Hamis hír, hogy az egyes rendelkezései miatt sokak által bírált magyar gyermekvédelmi törvény összemosná a pedofíliát és a homoszexualitást – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.

Szijjártó a CNN-nek: nem igaz, hogy az új törvény összemossa a pedofíliát és a homoszexualitást
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Amanpour című műsorban kedd este Bianna Golodryga kérdezte a nagy visszhangot kiváltó törvényről a tárcavezetőt, aki leszögezte, annak egyik része szigorú következményeket ír elő a pedofília vonatkozásában, másik része pedig a kiskorúak szexuális orientációval kapcsolatos neveléséről szól.

Ez két teljesen különálló és elszigetelt rész a törvényben, semmi sem keveredik össze

_ hangsúlyozta. 

Szijjártó Péter kiemelte, a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése kizárólagos szülői jog, a törvény azonban semmit nem mond a felnőttekről. Hozzátette, az új szabályozás még csak nem is tiltja az ilyen jellegű oktatást, de annak értelmében ezt csak az arra jogosult szakértők végezhetik.

Mi azt kívánjuk elkerülni, hogy LMBTQ-aktivisták bármilyen magatartást, orientációt próbáljanak népszerűsíteni az óvodákban vagy iskolákban

– jelentette ki.

A riporter felsorolta a kormány több más korábbi, LMBTQ-ellenesnek tartott intézkedését, amire reagálva a miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországon senkinek sem kell félnie szexuális orientációja miatt, az alaptörvény tilt mindenfajta hátrányos megkülönböztetést.

Bianna Golodryga ezt követően egy májusi Ipsos-felmérést idézett, amely szerint a magyar lakosság 56 százaléka úgy véli, hogy az azonos nemű pároknak ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuálisoknak.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a kétharmados többséggel elfogadott alaptörvény egyértelműen fogalmaz ezzel kapcsolatban. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a támadások kereszttüzében álló „pedofiltörvényt” sem csak a kormánypárt támogatta, azt a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbik szavazataival fogadták el az Országgyűlésben.

A helyzetet úgy leírni tehát, mintha ez csupán a kormánypártok álláspontját képviselné Magyarországon, egyszerűen nem igaz és nem is tisztességes

– fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminiszter végül azt mondta, hogy a törvénynek semmi köze nincsen a jövő évi választásokhoz, a jogszabály kizárólag a magyar gyermekek védelméről szól.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Designer
Óvodában csak óvodapedagógus foglakozzon ezután is a gyerekkel! Nem tudom, ez miért kérdés egyáltalán! Speciális esetben fejlesztő pedagógus, logopédus mehet még be dolgozni szakértői vélemény alapján! A többiek idegenek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
Isten barma vagy kakadu.. Szin tiszta röhögéssel fogadták a mondokásat a CNN-ben.
Dr. Proktor
@Shikari: Hiszed te...
A tévhit is hit, de félrevezet!
vacsi
@Horizont: Hát, ezt nem tudom, de még ilyesmi is előfordulhat. Mindenesetre, nem szeretném, ha az unokáim fejét ilyen agyalágyultságokkal tömnék. Ha Neked van igazad, és ez valóban születési defekt, akkor felesleges nagy dobra verni. És, hogy miért mondom defektnek? Mert nem természetes.
ómió
@Clavigo: Már a tetves efftársiasságodat is másokra hazudnád, bolsi fajkretén!? Ez az "össz-innovációd"?
verőce21
Az EP képviselői besétáltak Orbán Viktor csapdájába, kompletten...!

Jól közéjük bombázott ezzel a törvénnyel!
Epét hánynak a neobolsevikok! 

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.