A fideszes országgyűlési képviselő egyáltalán nem finomkodott, és még csak a következményektől sem tart.

Budai rondán nekimegy Gyurcsánynak: „Én józanul még nem láttalak bejönni a parlamenti ülésterembe!”Fotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook

Budai Gyula országgyűlési képviselő egy igen zavaros Facebook-posztot tett közzé, amelyben Gyurcsányt gyakorlatilag alkoholistaként állítja be. A fideszes politikus ezt azután lépte meg, hogy a DK elnöke azt mondta: „a gatyáját is lepereli” annak, aki azt mondja rá, hogy részegen járja az országot. 

Így hangzik Budai közel sem visszafogott, ám annál összevisszább válasza a Facebookon:

Gyurcsány Feri, perelj be!

“A gatyátokat leperlem rólatok “ – mondta Gyurcsány Ferenc ellenzéki vezér, azokra, akik azt állítják róla, hogy iszik mint a gödény.

Pedig Feri, te nagyon iszol! ( na nem vizet )

Én józanul még nem láttalak bejönni a parlamenti ülésterembe! ( persze annyira sokat nem is jársz be )

Egy szőke hölgy szalad mindig utánad egy üveg vízzel, tudod amit hidratálásra szoktál használni !

Rossz nyelvek szerint a Dk frakció irodáján szoktatok kollektívan “szürcsölni”, majd indulsz az ülésterembe elmondani azt a sok zagyvaságot, aminek se füle se farka!

Na akkor most mi a helyzet Feri, beperelsz vagy sem??’

Azért kérdezd meg a Czeglédyt mielőtt lépsz, mert ez nem nyerő pálya számodra !

Addig is igyál és ne csüggedj!

– írja. 

Fotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Persze! Nyilván tintázik az összes mocsok politikus, de azért ezt lehet úgy is érteni, hogy "„Én józanul még nem láttalak bejönni a parlamenti ülésterembe!” azt jelenti, hogy amikor Gyurcsány bement, akkor Budai sohasem volt józan.
Na mert az egyik 19, a másik meg 1 híján 20! Mint tudjuk!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Persze! Nyilván tintázik az összes mocsok politikus, de azért ezt lehet úgy is érteni, hogy "„Én józanul még nem láttalak bejönni a parlamenti ülésterembe!” azt jelenti, hogy amikor Gyurcsány bement, akkor Budai sohasem volt józan.
Na mert az egyik 19, a másik meg 1 híján 20! Mint tudjuk!
lampa laz
@Béla333: Pont ez jutott eszembe nekem is. Még értelmesen fogalmazni sem tud a bunkó, hogy részegnek vagy részegen látta.
tudode
Budai "is" saját magáról állítja ki az bizonyítványát, szégyenérzet nélkül, amiatt, mert
.
------ Budai Gyula mérlege: 1434 ügy, ítélet nélkül
www.borsonline.hu/aktualis/budai-gyula-merlege-1434-ugy-itelet-nelkul/50016
------------------------
.
Rosszabbak ezek a karaktergyilKOSOK, többnyire jogÁSZKÉNT, mint a szenilis vénasszonyok, mindenféle következmény nélkül
.
---- Btk. 272. § Hamis tanúzás
272. § (1) A tanú, aki hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el..
.
buntetojog.info/kulonos-resz/btk-272-%C2%A7-hamis-tanuzas/
-------------------------
.
Ne feledjék!
.
Nem az a rérfi aki adja, hanem az aki állja!
ómió
"Ügyészstílus", hogy mindig megfigyeli? Vagy hébe-hóba látva is ugyanez van?
NKF
Nem tudom,nem is érdekel!Viszont ha Fletót meglátom rögtön magamba döntök egy-két felest!
szaboria1
Budai már rég lejárt lemez mindig akkor veszik elő amikor a sok hülyeséget neki kell előadni.
Zug ügyvéd volt régen is az is maradt.
Nessy
Budai maradjon a görögdinnye reklámnál! Az még talán megy neki, szellemi képességeit tekintve!
Qqberci
Gyulus, lesz még egy bukott pered :-)))...
Rockxy
horngyula is szürcsölt masszívan, tőle örökölhette a fletó, hogy nem tűri a szárazságot.
tothjani
Egy mocskos fidSS állat miért tartana bármitől is, hiszen őket 300 ezerre büntetik, amit a következő rabláskor automatikusan megkapnak pluszban.
vacsi
Gyurcsánynak azt rovom fel legkevésbé, hogy iszik - már, ha valóban iszik! Ha igen, akkor egészségére!
rokker33
Köszönjük szépen! Szépen megmondta ennek az alkoholista kampósorrúnak!! Még nem iszik a Feri? A kígyók meg kígyóznak xD xD Ellehet menni Magyarországról te moslék zabáló!Ezt mondta 2010 előtt a buzi!
kereső
@rokker33: Ennyire csökött agyú nem lehetsz, hogy 14 évvel az elhangzottak után, még nem olvastál utána, hogy milyen szövegkörnyezetben és kiknek szólt az "el lehet menni". Persze, ha neked jól esik hülyének lenni, akkor nincs segitség. És ne zsidózz, ha kérhetném- ez ma már olyan snassz. Ilyet csak hitler és szálasi búvöletében élők tesznek. Egyébként meg rohadt nagy anakronizmus, a zsidó Mária országában "zsidózni".
namihami
""Agyalá-gyula"".
A komcsi katonai ügyész mostani pozícióját szeretné biztosítani.
percsi
@rokker33: Te elhiszed, hogy többszáz km-t levezet ittas állapotban, mikor minden lépését figyelik? Ahogy beindítaná a motort, azonnal körbevennék a rendörök! Szerintem, ha netán elmegy kakantani, székletmintát is vesznek :-)
Gyurka80
@Horizont: Mekkora gyurcsányfan vagy te vénség!
terlasz
A főnököd nemzeti alapélelmiszerét szlopálod, Gyulám, hogy sosem látsz józanul? Szondát Gyulánknak!
balos
@kereső: 1 kultúrhával nincs miről beszélni!neki még mindig a Nap forog a fideSSgecikdnpöcs körül!
balos
@percsi: Megy a geci főkostolója az a hajdú nevű pribék!
Toller Béla
Budai szerepelni akar, mindenáron szerepelni. Ide lőjetek, nekem megéri ...Szerintem meg le sem kell szarni ezt a mocskot ! Nem volt egy becsületes megmozdulása az utóbbi tizenöt évben, alaktalan semmi a pasas. Csak összekoszolja vele magát a rendes polgár ! Mit szólnak hozzá a saját gyermekei ?
Toller Béla
Ha még nem láttad józanul bejönni, akkor te állandóan részeg voltál ! Tarts egy kis szünetet a vedelésben ...
evacica
Remélem Gyurcsány beperel, és terméseztessen nyer! legalább oda tudja adni a pénzt a szegényeknek! Iványiéknak minden fillére szükségük van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.