Közös kampányfotón szerepel Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnökkel Sebes Emil, Budapest második világháborús ostromának a túlélője, aki közel a kilencvenhez is hagyományőrző találkozókra jár, és rendszeresen végigjárja a Kitörés Emléktúrát is és felháborítónak tartja, hogy visszaéltek a képpel – írja a Magyar Nemzet.

Horthy, vaskereszt, Rommel, Kitörés Túra – Kunhalmi rossz emberrel pózolt
Fotó: Facebook/Kunhalmi Ágnes

A férfi Dicsőség a hősöknek! feliratú, a kitörés napi emléktúra emblémájával ellátott pólót visel, a baloldali politikus pedig mosolyogva mutatja neki a kampánykiadványát.

Ma reggel Pestszentimrén kampányoltam, mert újra elindulok a választáson. Megható a támogatás, tudom, hogy együtt sikerülni fog ismét

– írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kunhalmi. A csatolt képek egyikén az MSZP társelnöke Sebes Emillel szerepel együtt.

A most 89 éves Sebes Emil harminc évig repülőmérnök volt a Honvédelmi Minisztérium állományában, édesapja pedig Horthy Miklós Nemzeti Hadseregében volt repülős összekötő tiszt.

Az egész falat beborító könyvespolcán több mint hatszáz könyvet őriz a második világháborúról, gyűjti ezeket. Nyolcvannyolc évesen is beöltözött második világháborús egyenruhákba, hagyományőrző találkozókra járt, sőt részt vesz harckocsis katonai bemutatókon, ahol pár évvel ezelőtt Erwin Rommel tábornok unokájával is találkozott, aki szintén hagyományőrző.

Forrás: Magyar Nemzet
Címlapkép: Facebook 

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Mindegy az őneki! Jakab kisnyilas efftársból is élbolsevik lett!
namihami
@Pegero: 21.45:. Nem akarlak piszkálni, de...
A nyilvános rendezvényen, tüntetésen, stb. készített felvételekhez a felvett személyek hozzájárulása NEM szükséges.
Tetszik neki vagy sem...
namihami
@Pegero: Hááát, a náci-szoci témához tényleg semmi köze.
Ahogy egy volt-van és még egy darabig lesz nácinak ahhoz a tévedéséhez, hogy hol, mikor és miben jelenik meg.
Mindkettő tévedés:. az egyik nyelvtani, a másik kór- és kortani. A tanulmányi hiányosság még pótolható.
Pegero
@namihami: Reméljük Kunhalmi is megtanulta egy életre, hogy falnak és vasajtónak nem érdemes fejjel nekimenni, mert úgy jár mint az éji bogár.
NKF
Mi a baj ?Ez a picsa eddig is hülye volt !Ő is miniszterelnökjelölt?Elfér a többi nyikhaj között.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Így van most Gálvölgyi János
Szórakozás - 2023. June 3., 16:36
Így van most Gálvölgyi János
A szomszédba látogatott III. Károly király
Nagyvilág - 2023. June 3., 12:00
A szomszédba látogatott III. Károly király