Ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy az egészségügyi dogozók számára kötelező lesz felvenni a koronavírus elleni oltást és a kormány augusztustól lehetővé teszi felvételét .

Kásler nyilatkozott a harmadik oltással kapcsolatban – ezek lesznek a várható irányelvek
Fotó:MTI/Illyés Tibor

Az érintettek hónapok óta várták, hogy kötelezővé tegyék az egészségügyi dolgozók oltását.

A kormány a járványügyi szempontok alapján döntött arról, hogy kötelezővé tegye az egészségügyi dolgozók számára a koronavírus elleni oltást, de figyelembe vették a járvány eddigi hullámának a tapasztalatait

- mondta el a Hír Tv műsorában pénteken Kásler Miklós.

Kásler megjegyezte azt is, hogy ha valaki valamilyen alapbetegség miatt nem kaphatja meg a (harmadik) oltást, az olyan beosztást kap, ahol a betegekkel nem találkozik.

A harmadik oltással kapcsolatban ismét elhangzott az a korábbi kijelentés, hogy a kormány az orvosokra bízza azt, kinek milyen típusú vakcinát adnak be, de a miniszter kijelentette, hogy nyilvánvalóan meg kell majd adni az irányelveket és többféle elképzelés van.

Az egyik elképzelés szerint mindenkit az eredeti vakcinával kellene beoltani, azonban Kásler szerint több dolog szól ellene, mint mellette.

Ezzel szemben az orvosi szakirodalomban egyre több az olyan vélemény, hogy heterológ oltásnak kell történnie, vagyis aki mRNS-vakcinát kapott, az kapjon utána vektoralapút vagy elölt vírust tartalmazó védőoltást, és kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, hogy

a magyar orvosoknak kiküldött iránymutatást is ez utóbbit fogja javasolni.

Az interjúban szóba került az a kampány is, amelyet azért indítanak, hogy a 60 év felettiek be nem oltottakat is rábírják a vakcina felvételére. Ennek részeként a háziorvosok személyesen fogják felkeresni az érintetteket.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a negyedik hullámot nem az a vírus okozza, amivel eredetileg találkoztunk, hanem egy sokkal fertőzőbb variáns. 

- tette hozzá Kásler.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@Macskaszem: Valaki tökönrúghatná már ezt a vén majmot... Vagy megitathatna vele fél liter Mao Könnyét, csak hogy fogyjon a készlet...
Macskaszem
A hülye állatja, azt hiszi, hogy a Pfizerre majd kell valakinek a kínai?
Clavigo
@Macskaszem: :) :) :) Pedig így lesz... Biztos,hogy megpróbálkoznak vele...,,lefogyasztani a Lábvízkészletet...
Qqberci
@Macskaszem: Valaki tökönrúghatná már ezt a vén majmot... Vagy megitathatna vele fél liter Mao Könnyét, csak hogy fogyjon a készlet...
gina
Ez egy mocskos idióta jobb lenne ha utcát söprögetne , undoritó egy szenilis vén sz@r
ómió
Pedig az efftársak ingyen is meghazudják nekünk!
istván irén
vén buzi ha nem hazudtak volna ennyit több lenne a beoltott, persze nem a kínai szarral

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.