Jakab Péter közösségi oldalán megosztott bejegyzésben fejezte ki felháborodását " Fidesz egyik agyonsztárolt újságírójával " kapcsolatban.

Jakab: "Orbán gyűlöletpolitikája újabb rothadó gyümölcsöt érlelt."
Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

Bejegyzését azzal kezdte:

Orbán gyűlöletpolitikája újabb rothadó gyümölcsöt érlelt. Minden eddiginél szégyenletesebbet.

Hozzátette:

A Fidesz egyik agyonsztárolt "újságírója" megtagadva mindent, ami az embert emberré teszi, azt találta írni, hogy a Németországot és a Benelux államokat sújtó és több mint száz halálos áldozatot követelő áradás nem más, mint Isten büntetése, amiért a Nyugat átértelmezte a szivárványt.

Azt is megjegyezte, hogy úgy gondolja ilyet nemhogy keresztény, de semmilyen jóérzésű ember nem írhat, de még csak nem is gondolhat.

Akkor sem, ha Orbánnak a szivárvány az új migráns, az új Soros, a régi gyűlöletkampány új céltáblája, és akkor sem, ha ma valaki úgy érzi Magyarországon, hogy az emberi minőség helyett inkább az orbáni gyűlöletnek kell mindenáron megfelelnie.

- jegyzi meg.

Úgy gondolja a szivárványról mindenkinek meglehet a maga véleménye.

De ott, ahol emberek tömegei halnak meg, tűnnek el, veszítik el egy élet munkáját, vagy magát az életet, ott érző ember csak egyvalamit mondhat: részvétem a gyászolóknak. A Fidesz újabb embertelen, álkeresztény gyalázkodása után pedig még valamit. Azt, amire Orbán és Szijjártó sosem lenne képes: bocsánatot kérünk!

- zárja bejegyzését.

Az újságíró közösségi oldalán azt írta

Azt hiszem, a szivárvány átértelmezése, a jelkép eredeti jelentésének meggyalázása nem várt következményekkel jár a haladó nyugati országok számára. Itt halkan jegyezném meg, hogy Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan a haladó liberálisok elképzelik, hanem Júda oroszlánjaként is említi a Biblia. Nem igazán jó döntés feldühíteni.

A Jakab teljes bejegyzés itt olvasható:

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Jakabkának,teljesen mindegy!Ha esik,ha fúj!Miniszterelnök jelölt,röhej.A jobbikot is ledarálta ez a kis buzi,mit akar még?Mint a bolsi időkben,ezek mindenhez értenek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pegero
Jákob Peti!
Mikor veszed már észre, hogy Gyurcsány bohóca vagy?
www.gyaloglo.hu/users/07/f9/2c/801060.jpg
Shikari
Ezek a mocskok mindent megköpködnek, ami magyar, folyamatosan provokálnak bennünket és uszítanak. Amikor vissza merünk szólni a mocskos fajtájuknak, akkor meg gyűlölködéssel vádolnak. Eltakarítjuk ezeket és béke lesz végre!
Gazella
Egy ide kukkantam be egyet jót röhögni a megmondó narancsokon.
Kettő nagyon félhet a zsirháj ha már a németeket is bele színezte a szívárványba az egyik seggnyalóncán keresztül.
Tudjuk igennagy az Isten állatkertje, nem is értem, hogy Bp is miért kap rengeteg jeget és vizet... ott laknak a zsirhájék nem de?
Emmersson71
@Pegero: Na..akkor csak ki kell nevetnetek, nem rettegni kell :P
jesz
..."agyonsztárolt újságíró?...Bayer nem mond ilyent...a többi meg a futottak még kategória

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Így van most Gálvölgyi János
Szórakozás - 2023. June 3., 16:36
Így van most Gálvölgyi János
A szomszédba látogatott III. Károly király
Nagyvilág - 2023. June 3., 12:00
A szomszédba látogatott III. Károly király