Matolcsy György szerint Magyarország 2020-as válságkezelésének mérlege vegyes, a teljesítmény közepes, és csak a hitelállomány bővülése miatt nem omlott össze a magyar gazdaság.

Matolcsy felsorolta, miket rontott el az Orbán-kormány – kis híján összeomlott a magyar gazdaság

"Ha nem működött volna példásan a magyar pénzügyi rendszer, akkor az egyik legrosszabb gazdasági válságkezelést könyvelhette volna el Magyarország az Európai Unión belül"

- írta a jegybankelnök az mno.hu-n hétfőn.

Legújabb írásában Matolcsy György kifejtette, összességében a magyar válságkezeléssel az uniós országok között a GDP-növekedés terén a 15. helyezést érte el, a családok fogyasztását tekintve az 5. helyet, a beruházások terén pedig a 20. helyet. Ezzel szemben az úgynevezett kormányzati fogyasztás terén csak a 25. helyezést, az exportban és a foglalkoztatás terén a 11., a bérek növekedésében a 3. helyet, a ledolgozott munkaórák terén pedig a 8. helyet érte el a magyar teljesítmény. Ugyanakkor a háztartások és a vállalatok hitelállományának bővülésében az első helyen állt az ország. A hitelek kihelyezése jelentősen bővült a válság során – a vállalati hitelállomány csaknem 10 százalékkal, a háztartásoké mintegy 9 százalékkal nőtt –, ami döntőnek bizonyult a gazdasági válság kezelésében.

A sikeres lépések közé sorolta a jegybankelnök a hitelmoratóriumot és az NHP hajrá hitelprogramot. A kormány, az MNB és a bankrendszer együtt gyorsan és határozottan hozták meg azokat a döntéseket, amelyek a hitelezés terén az EU-n belüli első helyezést hozták az országnak. Ez tette lehetővé az így is csak közepes, 15-17. helyet érő GDP teljesítményt – jegyezte meg.

Ugyancsak az eredményeket erősítették a korábbi sikeres pénzügyi reformok, hiszen, mint írta a 2010 utáni 12 gazdaságpolitikai fordulatra épülő 12 jegybanki fordulat tette lehetővé a 2020-as válságkezelés első helyet érő hitelezési teljesítményét.

A hitel-központú válságkezelés azonban csak azért lehetett sikeres szerinte, mert a családok és a vállalkozások bíztak a jövőben és abban, hogy a gazdaság visszaáll a korábbi évtized sikeres működésére.

A hitelezés és a kormányzati támogatások, valamint a vállalkozói bizalom képes volt megőrizni a korábbi foglalkoztatási szintet. Rekord mértékben vonzotta a külföldi tőkét az ország, aminek értéke és fejlett szerkezete már a válságban is erősítő injekciót adott a gazdaságnak. Az igazi növekedési többlet ennek köszönhetően még a következő években várható – sorolta Matolcsy György.

A válságkezelés gyengeségei és kudarcai között említette az állami beruházások lassú beindítását és a lakásépítés bizonytalanságait az év eleji áfaemelés miatt. Az áfakulcs csak 2021-től csökkent ismét 5 százalékra, noha a jegybankelnök szerint még évközben meg kellett volna ezt lépni.

A magyar egészségügy sikeresen kezelte a válságot, de ehhez a "normál" működést le kellett állítani. Ez áll az EU harmadik legrosszabb kormányzati fogyasztási adata mögött – jelentette ki. A kudarcokhoz sorolta még a digitális átállás hiányát és a versenyképességi reformok elmaradását. Megjegyezte: "egyenes összefüggés van a versenyképességi rangsorokban elfoglalt helyezés és a válságkezelés mutatói között. Aki versenyképesebb, az jobb eredményt ért el nálunk".

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Omladozik a kártyavár, lassan elhagyják a patkányok a süllyedő hajót.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
ajajaj...Matocsy jódolgában belaharapott jótevő gazdája kezébe...
...vagy elment az esze, és ezért mond igazat, vagy Orbán szólt neki, hogy mondhatod...

Ez utóbbi kizárt
Peller Anikó
Omladozik a kártyavár, lassan elhagyják a patkányok a süllyedő hajót.
Néro
Hááát , hogy maradjak hű önmagamhoz. Szóval akkor Siker ,Siker Siker és Siker van. Teljesen érthetetlen , hogy ez a korrupt ,tolvaj semmihez sem értő qurmányt egy csomó agykárosult élteti. Bá érthető , hisz agykárosult.
verőce21
Ami tényleg hiba, hogy nem kellett volna pénzesőt önteni a fiatalok lakásszerzési támogatásába...!

Csak húszmillióval megdrágította a lakásárakat, és ugyanolyan nehéz hozzájutniuk. Egy haszna volt igaz, hogy a kilakoltatások veszélye csökkent, mert a feltupírozott lakásárak fedezetet nyújtanak a korábbi CHF- hiteles lakásállományra.

Így a bankok kétszeresen örülhetnek. Felpörgött újra a hitelezés és nem kell aggódni a korábbi fedezetlen hitelállomány miatt.
justhpeter
Az kizárt hogy Matolcsy felfogta volna: közeledik a NER vége, mert nincs annyi pénz, amennyivel az ökör Orbán megvesztegesse az országot. Szerintem megunta a bankelnökösködést és újra miniszter akar lenni, amivel elkésett, mert vagy a választók takarítják el a szemét bagázst vagy a gazdasági ellehetetlenülés.
Peller Anikó
@justhpeter: Meg persze egymás szömit vájják ki, igaz csak a mienk után.

@verőce21: Ami tényleg hiba, cigányra ne bízd a lovadat mert kilopja a szömit.
csipetke
Azt kellett volna felsorolnia,amit jól csináltak, abból nemigen van. Ha a cél az ország lepusztítása,lerablása volt,azt jól csinálták.Lassan végeznek is, mert már talán mindent hazavágtak
verőce21
Ilyen jó kormánya, nem volt Magyarországnak száz éve!
Megérdemlik, hogy még legalább nyolc évig megválassza őket az ország. Remélem vállalják...!
Eladott Ország
A szem a lélek tükre! Matolcsynak már a személyisége garantálja a forint gyengülését az euróval szemben, hiszen látszik rajta, hogy őrült! Ehhez jönnek még további körülmények, amelyek befolyásolják a forint-euró viszonyt. A gazdaságot már leromboltuk és végre jöhet a főművem az államcsőd!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/138042258_1033551513791422_7950458384136922081_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=pCB-4TkNp3IAX8nD_5H&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a267a0bc1d9c4eef4c42209aa6a1a1fd&oe=60E880A3
Mi látjuk a pénz útját a számlánkig. Brokiker Gyuri
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/135854468_111832167475901_4336243942052637330_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-3&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=Eg1NwvRui2cAX9PAHLy&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ccd5164ba7a0002bdd7030a9740b7941&oe=60E89802
➡ Miközben a forint egyre kevesebbet ér az euróval szemben, Orbán Viktor jobbkeze, Matolcsy György csak úgy szórja a közpénzt. A Magyar Nemzeti Bank ingatlanos cége, az MNB-Ingatlan Kft. újabb 14 festményt vásárolt 108 millió forintért.
➡ Minimum 1,25 milliárd forint értékben vásárolt festményeket az elmúlt öt hónapban az MNB ingatlanos cége.
❓Valóban erre van most szükség?
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/140980829_1666671643497264_1526214146025900330_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=4Cp7wOMA50QAX_fsf3b&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=80f8628ed52020aafdc8bbe550f15b3c&oe=60E85E09
Gazella
@verőce21: te menj és szopogasd zsírháj lábújját... pöcsit ne mert nem ér oda a szád...
Fizetett tahó.
Gazella
Hitel ...hitel hátán...teljesen eladósitva az országot. No comment... tűri a birka nép.. gazdaság sehol nincs...
Bezzeg lölö zsebe igen csak dudorodik..
Lassan esnek egymásnak a narancs fejek...
tudode
Ma már veszett fejsze nyele az, hogy miket rontott el az, akinek
.
----- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
.
"""""Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése.""""
-----------------------------------
.
Kipárnázva a kedves vezető a hatalmát. a pandémiát is kihasználva
.
----- Sosem lesz vége: a kormány szeptemberig meghosszabbította a bevándorlási válsághelyzetet
444.hu/2021/02/28/sosem-lesz-vege-a-kormany-szeptemberig-meghosszabbitotta-a-bevandorlasi-valsaghelyzetet
---------------------
.
Valamint
.
------ .Fél évvel meghosszabbította a kormány a járványügyi készültség határidejét
www.portfolio.hu/gazdasag/20210617/fel-evvel-meghosszabbitotta-a-kormany-a-jarvanyugyi-keszultseg-hataridejet-488532#
-------------------------
.
Nagy gázgéza lehet, nem csak az ország vonójában, a gazdaságban is legalább olyan zűrzavar lehet, ahogy az un. jegybank a pisLÓGÓJÁVAL néz ki a fejéből, hogy
.
huha, mindenkinek kusti, pofa be, roló le!
Aki Én
@verőce21: Kezdem azt hinni, hogy te csak viccelődsz. Ekkora überfasz nem lehet valaki.
magyar1
A lényeg, hogy milliós festményekre futotta nekik. Ha nem lett volna hitelmoratórium a chf-es hitelhez hasonló bedőlések lettek volna, így később lesz. A bankok meg jól járnak.
Nem vették észre, hogy a kormányzás nem csak a milliárdosok gazdagításáról kell szóljon és a pazarlásról. Ez lett a mi kapitalizmusunk. 30 éve szenvedjük.
Toller Béla
Ez a matolcsy forma. Utólag okoskodik ! Miért van az, hogy mindig a nyerő csapathoz sodródik, és mielőtt bebizonyosodik, hogy melléfogtak, ez a fazon már a másik oldalon (vagy éppen, mint most, a senki földjén van már megint) ? Nehogy valaki bedőljön ennek a testcselnek !
ómió
Csak nem megsértődött már a "Gyurink" is? Ide, a "majdnem összeomlóba" meg csak jön és jön a működőtőke?
Aki Én
@ómió: Egy kritikus hang, és már neki is mész.
Mekkora buta balfasz vagy te...
Te leszel az utolsó fidesz-hívő barom. Majd kapcsold le a villanyt.
Peller Anikó
"csak a hitelállomány bővülése miatt nem omlott össze a magyar gazdaság"

Hajrá idióta balfasz geciszopók, nyomjátok, dolgozzatok a pénzetekért.
ómió
@Aki Én: Kérdést tettem fel, bolsiék fajkreténje! Nálatok ez már ilyet jelent, vagy csak az utóbbi 10 év bolsevik életérzése tört fel belőled ott az elmeosztályon?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.