A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai 2021. július 2. és július 5. között hat esetben intézkedtek garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Garázdák és dúvadak randalíroztak a hétvégén Siófokon, egymást követték a balhék – videó

Fotó: police.hu

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét – írják a police.hu-n.

E hétvégén azonban nem mindenki szórakozott békésen, a rendőröknek számos garázdaság miatt kellett intézkedniük.

Pénteken egy feldühödött férfi rugdalta meg egy gépjármű szélvédőjét egy forgalmas gyorsétterem előtt, amely

a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltett.

Szombaton, a belvárosban egy közlekedési affér miatt késsel fenyegetőzött két férfi, ami végül verekedéssé torkollott, a Petőfi sétányon pedig egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt.

Vasárnap hajnalban a sétányon három garázdaság is történt,

az egyik helyszínen az indulatokat közel negyven rendőr tudta csak megfékezni,

onnan hét személyt állítottak elő a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a hétvégi garázdaságokkal összefüggésben egyelőre tíz személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt főt vettek bűnügyi őrizetbe.

Forrás: police.hu

Címlapkép: police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
hogy is mondta a felcsúti Ramszesz? hogy Magyarország a legbiztonságosabb?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.