynek ennyire jelentős hatása lehetett volna november-decemberben, különösen, hogy tavaly nyár vége óta tényleg egyértelműen a járványhelyzettől függött, hogy mennyien halnak meg Magyarországon.

Ezek alapján pedig minden jel arra utal, hogy

nem a környezetben változott valami, hanem az adatközlésben. Méghozzá – mivel a KSH módszertana ugyanaz maradt – az operatív törzs adatközlésében.

Ugyanis miközben a KSH szerint április közepén-végén a halálozás hirtelen zuhant be, az operatív törzs szerint elhúzódott. Így volt olyan hét, amikor a két szervezet statisztikái alapján a Magyarországon elhunytak közül majdnem annyian voltak koronavírus-fertőzöttek, mint ahányan nem.

Az operatív törzs azonban nem reagált a lap megkeresésére, így nem derült ki, mi a két szervezet adatai közötti látványos anomália oka.

A legvalószínűbbnek így talán az tűnik, hogy a harmadik hullám egy pontján elkezdték más „protokoll” szerint rögzíteni az elhunyt koronavírus-fertőzöttek számát.

Az nem egyértelmű, hogy egy ilyen lépést mi indokolhatott volna, hacsak a kórházak tehermentesítése nem. Mindenesetre az biztos, hogy a KSH és az operatív törzs adatai nagyjából egy héttel azután kezdtek elszakadni egymástól, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt:

nem nálunk a legmagasabb a Covid-halálozás, a látszólag magas számokat az magyarázza, hogy más országoktól eltérő „protokoll” szerint számolja az elhunytakat az operatív törzs.

Forrás:G7.hu 
Címlapkép:Pixabay

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
nos...ennyit az adatokról...meg a listátokról...végig semmi köze nem volt a valósághoz, sem számokban ,sem a halál okában...vissza lehet nézni, akkor mondtam, mindig olyan adat lesz, ami éppen a puhosnak megfelel...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toller Béla
Tudható volt ...sohse mondtak igazat, és semmiben sem ! Titkolóztak, zsaroltak, menekültek a felelősségtől. Az orvosok és a nővérek vitték a hátukon az egészet, később a háziorvosok is ...de az admin soha, semmikor, semmiben !
namihami
""Politikus, hazudj, csak rajt ne kapjanak!""
Fideszéknél a rajtakapás az alapállapot. Még az egyforma hazugság előzetes egyeztetése is meghaladja a szellemi képességüket.
ómió
Majd az efftársak meghazudják nekünk!
Yoda69
orbanek trukkoznek a szamokkal, ugy manipulaljak, hogy nekik kedvezobb legyen.
Kinaban kozel 10x annyian haltak meg, mint amit a hivatalos statisztikában elismernek.
orbanek pedig a kinaiakat tekintik etalonnak.
Néro
30.000 halott az 30.000 halott és passz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.