Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban bírálták "a demokrácia és a jogállamiság lebontását" Magyarországon, és elítélték a nemrég elfogadott, sok vitát kiváltó gyermekvédelmi törvényt. Az állásfoglalás szerint az LMBT-ellenes szabályozás sérti az uniós értékeket, elveket és jogszabályokat".

EP: az új magyar törvény sérti az uniós értékeket, elveket és jogszabályokat

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A 459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban az EP-képviselők az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az Európai Unióról szóló szerződésekben és az unió belső piacáról szóló jogszabályokban rögzített jogok egyértelmű megsértéseként írták le a magyar gyermekvédelmi törvényt.

Kijelentették: a törvény "egy újabb szándékos és előre kitervelt lépés az alapvető jogok fokozatos leépítése felé", miközben az államilag támogatott LMBT-ellenesség és a félretájékoztatási kampányok a magyar kormány politikai cenzúrájának eszközeivé váltak. Az emberi jogok ilyen megsértése egy szélesebb körű politikai terv részét képezi, amelynek célja a demokrácia és a jogállamiság lebontása a médiaszabadsággal együtt. Ezt az uniós értékek rendszerszintű megsértésének kell tekinteni – húzták alá.

Forrás: MTI 

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csibi
Megint kezdik! Fogalmuk sincs miről szól a törvény, mert el sem olvasták, de csak azért is DAFKE essünk neki a magyaroknak, mint tót az anyjának!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
orbán...csengettek...nem lesz merkel nyanya,aki védi a segged..
jesz
az unijós értékeket nem sérti, hogy ezek a megmondó erőszakos országok mind a mai napig fosztogatják a (volt)gyarmataikat? Csak nem azért engedik Európára azt a sok arabot, négert, mert ők mind az elnyomók gyarmatairól jönnek?...elartani itt már nem akarják őket...jól jött nekik, hogy elterelhetik a figyelmet a kezelhetetlen bevándorlásról, és gyorsan a magyarokat kezdik baszogatni hatalmas csindarattával...sok köztük a buzeráns, akik vevők a gyűlölködésre..
RonaGyuri
Orbánnak és bandájának semmi keresnivalója sincs az EU-ban, ha ragaszkodunk hozzá nekünk se ! =))
csak úgy....
@jesz: azt tudod,hogy a ruszkiknak is voltak és vannak gyarmataik? többek között magyarország is az volt. ne keverd a szezont a fazonnal..
Namely
A pólón:
"Szeretni emberi jog!"
De az oviban gyerekeket molesztálni "drag queen" álnéven nem az.

Akár azt is kiírhatta volna, hogy "az ég kék". Az libernyákok által vitatott törvény ugyanis arról sem szól.

@RonaGyuri: miért, kinek van keresnivalója? Mi az, ami olyanná tesz egy országot, amitől annak keresnivalója lesz ott?

@csak úgy...: ennek mi köze az oroszokhoz? Nem ők azok, akik el akarják adni nekünk ezt a (náluk is működésképtelen) gumicsontot, közben meg fosztogatnak mindenkit, akit érnek. Jönnek az emberi jogokkal és náluk női csiklómetszést csinálnak, mint a középkorban, jönnek a jogokkal, és náluk meg jogfosztott az, aki ellent mer mondani. Az igazság az, hogy a szólásszabadság náluk sem nagyobb mint Kínában, csak náluk nem megölik, hanem jogfosztják, aki ellent mert mondani.
Emmersson71
...majd 39. alkalommal néztek szigorúan és ráncolták homlokukat.

Na..este újranézem az Egy óra múlva itt vagyok címűt Harsányival és még sokan másokkal ;)
Csizmás Kond
Semmirekellő buzibanda...egyetlen pontot nem tudnak megnevezni ami sértő lenne a fajtájukra csak a szájukat jártatják a semmiháziak.
Lepényleső
...ahogy minden amit eddig a bán a nyakunkra zúdított?
vacsi
@Csizmás Kond: Nem az a baj, hogy ők buzik, hanem az, hogy a mi gyerekeinkből akarják az utánpótlást kinevelni!
Csibi
Megint kezdik! Fogalmuk sincs miről szól a törvény, mert el sem olvasták, de csak azért is DAFKE essünk neki a magyaroknak, mint tót az anyjának!
Csizmás Kond
Amúgy szerintem ez még akár jól is jöhet, mert a választásoknál szerintem a buzeránsbarát unióscsicskákra így nem sokan fognak szavazni.
verőce21
Az EU elsősorban gazdasági társulás. Ezenkívül a lakosok, áruk és szolgáltatások szabad áramlásáról szól.

Nem szerződtünk belpolitikai szabályozályozásokra. (Még külpolitikaira sem) Így egyáltalán semmi elszámolnivalónk az EP felé ezekben a kérdésekben.
Ez a felvetés és szavazás hatásköri túllépés EP részéről...! Mint ilyen figyelmen kívül hagyandó.
csak úgy....
@verőce21: blab-blab-bla..., mikor a hibbant szocik kormányoztak magyarországon,akkor miért követelte a fidesz és mi jogon,hogy az eu. zárja el a pénzcsapot?
-hogy mire szerzödtek ? emberi jogok,sajtószabadság ...,talán a korrupciót is megemlítettek,-persze a magyarnak csak az a lopás ha ö nem részesedik benne..
csak a nyugati kultúrának köszönhetitek,hogy még nem baxtak ki benneteket mint macskát szarni,de ami késik az nem múlik!
csak úgy....
@Shikari: tibim,te egy egyedülálló család vagy,olyan se kutyája se macskája féle..
verőce21
@csak úgy...: A te hablatyod is figyelmen kívül hagyandó, mert csupa hazugságot és irreleváns megjegyzést tartalmaz!
verőce21
Ahogy a német alkotmánybíróság felülbírálta a strasbourgit úgy a Magyar is megteheti!
rokker33
Engem meg a buzik a transzi kurvák meg az egyéb korcs fajzatok sértené.Akkor Én mint NORMÁLIS HETERO férfi hová fordulhatok a panaszommal?? Kinél jelentsem fel ezeket a korcsokat??
csak úgy....
@verőce21: dade,ezt majd a bíróság elött ha beidéznek! :)
lusta
@rokker33: Megkezdődött a 74. cannes-i filmfesztivál. Jodie Foster amerikai színésznő életművéért tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntetett ki a fesztivál, amit Pedro Almodóvar adott át. Jodie Foster a fesztiválon a feleségével, Alexandra Hedisonnal együtt vesz részt.
Tavryni őrnagy
Azeri baltàs gyilkos nem kèrt mèg menedèkjogot?
csak úgy....
@Csibi: bogaram,-aztán minek nem ment ki viktor hozzájuk az jó angol tudásával elmagyarázni a dógokat? boldog karácsonyt..
Foxley
@Tavryni őrnagy: Meglepi õket àlmukban.
3dwhite
@Foxley: @Tavryni őrnagy: Sz'tem kevèsbè stresszes jobb lenne. ♥
Néro
Fitymáéknak ez érték : A Fidesz nem szavazta meg a női nemi szervek megcsonkítását tiltó állásfoglalást –...
Meg a vak komondor a vászoncseléd státusz a katonás szex a munkahelyen...
verőce21
Az EP képviselői besétáltak Orbán Viktor csapdájába, kompletten...!
rokker33
@lusta: Gratulálok nekik. Én nekem nem ezekkel van bajom, hanem a szellemi fogyatékosokkal,akik tangagatyában ugrálnak,mint egy majom és tűntetnek a nem létező jogaikért! Sokan mondták már rám hogy rasszista vagyok !De csak a lusta cigányokat niggereket meg a haszontalan bevándorlókat utálom meg a tolvaj zsidókat pl / Gyurcsány/! Aki hasznos tud lenni a társadalom szempontjából az engemet egyáltalán nem érdekel hogy buzi zsidó nigger stb, ha normálisan tud viselkedik!!!
lusta
@rokker33: Na most az iskolában a gyerek megkérdi a tanítónénit, bácsit, akkor most hogy is van ez. Menj az anyádhoz, vagy az apádhoz és kérdezd meg őket,mert válaszlováán a kérdésedre engem kirúgnak.
Nekem meg ezzel a baromsággal (is) van gondom. Közben betiltják a Taxisofőrt, A bárányok hallgatnak, a Maverick és más filmeket? Az iskolában a gyererk nem hallgathatja a Queen számait?
ómió
Ide jutottunk? Az aberráltképzés, szaporítás "uniós érték, elv és jogszabály" lenne, vagy neobolsiék egyelőre "csak" annak hazudják?
Csizmás Kond
@lusta: és ezt most miért hiszed hogy érdekelne engem?
Nessy
Ebbe az összemosott pedofília - homoszexualizmus törvénybe beleszédült a t. jobboldal. Nem a valóban kisebb gyerekekre veszélyes pedofíliáról beszélnek, hanem csak a homofób szöveget harsogják. Komolyan, az elmúlt évtizedek alatt összesen nem volt ennyi "buzizás", mint most pár hét alatt! Most azok a gyerekek, akik eddig nem foglalkoztak ezzel a témával, azokat is érdekelni fogja.
lusta
@Csizmás Kond: Miután, gondolom én, nem jogászkodik, akkor a jogász szakvélemény érdekjelheti. Látom Önt mindez nem érdekli, mert csak pofázik. Igaz, azt fekve is lehet (by Moldova).
Csibi
@csak úgy...: Bogarad ám a bolhás kutyád valaga!
Csizmás Kond
@lusta: ...és miért érdekelne hogy az a buzi jogász vagy vasutas ?...és miért ne lehetne hátonfekve pofázni...mióta gondolod úgy hogy te kell megmond kinek van igaza vagy milyen pozícióból lehet pofázni stb ?...ja és hogy moldovából vagy honnan...mert mitől van a te ki porfészked magasabb színvonalon bárminél ?
lusta
@Csizmás Kond: Na ezt nem kellett volna írfnia, mert kiderült, hogy seggbuta.
Moldava György Kossuth-díjas, Karinthy-gyűrűs, Prima Primissima díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar író. A magyar irodalomtörténeti sikerként könyvelhető el, hogy műveit magasan a legnagyobb példányszámban vették meg az olvasók.
De semmi gond, ne aggódjon, amint kiderült eddig is buta volt, bután fog meghalni is.
rokker33
@lusta: egy normális értelmes tanár elfogja a diákoknak magyarázni, hogy mi a különbség a NORMÁLIS HETERO emberek és az aberrált értelmifogyatékos buzi korcsok között. És megfogják érteni hogy a homoszexualitás az rossz az bűn és remélhetőleg pár éven belül csitul a helyzet!
Rockxy
nem elég, hogy csupasz seggel lehet prájdozni?
lusta
@rokker33: Tehát ez a véleménye sir Elton Johnról, Freddie Mercuryről, Klaus Wowereitről, Gobbi Hildáról, stb.
Csizmás Kond
@lusta: ...most mit lehet erre mondani...azt hiszed magadról, hogy te vagy a diplomaosztogató...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.