Egy mesekönyv forgalmazása miatt büntette meg a kiadót a Pest Megyei Kormányhivatal negyedmillió forintra, mert szerintük nem jelezték egyértelműen a vásárlók számára, hogy a könyvben másfajta szexuális orientációról lehet olvasni. Az ellenőrzést és a büntetést még a homofóbbá fazonírozott pedofilellenes törvény előtt kapta a cég.

A 444 cikke szerint Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a Hír TV esti beszélgetős műsorában jelentette be, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette meg a Micsoda család! című gyerekkönyv egyik forgalmazóját, a Líra Csoporthoz tartozó Líra Kiskereskedelmi Kft.-t.

Jogi válaszlépésre készül a Líra Csoport a mesekönyvért kirótt büntetés miatt

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A fogyasztóvédelem a bírságot azután szabta ki, hogy június 2-án "közérdekű bejelentés" nyomán ellenőrzést végzett egy szentendrei könyvesboltban, ahol ezt a könyvet árulták, és a bejelentő szerint a gyerekkönyv sem címében, sem borítóján nem tartalmazott semmilyen figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy "alternatív szexuális orientációra vonatkozó tartalmakat tár az olvasó elé" – idézi a lap a cég közleményét.

A kormányhivatal a büntetésen túl arra is felszólította a könyvkereskedőt, hogy biztosítsa, hogy a vásárlók "a könyv hagyományostól eltérő tartalmának, mint lényeges jellemzőjének egyértelmű ismertetése mellett hozhassanak ügyleti döntést".  

A Líra Csoport vizsgálja a jogi válaszlépés lehetőségeit – írja a 444. A cikk szerint a könyvet kiadó Szivárványcsaládokért Alapítvány jelezte a könyv tartamát a vásárlók előtt, akik esetleg a könyvbe való beleolvasás nélkül szerették volna azt megvásárolni. A kiadó a fülszövegen feltüntette, hogy a könyv "két szivárványcsalád" történetét meséli el, a borítón pedig megtalálható az alapítvány logója és neve is.

A Líra Csoport szerint azért is meglepő a büntetés ténye, mert a hatósági ellenőrzésre még a homoszexualitás "népszerűsítését és megjelenítését", valamint az "öncélú szexualitás ábrázolását" tiltó törvény előtt került sor – idézi a 444 a közleményt.

A kormányhivatal a büntetést a "fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény" alapján rótta ki.

„Tekintettel arra, hogy a homoszexualitás témáját a világirodalom és az ismeretterjesztő könyvek komoly hányada megjeleníti, és nem világos az sem, mit ért a jogalkotó öncélú szexualitáson, ráadásul pedig nincsen könyv, amelyről ne lehetne bebizonyítani, hogy »a hagyományostól eltérő tartalmú«, félő hogy az új törvényre hivatkozva megszaporodnak majd a hasonló »közérdekű bejelentések«”

- idézi a lap a Líra Csoport közlését, amely szerint a könyvesboltok nincsenek felkészülve előzetes tartalmi cenzúrára, erre a körülbelül évi 10 ezer új magyar könyv megjelenése miatt lehetőségük sincs. Arra is kitért a cég, hogy ha a mostani egyedi hatósági döntésból általános gyakorlat lesz, akkor az alapjaiban rengetheti meg a teljes magyar könyvkereskedelmet.

Megelőző intézkedésként a Líra Csoporthoz tartozó könyvesboltok bejáratánál a jövőben általános érvénnyel helyezik ki a következő figyelmeztető feliratot:

Azt írják, megelőző intézkedésként a Líra Csoporthoz tartozó könyvesboltok bejáratánál a jövőben általános érvénnyel helyezik ki ezt a figyelmeztető feliratot:

„Ebben a könyvesboltban a hagyományostól eltérő tartalmú könyveket is árulunk.”

- olvasható a cikkben a Líra Csoport közlése.

Forrás: 444.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Megelőzhették volna a bajt, csupán az egyensúly kedvéért, ha DVD mellékletet is adnak a könyvhöz, Borkai és a Széchenyi szüzek címmel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Giovanni Alba
Nem pontos az idézet, de valami olyasmi, hogy tiltják az öncélú szexualitás bemutatását. Tessék nekem megmondani, hogy mikor szabad a gyerekkel elbeszélgetni a bennük zajló változásokról, miért kellene bűntudattal, értetlenül megélniük saját testük érintésének kellemes érzését? Mikor szabad a kislányokat felvilágosítani a menstruációról, annak okairól, következményeiről? Kivel beszélheti meg egy kisfiú az első reggeli merevedését? Apu, anyu dolgozik, esetleg több műszakban, gyerek szinte egész nap iskolában. Mit lehet, mit szabad mondani az állatkertben, amikor ott túl a rácson a majmok illetlenkednek? Gyere innen gyermekem, ez korhatáros ketrec? Vidéki látogatáson, amikor a kakas hajtja a tyúkokat, akkor csak sportolnak?
A gyerekek nem hülyék, kíváncsiak és kérdeznek. A szomszéd néni beteg, hogy ekkora hasa lett? A kisbabáját a kórházban kapta? Bevitték nagy hassal, hazajött (majdnem) lapos hassal és egy babával.
Az, hogy majd megtudod 18 éves korod után, az édeskevés.
Az a lány, aki (igaz, engedéllyel) férjhez mehet 16 évesen, a nászéjszakán majd meglepődik? Vagy azzal várni kell még két évet? Mert a házassággal automatikusan nagykorú lesz.
Vannak még kérdések.
magyar1
@Giovanni Alba: Ezeket a szülőnek kell elmondania, a gyerek kivácsiságától értelmétől függően. Te hogy tudtad meg?
Giovanni Alba
@magyar1: ma, 10:15
Az én időmben a szüleim dolgoztak, akkoriban a szombat is munkanap volt. Két "műszakban" jártunk iskolába, vagy tanítás, vagy napközi volt. Amit a témáról megtudtam, főleg könyvekben olvastam. Volt direkt (kis)kamaszoknak készült is, könnyen érthető, lényegretörő.
A szülőre tolni minden felelősséget meglehetős szemétség. A témához szakértő kell, lehetőleg gyermekpszichológus.
Még a legjobb körülmények között élő gyerek is összezavarodik amikor kamaszodni kezd, nem fog minden problémájával a szüleihez fordulni, mert értelmes, a korához illő beszélgetésre esély sincsen.
Vannak dolgok, amiket te sem mondasz el a családodnak, mert szégyellnivalónak tartod. Megpróbálod magad megoldani és előbb vagy utóbb orvoshoz fordulsz. Neki őszintén fel tudod tárni a problémádat, a családtagoknak viszont nap mint nap a szemébe kell tudjál nézni, ebből következően a kínosabbját megtartod magadnak és az orvosodnak. Ki a bánathoz fordulhatna a kamasz az első, spontán magömléssel? Mennyire rémül meg a lány az első menstruációnál, ha nem magyarázták el neki idejében és szakszerűen, hogy mi várható? Hogyan háríthatják el a pedofilok közeledését, ha azt sem tudják, miről van szó? Mert nem arról szól a történet, hogy a csúf, gonosz emberek elrabolják az ártatlan csöppségeket, és erőszakoskodnak velük, hanem lassan magukhoz édesgetik, bizalmas viszonyt építenek ki, aztán meg kérnek ezt-azt.
Hogy honnan tudom ha nem vagyok pedofil? Egyszerű, olvasom a híreket, a rendőrségieket is, ott le van írva pontról pontra, hogyan vették rá a gyereket egyre durvább dolgokra, érzelmi zsarolással.
Jut eszembe, az új törvény értelmében a gyerekek el lesznek tiltva a napilapoktól is? Megerőszakolták, megölték (néha fordítva) elrabolták, szexre kényszerítették ... ilyet olvashat a gyerek? Bemondják a hírekben is. Vagy a kék hírek is kap 18-as karikát?
magyar1
@Giovanni Alba: A mi időnkben a legtöbb szülő számára ismeretlen fogalom volt az, hogy gyermekpszichológus, valahogyan természetes módon rájöttünk mindenre és elég volt az amit a szülő vagy egyéb helyekről tájékozódtunk és mégsem volt a társadalom számára a legfontosabb a buzi és pedofil kérdés, nem túl sokan voltak. De a gyerekek számára nem a buzik tájékoztatása a fontos hanem éppen az ellenkezője, mitől tartsanak - ebben igazad van. Nem mindegy melyik oldalról közelítjük meg a kérdést.
Giovanni Alba
Tegnap ötlött fel bennem, bár meglehet, más is foglalkozott a témával (kormányzati körökben egészen biztosan nem) mi lesz az egészségügyi középiskolák tanrendjével és az ott tanulókkal? Titoktartási nyilatkozatot kell tenniük? Mert nekik aztán alaposan el kell magyarázni az úgynevezett kényes témákat is, elhallgatni semmit -majdnem azt írtam, nem lehet, de idejében fékeztem- nem szabad, a titkolózás ezesetben kontraproduktív. Hogyan tartasz előadást a szerzett immunhiányos betegségről (HIV) ha nem beszélhetsz a homoszexualitásról a fujj, az rossz, csúnya dolog egyszerűségén túl?
Igaz, G. Gergő, meglehetősen tájékozatlan nyilatkozó nem tudta megmondani, mit is kell érteni a homoszexualitás propagandáján, csak annyit hebegett, hogy de hát ez egyértelmű, mindenki tudja, hogy ők mire gondoltak. Az újságíró felvetésére, hogy ha ez ennyire egyértelmű, miért nem írták le, a válasz(?) az volt, hogy ennyire egyértelmű dolgot nem kell leírni. Azt már csak én teszem hozzá itt és most, hogy ezek szerint nem magától értetődő evidencia szerintük az elhíresült törvénybe foglalt kijelentés, miszerint az anya nő, az apa férfi. Az már megint csak az én kekeckedésem, hogy mi van abban az esetben, amikor a petesejt és a spermium egy romantikus délutánon egy Petri-csészében találkozik először? A petesejt egy nőtől származik, a spermium egy férfitől, de aztán (hogy legyen benne még egy csavar) a megtermékenyítés után a zigótát egy "béranya" méhébe ültetik be.Ki az apa, ha a donor anonimitást kért, ki az anya, ha a donor anonimitást kért, ki az anya, aki kihordta a magzatot, vagy az, aki majd felneveli?
nezelodo
@Giovanni Alba: Na ebbe belekeverednének a mi dakotáink, mint macska a cérnába! Ezért vesztik el a legegyszerűbb tárgyban is a pereket, mert maga a törvényeik megfogalmazása is pongyolára sikeredik a szaktudásuk "mélysége" okán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.