Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése a koronavírus elleni harmadik oltás lehetőségéről, a DK szerint nyílt beismerése annak, hogy a kormány "veszélybe sodorta a kínai vakcina erőltetésével" az időseket – írja az ATV.hu.

A DK szerint Orbán nyíltan beismerte, hogy "veszélybe sodorta a kínai vakcina erőltetésével" az időseket
Fotó: Facebook

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

a kormányfő péntek reggel azzal büszkélkedett a Kossuth rádióban, hogy az Európai Unióban Magyarországon lesz elsőként harmadik oltás. A miniszterelnök arról azonban nem beszélt, hogy ennek az az oka, hogy az unióban sehol másutt nem oltottak azzal a kínai vakcinával, ami "a kutatások szerint védettség nélkül hagyta a beoltott idősek nagyon jelentős részét"

- fűzte hozzá az ellenzéki politikus.

Közölte,

pártjuk újra benyújtja a szabad vakcinaválasztásról szóló javaslatát. Azt is lehetővé kell tenni, hogy azok az idősek, akik a bizonytalan hatékonyságú kínai vakcinából kaptak, harmadik oltásként kérhessenek Pfizert, Modernát vagy bármilyen nyugati oltóanyagot

- tette hozzá a képviselő. Arra is felszólította a kabinetet, hogy minden 60 évesnél idősebb ember számára biztosítson ingyenes antitestvizsgálatot.

A főpolgármester pedig rendkívüli sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „szívesen szerepel Orbán Viktorral egy plakáton” azért, hogy a kormány az ellenzékkel közösen népszerűsíthesse a harmadik oltás felvételét.

A DK által közzétett bejegyzések itt tekinthetők meg:

Forrás: ATV.hu
Címlapkép: Facebook

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

C_3PO
Mindegyik vakcinából kell 3. oltás!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
C_3PO
Mindegyik vakcinából kell 3. oltás!!!
Eladott Ország
@Shikari: Közép Európa XXI. századi népirtói, Milosevics, Karadzics, Orbán, az illiberális, üldözött keresztényeket védő szabadságharcos ( egykoron KISZ titkár, ifjúkommunista, besúgó és KGB ügynök) . Az elmebeteg suttyó nettó hazaárulást követ el azzal, hogy az adófizetők tíz-és százmilliárd forintjait a strómanoknak, családtagoknak, soha meg nem térülő beruházásokba adja, azt is aranyáron!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/128710098_1006706843142556_7646155259242774845_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FlHyjZjw8vkAX-T8urD&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=9e6d1e69e18b9fa65dc530a2d0d6bb33&oe=60F62D83
tudode
Mi ebből a tanulság?
.
Suszter maradjon a kaptaFÁNÁL, különösen akkor ha a politikán kívül csak a gesztenyesütéshez ért!!!
.
------ Kétharmad: amekkora lehetőség, akkora felelősség TV2 Napló, 2010. április 19.
www.youtube.com/watch?v=GHIqyxm0ZHo
---------------------
.
Különösen annak aki sunyi félművelt parasztként hátizsákjában tartja a sütnivalóját!
Eladott Ország
Te szarházi kib@sztál a magyarokkal az utazással kapcsolatban is, szögesdrótot húztál a magyarok és Európa közé, ( lásd oltási/bégettségi' igazolvány) hogy szakadtál volna anyádba!
uploads.disquscdn.com/images/0b469b829840932a3c8667a72b0fcc8d652d71348927c1bb6d5f08983a3422ab.jpg?w=800&h=651
human
@C_3PO: Jogos. Emlékeztető oltás kell minden vakcinából. Nem elég, hogy a fidesz ilyen csúsztatásokkal operál folyamatosan, de már a DK is. Na mindegy. Én úgysem vagyok DK szavazó, töprengjenek ők rajta.

Fő gond itt más. Az hogy direkt nem tesztelik azokat akik kínai vakcinát kaptak és 60 év felettiek. Náluk van meg a legnagyobb kockázata, hogy védtelenek egy újabb hullám ellen és nem is tudnak róla.
Eladott Ország
@C_3PO: Azt még hozzá kell tenni azért, mert jelen tudásunk szerint egy évi tart a védettség, de ez sem biztos, mert lehet hogy tovább. A keleti vakcinákat meg a templomokban kellett volna ingyen osztogatni szenteltvíz helyett, nem aranyáron beadni.
verőce21
Nemcsak, hogy harmadik oltás kell a covid elleni vakcinák mindegyikéből, de évente kell majd ismételni.
Kell még 8. és 10. is...
Rockxy
a politika kudarca.
be lehet zárni a parlament nevű bűnbarlangot.
verőce21
A 60+ felettiek körében pedig 18% a nem védettek aránya, egy tesztsorozat alapján!

Nem kell a pánikot csinálni! Ezzel már egyszer megbuktak lipsiék...
Most más a műsor már!
lampa laz
És ez a két hülye majom, orbán-szíjjas duó hajnalok, hajnalán várta a sóoldat szállítmányt büszkén a reptéren, helyszíni tudósítókkal, hogy aztán, most aztán beoltjuk a világot. Ha nem lenne komoly az ügy lehetne röhögni rajt, de nagyon szomorú, h nekünk csak ilyen idióták jutottak, meg a sóoldat. Ja, és a több ezer bicikli pumpa.

Az elajándékozott löttyök mellé azért kísérőnek oda írhatta volna, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát...
kereső
Kedves DK- ez egy ollan "sónélküli "nyilatkozat- ráadásul ez meg vérlázitó!
" Azt is lehetővé kell tenni, hogy azok az idősek, akik a bizonytalan hatékonyságú kínai vakcinából kaptak, harmadik oltásként kérhessenek Pfizert, Modernát vagy bármilyen nyugati oltóanyagot"- szakemberek megmondták, hogy CSAK! Pfizerrel vagy modernával történhet a harmadik oltás. Ti , meg itten bájologtok?? Az nem jut a "közlemény" eszébe, hogy megemlitse név szerint az ezért a helyzetért felelősöket? Szijjártót, a tisztifőorvos asszonyt, az OGYEI aláiróit??és mindazokat akik döntöttek a vakcina felhasználásáról? Simogassátok csak ti is orbánt, mint karácsony.
kereső
Röbb százezer emberről szól a fáma, ezek meg itt adnak ki egy ilyen nyilatkozatot- kinyilik a bicska az ember zsebében.
kereső
@kereső: Több...(bocsi), de nagyon bepöccentem. Először Karácsony kézfogós ajánlata, most meg a dk ezzel a semmit mondó nyilatkozattal.
NKF
Nem tehetek róla.Ha meglátom ezt a faszkalap Aratót kiver a víz tőle vagy hányingerem támad!
tudode
Tehát akkor az az 5,5 millió mi mennyi, ki hányt!
.
Azzal együtt, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknél nem sokan tudják azt, hogy milyen módon mutyiznak a NER-esek
.
www.google.com/search?q=ner-tagok+lop%C3%A1sai&oq=NER-tagok+&aqs=chrome.0.69i59j69i57j0i30l2.5479j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------
.
Az bizonyos, hogy nem közvetlenűl az államháztartás lóvéjából, hanem lehet nekik egy MUTYI OPERATÍV TÖRZSÜK, amely vezeti azokat a korrupció útján, akik nem tudnak ellenállni a kísértésnek, mival a 2011-es CXV-i államháztartási törvény végrehajtási utasaként, a 370/2011. korm. hat szabályozza a költségvetési ezrvek belső ellenőrzését , kiguberáltam
.
370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet
a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100370.kor

n) * költségvetési szerv vezetője:
na) központi költségvetési szerv esetén a központi költségvetési szerv első számú vezetője, minisztérium esetén a miniszter vagy a miniszter döntése alapján a közigazgatási államtitkár,
--------------------
.
Mintha mét a tárcáknál is a méltóságos nagyurak kiadták volna gebinbe a belső ellenőrzést is, akik ezek szerint átmennek kukákba, pl. az aranyárú kinai vak china, az egész Európának elegendő lélegeztető kütyüt is!
.
----- Orbán: Az a biztos, amikor bedugják a falba és jön a levegő
24.hu/kozelet/2020/04/10/koronavirus-lelegeztetogep-orban-viktor-kulugyminiszterium/
---------------------
.
Valahogy így!
.
Hajrá DK!
ómió
Ja, hogy a diplomás kommunisták ráhazudása szerint...! Az más!
Málna
Hogy ezeknek a DK-soknak nem sül le a bőr a képükről...
balos
Amikor végre a fideSS oda kerül a "tajgetosz" szélére ,kíváncsi leszek hányan fogják átsegíteni a szavazóik közül a holt ponton?
Rockxy
a deka megint beismerte, hogy 1követ fú a zorbánnal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.