Május elején történt, hogy Kálmán Olgát privát üzenetben többször is halálosan megfenyegették, amiért kifejtette markáns véleményét a magyar kormányról. A politikusnő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

"Le kéne vágni a fejedet, ki kéne irtani a családodat te sz.rházi, leköpnivaló, hazaáruló, k.rva” – megszólalt a Kálmán Olgát fenyegető férfi
Kép:ATV

A férfival azóta már egy szakember is elbeszélgetett írja a Blikk, de mint mondja, a tetteit egy pillanatig sem bánta meg.

Le kéne vágni a fejedet, ki kéne irtani az egész családodat a le- és felmenőiddel együtt, te szemét nemzetellenes gyűlölködő rohadék. Van pofád így beszélni a mi drága miniszterelnökünkkel, te sz.rházi, leköpnivaló, hazaáruló, k.rva, strici

– írta az üzenet küldője Kálmán Olgának.

Az ügyben kirendeltek egy igazságügyi elmeorvos szakértőt, akivel Skype-on keresztül beszélgetett. Az alig egyórás foglalkozás során számos kérdést feltett neki, ő azonban eddig még sosem beszélt ilyen jellegű szakemberrel. 

A levelemmel elsősorban az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy az országban nemcsak a jobboldalt gyűlölik, hanem a jobboldal is ugyanúgy gyűlöli a baloldalt. Emellett szerettem volna kifejezni a szolidaritásomat azon politikusok felé, akikkel szimpatizálok. Sajnos sokszor aljas támadásoknak vannak kitéve.

 - mondta a férfi a lapnak. 

Szerinte ő ezzel egy küldetést teljesített, egyfajta feladat hajtott végre.

Ezzel befejeztem, már nincs tovább feladatom, többet a politikával nem fogok foglalkozni. Ilyen leveleket soha többet senkinek nem fogok írni

– tette hozzá lapnak Gábor.

A középkorú férfinak lefoglalták a számítógépét és két telefonját, amiket még nem kapott vissza.

Kálmán Olga rendkívül örült és hálás volt azért, hogy a rendőrségnek ilyen gyorsan sikerült azonosítania és elfognia a zaklatóját. A történtek után elmondta, nagyon rossz és nyomasztó érzés volt számára olvasni ezeket az üzeneteket, egyáltalán nem volt nyugodt tőlük. Hozzátette:

sok dolgot kibír, de iszonyatosan felzaklatta, hogy a családjával, a gyerekei életével szórakoznak és a megölésükkel fenyegetőznek.

Forrás:Blikk.hu
Címlapkép:ATV

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pipás
@Duke Ellington: Mekkora primitív állat vagy. Díszpéldánya a fideSS véglényeknek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Shikariféle tetű. A börtönt megérdemelné.
tothjani
De ha egy hulladék FidSS-nek beszólnak mert a kerékpárúton áll, akkor az felháborító.
FL4K
És megmagyarázza a mocsok...

Szeretnék találkozni ezzel az emberrel.
Elintézed, hogy találkozhassak ezzel a "keménykötésű" emberrel.
Ígérem nem lesz nálam semmi segédeszköz (taktikai kesztyű, boxer, vipera, Smith & Wesson bajonett), csak én leszek a puszta valómban.

(Isten egy állatént ismert meg, szeretett meg engem - még most is egy éllatként ismer és szeret engem Isten - gondoltam szólok időben)
csipetke
Ez egy rozsdamarón,és az m1-en szocializálódott idióta, akinek gőze sincs,hogy mi folyik körülötte...
gina
Viktor cigánya barátai, mit várni tőlük?
namihami
És ezzel vége? Befejeztetett?
Vajon ha a Mi Drága Miniszterelnök Urunk kapna egy ilyen levelet, a pintyérek/poltok azt is ilyen könnyen ráznák le?
Esetleg Kövérlaca is ilyen egyszerűen lépne át egy hasonló ügyön? Mondjuk a saját akasztása csupán egy semmis ígéret lehet?
Duke Ellington
Olgácska!
Nem kellett volna a Gyurcsány féle bandába beállni politikusnak!
Tudod ha egy kurva bemegy a kuplerájba, azt előbb-utóbb megb@sszák!
Pipás
@Duke Ellington: Mekkora primitív állat vagy. Díszpéldánya a fideSS véglényeknek.
Duke Ellington
@Pipás: Csutak Berci!
Ha ilyen véleménnyel vagy rólam, mi a f@szért állsz szóba velem?! HE??
Istenakinincsen
@Duke Ellington: Azért áll szóba egy ilyen ökörrel,mert ha nem akkor elhiszed hogy minden szép és jó...ha mindenki kussol akkor hajlamos vagy azt hinni hogy sinen vagy.
...sinen vagy!Vigyázz jön a vonat!
Duke Ellington
@Istenakinincsen: Ma jó napom van! Többen szóltak hozzám, mint gondoltam volna! Örvendek a szerencsének! :)
teuton57
@Duke Ellington: Tapasztalatbol beszelsz? Melyik kuplerajban dolgozol es mennyi a tarifa? Mennyit kapsz a nyalasert es szopasert a fidesztöl???
surdilloFUJT
@Duke Ellington: ..neked meg nem kellett volna szexelni az erdélyi barna medvével,és normális maradtál volna,idióta agymosott fidessnyalonc!!!
justhpeter
A kóros elmeállapot büntethetőséget kizáró ok ugyan, de egy kényszergyógykezelés nem ártana a levélírónak.
134.bátor
Tovább lehet kèrem sètálni,nincs itt semmi látnivaló. Mindössze egy fideszes gyűlöletbeszèdèt hallották
balos
@Istenakinincsen: Kár volt szólni,mert most az is kikerüli,nehogy szaros legyen a kereke!
balos
@Duke Ellington: Elnézve a szüleményed hamar elveszik a degenere apjától!Ja ezt nem keked,hanem az apádnak szántam,mert későn vette ki a szádból a szerszámát!
Málna
@134.bátor: És milyen sok ellenzéki követi itt a kommentszekcióban...
Málna
@gina: Azért van bőr a képeden a cigány stílusoddal...:-)
NKF
Én a Kálmán Olgát nagyon csíptem,mert egy igazán kiváló riporternő volt az ATV-n!Nagyon jó!
Csak azt nem értem miért(vagy mennyiért) igazolt át Fletóhoz?
Toller Béla
Na jó, de valami kézzelfogható büntit is ki kellene szabni, legalább csak a látszat kedvéért, nem ? Azért ... Vagy akkor szabad a gazda ?
134.bátor
@Duke Ellington: Hová kellett volna beállnia? A fidesznek? Ilyen erővel egy rakás szarba is belèphetett volna:)
csak úgy....
aki ilyesmivel fenyeget egy politikust , csupán mert nem szinpatikus neki a párt,akiket ö képvisel annak diliházban vagy börtönben a helye! -persze ez orbanisztánban nem büntetendö cselekedet,csak ha a fideszt-fideszeseket "báncsák"!
ha mindenki-mindenkit legyilkolna aki neki nem szinpatikus,alig lézengenénk páran..
Shiikari
@Duke Ellington: Én szégyelem magamat hejettetek, pedig nálam nagyobb fideszpárti nincs.
éljen Viktor a jótevö
Duke Ellington
@Istenakinincsen: július., 3. 22:16
Vasutas Gyerek!
Kalauz, bakter, netán váltókezelő vagy?!
Tényleg vigyázz,mert jön a vonat.
Istenakinincsen
@Shiikari: A kurva anyádat!Büdös bunkó!
Nálad nagyobb kártevő már csak a gazdád!Tudod kinek a kutyája vagy te?Na kinek...
Viktornak a jótevő atyaúristennek.Nyaljad a valagát fidióta.
Írni sem tudsz helyesen magyarul te félfejű!
"Hejettetek"???ez milyen nyelven van te Nagy Magyar Hős!
Istenakinincsen
@Duke Ellington: Rossz napod volt ma?Sebaj,előfordulhat bárkivel.Azért még nem muszáj baromságokat irkálni.Amikor jó napod volt az inkább szimpatikus:)).
Ha mozdonyvezető vagy akkor majd vigyázok hogy ne legyek a sinek között ha jössz!
A mozdonyt elég nehéz a sinek mellé "kormányozni".
De az is lehet hogy te vagy a traktoros aki a Jakab Pétert hátulról rémisztgette...
...persze tudom nem te voltál,amúgy meg úgyis letagadnád.
Meddő vitának túl sok értelmét nem látom.
Nem kell válaszolni csak ha jó kedved van.:)
istván irén
@Duke Ellington: Ez a kép és név valóban tükrözi a szellemi emberi mi voltát
Duke Ellington
@istván irén: Még az a szerencse, hogy a képnek semmi köze a valósághoz, de te úgylátszik adsz a látszatra és abból már ítélni is tudsz!
Megjegyzem szeretnék olyan hírnévre szert tenni, mint Duke Ellington!
hu.wikipedia.org/wiki/Duke_Ellington
Shiikari
@Istenakinincsen: bocsánat de beteg vagyok :-((((((
Istenakinincsen
@Shiikari: Észrevettem.
Szólj ha segítség kell,mert a gazdid ott hagy ám az út szélén megdögleni!
:-)))))))
FL4K
@Shikari: tegnap, 15:41

Te beteg fasz, honnan rángattál át 16 másik látens lelki nyomorult buzeránst, aki lálkolták a shit dumádat?

Hogy nincs humoreszked (sem neked, sem a fajtádnak), és nem tudod kiadni magadból a feszültséget, amit aztán le is zársz (mert te, meg fajtád folyamatosan haragban égtek) az egy dolog.

De azt írni erről az elmebeteg állatról, hogy "Teljesen érthető a férfi felháborodása!"
Nos, betegebb vagy te is meg a haverjaid is, mint gondoltam - de ami borzasztó, hogy az ezután jövő egyre aljasabb uszításra egyre aljasabb módon uszultok majd (igen, uszultok - van ilyen szó... valahol)
Istenakinincsen
@Duke Ellington: :-)))
Nem is vártam tőled többet!Ügyes vagy és okos is...megelőlegezem hogy szép is vagy és nem vagy büdös,de egy csöpp eszed sincs az szinte biztos!
Szeretem ha jó kedved van mert akkor szépen gügyögsz mint a kisbabák.
Éhesen szomjasan inkább ne írkálj.
Istenakinincsen
@Shikari: Ismét csalódtam benned!
Azt hittem megjött az eszed,de látom hiába kopogtatott...
Istenakinincsen
@Shikari: Naaa akkor megjött???
Engedd be kérlek...hátha segít!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.