Az Eurostat felmérése szerint az uniós országok közül Magyarországon figyelték meg a harmadik legnagyobb drágulást 2010 és 2021 eleje között.

Az uniós statisztikai intézmény, az Eurostat összevetette az EU-ba tartozó országok lakásárainak és bérleti díjainak emelkedését 2010 és 2021 eleje között – írta meg a hvg.hu az intézmény beszámolója alapján.

Megduplázódtak a lakásárak tíz év alatt Magyarországon

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A beszámoló szerint az EU-ban a 2020-as év utolsó negyedévéhez mérten a bérleti díjak és a lakásárak tovább emelkedtek 2021 első negyedévében (0,4 és 2,2 százalékkal). 2010 és 2021 között azonban már voltak eltérések: míg a bérleti díjak esetében az egész EU-ban megfigyelhető volt a folyamatos növekedés, addig a lakásárak ingadozóak voltak. 2011 második negyedéve és 2013 első negyedéve között erőteljesen csökkentek a lakásárak, majd 2013 és 2014 között nagyjából stabilak maradtak. 2015 elején azonban gyors emelkedés következett be, és azóta a lakásárak a bérleti díjaknál sokkal gyorsabb ütemben emelkednek az Eurostat anyaga szerint.

Megduplázódtak a lakásárak tíz év alatt Magyarországon

Fotó: Eurostat

A 2010 és 2021 első negyedéve közötti időszakban összességében a bérleti díjak 15,3, míg a lakásárak 30,9 százalékkal nőttek. Ezen időszak alatt 23 uniós tagországban emelkedtek, négyben viszont csökkentek a lakásárak (Spanyolország, Ciprus, Görögország, Olaszország), kettőben pedig a bérleti díjak is csökkentek (Ciprus és Görögország).

A legnagyobb drágulást az Eurostat összeállítása szerint Észtországban mérték, ott 126 százalékkal emelkedtek a lakásárak és 146 százalékkal a bérleti díjak 2010 és 2021 első negyedéve között. Luxemburg a második a lakásárak tekintetében (108 százalékos emelkedés), a lakbérek tekintetében pedig az észtek után Litvánia jön (108 százalékos emelkedés).

Magyarország a harmadik a sorban a lakásárak tekintetében, a hvg.hu cikke szerint gyakorlatilag a kétszeresükre nőttek. A bérleti díjak pedig a fentebbi időszak alatt több mint 40 százalékkal lettek magasabbak.

Forrás: hvg.hu, ec.europe.eu/eurostat

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Na, lám! Most kéne egy újabb efftársi devizahitel! Újra "lefeleződnének"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.