Ügyvédi irodájának balatoni szállásfejlesztésre odadtak kilencmillió forintot. Nem kell visszafizetniük.

Dőlt az adófizetők pénze az Orbán-család egykori ügyvédjének cégeihez

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az Mfor.hu cikke szerint nem panaszkodhat a fideszes országgyűlési képviselő, Bajkai István a cégei 2020-as évére.

Bajkai 2018-ban lett országgyűlési képviselő, előtte az országos sajtóban az Orbán-család ügyvédjeként ismerték. Ügyvédi irodája és két másik gazdasági érdekeltség kötődik még közvetlenül a nevéhez, melyekről a képviselői mandátum átvétele után sem mondott le, bár ügyvédi tevékenységét szünetelteti – írja a gazdasági portál cikkét szemléző 24.hu.

Az egyik, régebbi alapítású cége az Archeon Rendezvényszervező Kft., amelyet fele-fele arányban közösen birtokol feleségével, Bonnyai Apolka zongoraművésszel.Tavaly értékesítésből származó árbevételként 1,67 millió forintot könyveltek el az előző évi 2,35 millió után.

Azonban a lap kiszúrta, hogy

90 millió forintos egyéb bevételhez is jutott a cég,

amely egy olyan, az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatás, amelyet még 2019-ben kaptak a kieső TAO-támogatás pótlására.

A képviselő másik érdekeltsége az Aponius Kft., a korábbi 96 millió után 576,8 millió forint árbevételt könyvelhetett el tavaly. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az Aponius Kft. január végén

közbeszerzési tanácsadásra kötött keretszerződést

a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-vel amely Rogán Antal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozik.

A lap kiemeli: Bajkai harmadik érdekeltségéhez is került közpénz: Bajkai ügyvédi irodája (az SBGK Ügyvédi Iroda) résztulajdonában lévő SBGK Kft.

9 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott

balatonfüredi szálláshelyek fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökségtől

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Vazzze,,,Ennek is vályú lehetett a jele az oviban ..Kibaszott undorító egy arc...Talán egy "szlovák kalap " segítene a kinézetén,,ennek is. A Gazdaállat arcán mindenképpen " nagyot dobott "...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Emmersson71: :) :)DDDDXXXDDDXX... :) :) ez nem jutott eszembe...!! DDDDXXDD..:) :) :) :)
Eladott Ország
Ügyvédi irodája sokmilliárdos tanácsadói megbízást nyert el a Miniszterelnökségen az uniós közbeszerzések minőségellenőrzésére. Szereti ő is a közpénz menüt: csak rá kell ránézni. Dr. Bajkai az Orbán család ügyvédjeként járt el több ügyben, képviselte Tiborcz Istvánt is. Padlón a magyar boksz, fidesz-virtussal az új elnök, az Orbán család ügyvédje támasztja fel. Megszállták a sportot is Orbán kegyeltjei, értenek hozzá vagy sem, nem számít. Jó terep az, lehet állami pénzekkel manipulálni. Van egy újabb fidesz-burzsuj, akinek annyi köze van a bokszhoz, mint pillangónak a jobbhoroghoz. Az Erdei Zsolt elnöksége alatt keletkezett majdnem 400 millió forintos hiány miatt jogi értelemben senkit nem vontak felelősségre. A hiány ellentételezése természetesen közpénzből történt, ennek levezénylője dr. Bajkai István volt.
ómió
"Aszta"! Efftársilag meg potom 6 milliárdos áfacsalásból kell "tengetniük" magukat?
Toller Béla
Ha egy malac túlmegy a max. vágósúlyon is, mit kell tenni vele ?
Lepényleső
9 milla,- közpénzből,- nekik,sima nulla?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.