A mai nappal megkezdődött a Blaha Lujza tér felújítása. Ennek alkalmából sajtótájékoztatót tartottak, amelyen természetesen Karácsony Gergely is felszólalt.

„Most mondok egy meglepőt” – Karácsony végre meg tudott köszönni valamit a kormánynak
Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

Végre elindult a Blaha megújítása, így a főpolgármester és a többi, érintett kerület ellenzéki polgármestere már a munkagépek körül tartotta a tájékoztatót – írja a telex.hu.

Egy nagyon-nagyon régóta várt nap ez a mai

– kezdte a főpolgármester, Karácsony Gergely.

Még június elején írta alá a BKK a szerződést az STR Mély- és Magasépítő Kft-vel, a bruttó 3,47 milliárd forint értékű felújítás forrását a Fővárosi Önkormányzat és a magyar kormány biztosítja. Igaz, a kormány által biztosított 1 milliárd forintos részt csak 2021 végéig lehet felhasználni, így várhatóan még idén decemberben átadhatják a tér egyes részeit, a teljes felújítás pedig 2022 végére zárulhat le. 

Nagyon sok politikus itt állt már ezen a téren, és elmondta, hogy mikor fog ez a tér megújulni – legutóbb éppen az előző városvezetés datálta 2019-re a tér átadásának időpontját. Büszkék vagyunk arra, hogy pandémia ide vagy oda, kormányzati megszorítások ide vagy oda, el tudjuk kezdeni ennek a térnek a megújítását

– mondta Karácsony, majd felhívta a figyelmet a kellemetlenségekre is

Körülbelül 10-12 hétig kell azzal számolnia az itt közlekedőknek, hogy a felújítás tőlük is áldozatokat vár.

Ezzel párhuzamosan viszont könnyítenek az eddigi forgalomcsillapító intézkedéseken – például teljesen átjárható lesz majd a következő hetekben a Wesselényi és a Dohány utca is.

Szeretném megköszönni mindenkinek a közreműködését azzal kapcsolatosan, hogy most itt lehetünk, (…) és – most mondok egy talán meglepőt, de – szeretném megköszönni a magyar kormánynak, hogy a beruházás áfaköltségét biztosították a városnak

– emelte ki a főpolgármester. Majd azért hozzátette: „Arra kérem a politikai ellenfeleinket, hogy ne hergeljék a budapestieket Budapest fejlődésével szemben. Minden beruházás megköveteli azt a türelmet a budapestiektől, amivel a beruházások átmeneti kellemetlenségei járnak, de nincsen beruházás ilyen típusú kellemetlenségek nélkül. Arra kérem a tisztelt sajtó képviselőit és a politikai ellenfeleinket, hogy örüljenek annak, hogy Budapest fejlődik.”

Forrás: telex.hu
Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
És ezentúl "méhlegelő" lesz a Blahán...?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: Nem balfasz, nem élveztem el. Nem érint, mert Tarlós állandósult dugói óta elkerülöm a belvárost, te bolsi csicska!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.