Kövér László az elmúlt tizenkét év egyik legfontosabb törvényének tartja a pedofilellenes törvényt.

Kövér azt mondja: még megéli az Európai Unió összeomlását

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A házelnök a Mandinernek adott, csütörtökön megjelent és a 24.hu által ismertetett interjújában elmondta, irracionálisnak tartja azt a dühöt, amit a nyugat-európai politikusok jelentős köréből kiváltott a magyar pedofilellenes jogszabály, szerinte saját frusztrációikat vetítik ki ezzel.

Hozzátette, Németországban a homoszexuálisok jogi diszkriminációjának felszámolása nem régi történet, ezért nincs alapjuk arra, hogy szemrehányást tegyenek,

„mintha mindig is azonos értékűnek tekintették volna a természetes és az attól eltérő nemi kapcsolatokat”.

Az unióból érkező kritikák ellenére ugyanakkor kijelentette:

Magyarország az unió tagja marad, ameddig az össze nem omlik.

Kövér majdnem biztosnak tartja, hogy ezt megéli, mert szerinte a közösség fenntarthatatlan pályán mozog gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt.

A Borkai- és a Szájer-ügyről szólva azt mondta: azok erkölcsileg elfogadhatatlanok, ugyanakkor Szájer Józsefet tiszteli azért, amit a többi között EP-képviselőként vagy jogtudósként tett. Kijelentette ugyanakkor: a „pofonok” és azok kezelése megmutatta, hogy a Fideszben még vannak erkölcsi normák.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ez a hét vicce. Halhatatlannak képzeli magát a házmester.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
A fidesz mikor fog már összeomlani?? Ja először az ellenzéki összefosás ami talán 22 ig kihúzza míg el nem buknak megint! Utána lesz majd számonkérés ujjalmutogatás xd xd !! Az EU egy darabig marad, mert sok embernek az érdeke és jó pénz van belőle nem véletlenül Merkel mama a főnök már nem is tudom hogy hány évtizede :)
simmering73
Ez a hét vicce. Halhatatlannak képzeli magát a házmester.
kereső
Csikos-és tyúklábmintás( sárgát, fehéret kék mintával) ruhát varrok kövér elvtárs. Nektek.Az hamarább elkészül, mint ahogy az Unio "összeomlik".
Giovanni Alba
Ha és amennyiben nádfedeles kövér et. el tudja választani egymástól valaki munkásságát a magánéletétől, akkor miért is kell en bloc utálni/gyűlölni azokat, akiknek a nemi ízlése eltér a fősodortól?
"A Borkai- és a Szájer-ügyről szólva azt mondta: azok erkölcsileg elfogadhatatlanok, ugyanakkor Szájer Józsefet tiszteli azért, amit a többi között EP-képviselőként vagy jogtudósként tett."
Legalább 30 éven át takargatták a kollegái sajátos ízlését, minden brancsbeli tudott róla, és még mindig kussolnának, ha az eresz miatti lebukás nem jött volna közbe. Az eresz a hibás, világos. De még így is lelkesen buziznak, és mi ez, ha nem kognitív disszonancia? Ráadásul Sz, J. meg is házasodott, a házastársa most alkotmánybíró (hö-hö, nincs is alkotmány, pont a szóban forgó egyén írt helyette valamiféle alaptörvényt gránitba vésve, évente módosítva), korábban az Országos Bírósági Hivatal elnöke, neki tudnia kellett a devianciáról, de '83 óta statisztált volna hozzá?
csak úgy....
kövér et. is csak annyira hüle mint egy átlagos agyament fideszes !
magyarország elöbb omlik össze mint az eu.-ez hót biztos!
Yeromos
A kommunista házmester Úr és tettestársai tesznek is az ügy érdekében rendesen.
gina
Elmebeteg ember, amit te megélsz az hogy eltakarodsz a bandáddal együtt te aljas proli
NKF
Egyszer minden UNIÓ-nak annyi!Csak idő kérdése!Lásd.Szovjetunió,a jugó egyesülés!
Az USA megmarad,Kína magasan,Putyin meg kemény kézzel ami megmaradt megvédi!
Ez a Európai Unió semmi!Tele van rohadék politikusokkal,van köztük magyar is.
Ezek csak saját zsebüket tömik!
Peller Anikó
@simmering73: Hans kérdezi az ausviccben az érkező zsidógyereket,

- hány éves vagy?
- 9 leszek.
- nem leszel..
nezelodo
Hihetetlen mennyire bízik az antikommunista Laca Orbán alapos munkájában, amit az EU összeomlásáért rendíthetetlenül végez!
Emmersson71
"Kövér azt mondja: még megéli az Európai Unió összeomlását"

Hm..én nem jósolok neki 20 évet. Amennyi méreg dolgozik ebben az emberben.
dr. prédikátor
KÖTELES KÖVÉR ELVTÁRS!!! ELŐBB ÜT MEG TÉGED A GUTA!!!
istván irén
Erkölcsi norma bennük ? mit szívott a szarjer farkán kívül ? remélem nem él addig pusztuljon minél elöbb
jesz
az unió veztői csak kárt okoznak...de egyben nagyon ügyesek...az unió sírjának ásásában.
verőce21
Nincs támogatás, nincs befízetés...!
Végre termelhetünk derékszögű uborkát is! :)
csak úgy....
@verőce21: meggyözö érvek! még kódisbotra jutassátok az eu.-t a befizetésetek nélkül.. :)
mezögazdasági ország lévén,-felölem tenyészthettek ferde szamarakat is !
FL4K
Te hülyegyerek, Kövér, ha ebben a formában össze is omlana, már másnap újra alakulna - VÁGOD ???!!!
De az olyan férgek nélkül, mint pl. Orbán, Babiš, Kaczyński (meg a bolgár, szerb, albán köcsögök nélkül) - NEKTEK LESZ VÉGETEK, DE KURVÁRA, ha az EU a mostani formában összeomlana !!!

Vágod, te... kövér bajuszú büdös köcsög? www.youtube.com/watch?v=6ja9jCuaibM
csak úgy....
@FL4K: vágná ha vóna mivel,-nagy dolog kisz olló..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.