A magyar kormány 2010 óta tettekkel is azt bizonyítja, hogy a családokért dolgozik, támogatja, segíti őket – jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Keszthelyen, a X. Európai Nagycsaládos Konferencián tartott előadásán.

Novák Katalin: a kormány megháromszorozza a családoknak szánt támogatások összegét
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Novák Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a European Large Families Confederation szervezésében – „A fenntarthatóság bölcsője a család” mottóval – rendezett konferencián szólalt fel. Kifejtette, hogy a fenntartható családpolitika egyik fontos alappillére a politikai szándék: legyenek olyan vezetői az országnak, a közösségnek, akik fontosnak tartják, hogy a családok erősek maradhassanak, megerősödhessenek – írja az MTI.

A magyar kormány 2010-ben azt határozta el, hogy munkaalapra helyezi a családtámogatásokat, ezért van most lehetőség arra, hogy megemelje a családok támogatására fordítható összeget.

A következő évben az emberek munkájának köszönhetően a költségvetésben háromszor akkora támogatási összeg szerepel a családok számára, mint 2010-ben – hívta fel a figyelmet Novák Katalin.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Illyés Tibor

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Horizont: És ezekre kik fogják előteremteni a fedezetet? Akik anno nem az államnak szültek, és neveltek gyereket, akiknek valami oknál fogva nem születik legalább három gyermeke, akik már idősebbek, és nem számítanak a "családhoz". Kedvesem, az adófizetők fizetik a kormány ajándékait! és majd még nyugdíjas korukban is büntetni akarjátok őket. Könnyű ám más kacsójával szedni a csalánt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
percsi
@Málna: Az nem szúrja a szemed, hogy azok sokkal több támogatást adnak maguknak, akik lenyúlják az állami kasszát? Károsabbak az országra, mint a munkakerülő!
Málna
@percsi: Márpedig ebben az országban több százezer munkakerülő van. Munkahely pedig van bőven.
"Én a dolgozó magyar családnak egyenlő összegben adnék családi támogatást (nem családipótlék), így lenne igazságos."
Nyitott kapukat döngetsz, egyenlő összegben kapják a támogatást a családok, persze a gyerekszámtól függően.
"Családi pótlékra a magyar átlagnak nagyon nagy szüksége van, nem a szüléshez kell, hanem a magyar gyermekeknek meg kell adni a jó létet, legalább is a jobb minőségű életet! Az ő pénzük, a gyerekek kapják, nem pedig a munkakerülő-dolgozó szülők!" Dehát kapnak segítséget, adókedvezmény formájában.
Aki Én
@Málna: Nem az a baj, hogy a dolgozó családok kapnak támogatást, hanem az, hogy még mindig nem érted az egészet.
Mondjuk ahelyett, hogy megint itt töltötted a komplett kánikulai hétvégét, tájékozódhatnál, képezhetnéd magad, kereshetnél barátokat...
Mondjuk kisebb arc, és azok szinte maguktól jönnek.
Dr. Proktor
Tippelhetek? Novák Katalin az Orbán, Mészáros és a belső kör családjaira gondolt...
Málna
@Aki Én: Már megint semmi érv, csak személyeskedés. Nem lep meg. Az viszont igen, hogy még mindig rá tudsz csodálkozni, hogy van mobilnetem...:-)
Aki Én
@Málna: nem gondoltam, hogy íróasztal mögül lógsz itt. Látom, ezt sem értetted.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.