Felháborító a pedagógusok meg nem becsültsége kis hazánkban, íme egy újabb "ékes" példa rá:

Előző évben nagy ráhatásra, az igazgatónő és az iskola kedvéért vállaltam egy hét Erzsébet-tábort. Reggel 8-tól 4-ig tartott a munkaidőm, 5 napi munkáért 25 000 forintos CBA-utalványt kaptam. Ezt is decemberben sikerült eljuttatniuk, többszöri telefonálgatás után

– erről beszélt a 24.hu-nak egy székesfehérvári pedagógus. Andrea (kérésére a nevét megváltoztattuk), aki 34 éve tanít felsősöket.

A 25 ezer forintos Erzsébet-utalvány nagyjából 600 forintos órabért jelent, és a táborba jutást (jelen esetben egy székesfehérvári iskolába) maguknak fizetik a pedagógusok.

Megalázó! CBA utalványért kénytelenek a tanárok iskolai táborozatást vállalni

Fotónk illusztráció

123RF.com

„Ki az, aki ennyiért elvállalná a táboroztatást önként?” – kérdezi Andrea. Elmondása szerint az iskolavezetőkre nagy nyomást gyakorolnak a Klebelsberg Központból, így viszont nem nagyon van más választása a pedagógusoknak, minthogy az igazgató kérésére elvállalják a munkát. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint is több helyen kötelezik a pedagógusokat a táboroztatásra, de felhívják a figyelmet arra, hogy a tanárok nem kötelesek elvállalni a gyermekfelügyeletet nyári szünetben.

A székesfehérvári pedagógus azt sem érti, miért CBA-utalványt kapnak. Mint mondja, a városban nincs is ilyen üzlet, csak 30 kilométerrel odébb tudná levásárolni. Végül egyik hétvégén egy lepsényi boltban adta el az utalványát egy vásárlónak.

Andrea egyébként nagyon jól érezte magát a táborban, élvezte a gyerekekkel töltött időt, sok programon vettek részt. Azt viszont megalázónak tartja, hogy ezért a fárasztó munkáért CBA-utalvánnyal fizetnek.

A 24.hu megkereste az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány és a Klebelsberg Központ (KK) illetékeseit az ügyben, válaszaikat ide kattintva olvashatják. 

Forrás: 24.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Bizony! "Megbecsültségük" még a böszmei fizulenyulást elszenvedve "kulminálhatott"!
istván irén
Szájba baszhatják a kurva anyukat a ravatalon a rühes cba utalványukkal .
FL4K
Orbán Viktor megköszönte az áldozatos munkájukat a pedagógusoknak is - levélben.
Hogy sok pedagógus belehalt Orbán rossz járványkezelésébe?
Így jártak !!! (kellőképen cinikus volta, ugye?)

Nem Orbán Viktor idejében halt meg a legtöbb magyar a történelemben, de Orbán Viktor miatt halt meg a legtöbb magyar BÉKEIDŐBEN !!!
Hogy háborúban sokan halnak meg, az egy dolog, de Orbán Viktor miatt BÉKIDŐBEN hullottak úgy a magyarok, mint a legyek!
Clavigo
" Érezzétek a törődést "... ' 22-ben,,,??? Csak a fitymasz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.