Május elején történt, hogy Kálmán Olgát privát üzenetben többször is halálosan megfenyegették, amiért kifejtette markáns véleményét a magyar kormányról. A politikusnő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

"Le kéne vágni a fejedet, ki kéne irtani a családodat te sz.rházi, leköpnivaló, hazaáruló, k.rva” – megszólalt a Kálmán Olgát fenyegető férfi
Kép:ATV

A férfival azóta már egy szakember is elbeszélgetett írja a Blikk, de mint mondja, a tetteit egy pillanatig sem bánta meg.

Le kéne vágni a fejedet, ki kéne irtani az egész családodat a le- és felmenőiddel együtt, te szemét nemzetellenes gyűlölködő rohadék. Van pofád így beszélni a mi drága miniszterelnökünkkel, te sz.rházi, leköpnivaló, hazaáruló, k.rva, strici

– írta az üzenet küldője Kálmán Olgának.

Az ügyben kirendeltek egy igazságügyi elmeorvos szakértőt, akivel Skype-on keresztül beszélgetett. Az alig egyórás foglalkozás során számos kérdést feltett neki, ő azonban eddig még sosem beszélt ilyen jellegű szakemberrel. 

A levelemmel elsősorban az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy az országban nemcsak a jobboldalt gyűlölik, hanem a jobboldal is ugyanúgy gyűlöli a baloldalt. Emellett szerettem volna kifejezni a szolidaritásomat azon politikusok felé, akikkel szimpatizálok. Sajnos sokszor aljas támadásoknak vannak kitéve.

 - mondta a férfi a lapnak. 

Szerinte ő ezzel egy küldetést teljesített, egyfajta feladat hajtott végre.

Ezzel befejeztem, már nincs tovább feladatom, többet a politikával nem fogok foglalkozni. Ilyen leveleket soha többet senkinek nem fogok írni

– tette hozzá lapnak Gábor.

A középkorú férfinak lefoglalták a számítógépét és két telefonját, amiket még nem kapott vissza.

Kálmán Olga rendkívül örült és hálás volt azért, hogy a rendőrségnek ilyen gyorsan sikerült azonosítania és elfognia a zaklatóját. A történtek után elmondta, nagyon rossz és nyomasztó érzés volt számára olvasni ezeket az üzeneteket, egyáltalán nem volt nyugodt tőlük. Hozzátette:

sok dolgot kibír, de iszonyatosan felzaklatta, hogy a családjával, a gyerekei életével szórakoznak és a megölésükkel fenyegetőznek.

Forrás:Blikk.hu
Címlapkép:ATV

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pipás
@Duke Ellington: Mekkora primitív állat vagy. Díszpéldánya a fideSS véglényeknek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shiikari
@Istenakinincsen: bocsánat de beteg vagyok :-((((((
Istenakinincsen
@Shiikari: Észrevettem.
Szólj ha segítség kell,mert a gazdid ott hagy ám az út szélén megdögleni!
:-)))))))
FL4K
@Shikari: tegnap, 15:41

Te beteg fasz, honnan rángattál át 16 másik látens lelki nyomorult buzeránst, aki lálkolták a shit dumádat?

Hogy nincs humoreszked (sem neked, sem a fajtádnak), és nem tudod kiadni magadból a feszültséget, amit aztán le is zársz (mert te, meg fajtád folyamatosan haragban égtek) az egy dolog.

De azt írni erről az elmebeteg állatról, hogy "Teljesen érthető a férfi felháborodása!"
Nos, betegebb vagy te is meg a haverjaid is, mint gondoltam - de ami borzasztó, hogy az ezután jövő egyre aljasabb uszításra egyre aljasabb módon uszultok majd (igen, uszultok - van ilyen szó... valahol)
Istenakinincsen
@Duke Ellington: :-)))
Nem is vártam tőled többet!Ügyes vagy és okos is...megelőlegezem hogy szép is vagy és nem vagy büdös,de egy csöpp eszed sincs az szinte biztos!
Szeretem ha jó kedved van mert akkor szépen gügyögsz mint a kisbabák.
Éhesen szomjasan inkább ne írkálj.
Istenakinincsen
@Shikari: Ismét csalódtam benned!
Azt hittem megjött az eszed,de látom hiába kopogtatott...
Istenakinincsen
@Shikari: Naaa akkor megjött???
Engedd be kérlek...hátha segít!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.