A 10 ezer főnél nagyobb lakosságszámú településeket vizsgálta a gazdasági szakportál, ennek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a járványidőszak kormányzati megszorításai jobban fájhattak az ellenzéki vezetésű településeknek, mint a fideszes vezetésűeknek.

A G7 gazdasági szakportál összegezte, hogy a járványidőszak alatti kormányzati elvonások hogyan érintették az ellenzéki vezetésű városokat, mivel a kormány a települések saját forrásait megnyirbálta, de sok helyen ezzel párhuzamosan nem nőttek a kormányzati támogatások.

G7: a járvány alatti kormányzati megszorítások rosszabbul érintették az ellenzéki vezetésű településeket

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A lap számításai szerint a megszorításokkal rosszabbul jártak az ellenzéki vezetésű települések, de a kormánypárti vezetés alatt álló települések esetében is kemény megszorításokat hozott 2021 – ez a a kormányzati kompenzáció megérkezéséig tartott.

A lap a 170 legnagyobb, 10 ezer főnél népesebb városokat vizsgálta, összegyűjtve a vezető pártállását, vagy hogy ki segítette a megválasztását 2019-ben. Ennek alapján az például kiderült, hogy míg 2014-ben a 10 ezer főnél népesebb települések lakosságának 75 százaléka élt fideszes polgármester vezetése alatt, addig a 2019-es önkormányzati választás után ez a szám 52 százalékra csökkent (a budapesti kerületeket egyenként számolták).

A lap azt is megnézte, hogy a koronavírussal összefüggő intézkedések hogyan érintették a helyhatóságokat. Ennek alapján arra jutottak, hogy a fideszes vezetésű településekre az átlagos megszorítás  fele jutott, ennél a csoportnál 6 százalékkal csökkentek a bevételek, míg az ellenzéki vezetésű települések esetében a visszaesés 11 százalékot jelent.

"Egy átlagos ellenzéki vezetésű, 10 ezer fő feletti településen 39 ezer, a fideszeseken 15 ezer forinttal, míg a 10 ezer fő alatti településeken – ahol általában független a polgármester – 50 ezer forinttal csökkent az önkormányzatok egy lakosra jutó bevétele a 2021-es költségvetési tervezet szerint a 2019-es tervekhez viszonyítva.

Az önkormányzatok gazdálkodását olyan sok helyen szabta át a kormányzat, hogy nagyon vegyes a kép: 2019-hez viszonyítva van, ahol a duplájára nő a bevétel, de 70-80 százalékos visszaesések is előfordulnak a költségvetési tervek szerint. Az egy lakosra jutó bevételekben és ennek változásában a polgármester pártállásától függetlenül is nagyon nagy különbségek vannak a települések között"

- írja a gazdasági lap, amely a cikk további részében a településtípusok szerint próbálja különféle változók alapján körüljárni a témát.

Forrás: g7.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Bolsiék, bizony, mindig sokkal gyorsabban "futnak ki" a mások pénzéből!
tudode
A legjobb akarattal sem lehet ráfogni a jelenleg regnáló nemzetvezetőre, hogy legalább járvány idején 9,6 millió magyar állampolgár érdekében teszi a dolgát, a be nem állójával, pedig visszanyalva a fagyi
.
----- „Ez a tragédia Orbán Viktor lelkén szárad”
magyarnarancs.hu/belpol/ez-a-tragedia-orban-viktor-lelken-szarad-234442
.
""""Orbán ellenzékből megbuktatta az egészségügyi reformot „az egészség nem üzlet” demagóg jelszavával, kormányra kerülve pedig magára hagyta az egészségügyet. Tíz éven át a füle botját sem mozgatta, miközben folyamatosan zajlott a kórházi orvosok és szakápolók menekülése külföldre, a magánszférába vagy más szakmába, a maradék független sajtó pedig tele volt kórházi fertőzésekről, a sürgősségi ellátás katasztrofális állapotáról szóló beszámolókkal. A tények tagadásán kívül egyetlen dolog jutott az eszébe: centralizálni, centralizálni, és még jobban centralizálni. Volt egy jól szervezett tisztiorvosi hálózatunk, elismert szakemberekkel, laboratóriumokkal, önálló hatósági jogkörökkel. Az ÁNTSZ a saját szakmai normái szerint, autonóm intézményként működött. Sikeresen szétverték, a maradékát besorolták a humánerőforrás-minisztériumba. Maradt nekünk Müller Cecília, háta mögött két rendőrtiszttel.""""
------------------------
.
Miközben/után úgy kitelt a becsülete, hogy már az EU-nak is pup a hátán:
.
.----- Sabad szemmel - Orbán hatalmas tehertétel, csak kérdés, hogy az EU meddig akarja még cipelni ezt a ballasztot

nepszava.hu/3122842_szabad-szemmel-orban-hatalmas-tehertetel-csak-kerdes-hogy-az-eu-meddig-akarja-meg-cipelni-ezt-a-ballasztot
----------------------
.
Kiszámíthatatlan, hogy ez a mutyival szerzett gántkő hol áll meg!
tudode
@sgl: .
Ennyi várható el az orv BÁNTÓL, mert annyira futja neki, hotgy ismét előkapta a türelmi zónákkal valoó bibelődést, azon kívül van nekije új programja, amelyet 2035-ig szándékozik megvalósítani, a ciklust megelőző 9 hónappal
.
A Kormány 1454/2021. (VII. 12.) Korm. határozata a „Visegrád 700” fejlesztési programról
.
www.google.com/search?q=Visegr%C3%A1di+700+program&oq=Visegr%C3%A1di+700+program&aqs=chrome..69i57j33i160l3.10964j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
----------------------
.
Arra VÁRvala, hogy befagyjon a Duna jege, és fehére kerülhessen a töviskoszorú, a 12. éve tartó elterelő hadjárata jutalmául!!!
.
És még a pandémiának nincs vége!
.
Például:
.
------ Szerbiában szigorítanak a korlátozások ellenőrzésén, mert sok a felelőtlen
24.hu/kulfold/2021/07/11/koronavirus-szerbia-korlatozasok-ellenorzese-szigoritas/
----------------------------
.
Nagyon rábazsajgott az ország arra, hogy ez a galeri vezényelte/li le a járvánnyal kapcsolatos feladatokat, akkor amikor normálisan működő államban a mindenkori kormánynak járványok idején csak a járványkezeléshez szükséges feltételek biztosítása lenne a feladata, nem a belepofagolás!
.
Egyáltalán mi várható el attól, akinek a családja tükörképe lett az országnak:
.
-- Lévai Anikó az Ökonomikus Szeretetszolgálatban pátyolgatja jószolgálati követként azokat, akik élete párja perifériáján éldegélnek
.
index.hu/belfold/2020/12/24/levai_aniko_karitativ_munka_okumenikus_segelyszervezet_nagykovet_interju/
.
Akkor amikor aláírja a veszélyhelyzettel csúfolt döntéseit, nem gondol arra, hogy a saját utódai jövőjéről is dönt!
Nessy
@sgl: Ha megszólal az ellenzék a parlamentbe, Kövér elvtárs kapásból milliós büntetéseket osztogat! Mert nálunk ügyebár vélemény szabadság van! A KESMA lapokat olvasókat meg nem igazán éri el az ellenzék! Sajnos már kialakult egy olyan csoport, ami csak a királyi médiából tájékozódik, és számukra az szentírás.
Nessy
@sgl: Bocs! Én a tényeket írtam. Én is látom a problémákat. Majd jönnek a kamupártok, a voks turizmus, az ajándék osztogatás a csóróknak. A magukra szabott választási törvényt, ahol 49% = 2/3. A Mészáros cég által készített, üzemeltetett választási szoftvert. Gondolj bele, hogy ha itt leírod, akkor kapásból el akarnak takarítani, bár csak verbálisan ez idáig. Próbáltál már bigott kormánypártival értelmesen beszélni? Sokszor még a tényeket is tagadják.
ómió
@fideszes gyökér: Te a pénzeden "lóvét" szoktál venni? Látod, ettől vagy te idióta bolsi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.