Tegnap mi is beszámoltunk arról, hogy nincs még egy szektor, amelyet annyira megviselt volna a pandémia, mint a vendéglátást, egyik pillanatról a másikra állt le, és felmerült a kérdés miért nem jönnek a magyarok Budapestre nyaralni? 

"Cserben hagyott a kormány de Karácsony is, itt a vége" – romokban Budapest idegenforgalma, kitálalt egy szállodatulajdonos

A tavalyi évhez hasonlóan idén is rekordokat döntöget a belföldi turizmus, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának elmondása szerint a 2020-as 22 millió után idén 30 millió vendégéjszakára számítanak.

Vidéken. A főváros külföldi turisták híján ugyanis szinte kong az ürességtől.

Budapesten békeidőben az európai turisták adták az szállodák vendégeinek 80-85 százalékát, 8-10 százalék volt vidéki magyar és az ideérkezők 5-10 százaléka jött Európán kívüli országból

– mondta el Fleisch Tamás Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A cikk után megkerestünk egy budapesti szállodatulajdonost, aki megpróbálta összefoglalni mi is a legfőbb probléma. 

A kormány cserben hagyott minket, nem csak az éttermeket, hanem a szállodákat is. Azt gondoltuk a nyitás mindent meg fog oldani a fővárosban, de nem ez történt. Szinte minden kong az ürességtől, nem csak a turisták tűntek el, hanem a magyarok is.

- kezdte lapunknak. 

Ahogy a tegnapi cikkben is kiemeltük, 2019-ben a magyarországi turizmus felét a belföldi forgalom adta, ennek viszont a 75-80 százalékát a vidékre utazó budapestiek generálták. Ők alapvetően többet keresnek általában és többet is szeretnek utazni, mint a vidékiek.

Ez a megkérdezett tulajdonos szerint is így van, de azt gondolja, hogy a főváros elvesztette a lényegét, és már nem kíváncsiak rá a magyarok. 

Az árakat ennél lejjebb nem lehet már passzírozni, úgy hogy ne a minőség rovására kelljen elvenni valamit. A bérek itt magasabbak mint vidéken, ezért nem tehetjük meg azt, hogy kevesebbet fizetünk mint a járvány előtt. Az persze egyértelmű hogy akkora a verseny, hogy aki pár ezerrel lejjebb megy, ott 5%-al növekszik a forgalom.

- jelentette ki. De kitért Karácsony Gergelyre is.

A vidékiek, azt látják, hogy egész egyszerűen hitvány az amit Karácsony csinál, akkor is, ha ez nem így van egészen. Persze vannak problémák, de Tarlós idején is voltak. Minek kellett addig húzni, ameddig szétrohad a város? Miért kellett elérni azt, hogy az összes pénzcsap zárva legyen? 

- tette hozzá.

AZONNALI BEAVATKOZÁSRA VAN SZÜKSÉG! Ha és amennyiben ez nem történik meg akkor itt a vége, a szállodák jelentős része be fog zárni, a magyar és külföldi tulajdonban lévők egyaránt. Ki fognak vonulni, és akkor majd lehet mutogatni mindenkire. Csak ők nem fogják érteni, miért nem folyik be az adó?! Persze, az állami kitömi a saját emberei szállodáit. 

- írta, majd arról is beszélt, hogy egységes turisztikai arculatra lenne szükség. 

Ausztria, Szlovénia, Horvátország? Rendes turisztikai arculat van, akár régiónként. Itt semmi, és ebben kéne segítenie a fővárosnak, hiszen nem megy úgy, hogy mindenki a másikra mutogat. Ha ez az év így folytatódik, jövőre kirúgok mindenkit, kijelentem magunkat, visszamondom a bérleti szerződést, és visszamegyek a szülővárosomba, és mezőgazdasággal fogok foglalkozni mint ezelőtt 20-22 évvel. 

- zárta sorait.

Szektor mostani nagy feladata, hogy a vidéki utazókat megszólítsuk eseményturizmus és élménykommunikáció kell a tévében és online is, hogy tudjanak róla az emberek

- emelte ezt ki Flesch Tamás is a Pénzcentrum-nak adott interjúban a héten.

Pedig az mindenki számára egyértelmű, hogy a csak úgy lehetne megmenteni a fővárost, ha az előttünk álló nyári, kora őszi hónapokban idehozzuk a magyar turistákat. Egyelőre ez még nem sikerült.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr Beviz Elek
Ott kezdőött a baj, amikor az RB&B 15e / éj, a szállodák meg 40e/ éj áron adták a szobákat! Még jóval a pandémia előtt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Miért kellett elérni azt, hogy az összes pénzcsap zárva legyen? Tényleg miért is ? Talán mert a 48 százalékot 75-nek hazudó tetve Fidesz úgy gondolja bármit megtehet. Meg talán azért mert 11 évig egy seggnyalás alapon működő rendszar nagyon megfelelt a csak én éljek jól embereknek.
human
ATV-n mondta egy képviselő, hogy ő a Balaton környékén lakik és rendszeresen járnak Badacsonyba. Azok a helyek amik máskor tele voltak turistákkal most nagyon szellősen látogatottak.
Ezt a szakiknak kellene tudni, hogy mi az oka. Szerintem önámítás volt az hinni, hogy a nyitás után varázsütésre helyre áll minden idegenforgalmi ágazat forgalma. Jövőre mehet minden tovább mint régen, persze csak ha a 4. hullám nem lesz olyan durva, mint a 3. volt.
Clavigo
Szerencsére a Lölő nevű szállodatulajdonos nem lett cserbenhagyva...
relatív
Pofátlanság az állam által megzsarolt, fővárosi vezetést okolnia bármiért egy a ner csöcsén hízó - és nyilvánvalóan a helyzettel tisztában lévő - vezetőszékbe került részéről azért a jelenségért, mely sújtja egyes nem dotált szektort létezését manapság !
csak úgy....
ki az az agyamet turista aki orbanisztán rejtéjeire kíváncsi,mikor ott van a horvátoknak egy köpésre tölük a tengerük? hány utas lehetett idén a csuti gözösön,amit az eu. val finanszíroztatott a falu nagy szülöttje?
justhpeter
Érdekes vélemény a szállodások részéről. Amikor a budapesti szállodák a külföldiekkel volt tele, akkor sem volt 10%-nál több hely a vidékieknek, mert a minden mással fizetőket részesítették előnyben. Most, hogy a 85% kiesett és osztozniuk kell a 10%-on prüszkölnek. A vidékiek a budapesti szállodáknak régen is csak tölteléknek kellettek. Nem a vidékiek miatt és nem is a budapesti önkormányzat miatt tartanak itt, hanem részben saját maguk, részben a kormány miatt, hiszen akkor csendben voltak, amikor a kormány csak a NER-lovagok szállodáit támogatták a vírus alatt. Igaz, hogy a turizmuson kívüli más területek még annyit sem kaptak.
verőce21
A végén még tényleg kénytelenek lesznek a sóvár vendéglátósok hozzányúlni az aranytömbjeikhez... :)
Toller Béla
Hát, vazze, így néz ki a szeretett kapitalizmus. Erről aztán nem Karácsony tehet. De orbán tehetett volna valamit, azonban nem tett, hülye hozzá, nem is érdekli. Te meg menj vissza az eke szarvához, ha jönnek a gallok, majd szólít a haza !
Dr Beviz Elek
Ott kezdőött a baj, amikor az RB&B 15e / éj, a szállodák meg 40e/ éj áron adták a szobákat! Még jóval a pandémia előtt!
Gauntlet
Összes pénzcsap zárva? köszönjétek Orbánbasinak !!
Csizmás Kond
...azt mondják, hogy az állami kitömi a saját emberei szállodáit...akkor mégis csak van élet ha azok tele vannak...
Macskaszem
@Csizmás Kond: Nem vendéggel tömi agyaska, hanem pénzzel.
Macskaszem
Az a legborzasztób, hogy ez a hülye még mindig nem a kormányt hibáztatja a támogatás elmaradása végett, hanem a kormány által kifosztott önkormányzatot. Az ilyen idióták megérdemlik a sorsukat
ómió
Hát, ha neki a különböző címeken igényelhető kedvezmények, támogatások "cserbenhagyás", akkor ő - úgy tűnik - komoly "Böszmehiánnyal küzd"!
Csizmás Kond
@Macskaszem: ...ja...tehát azért vesz vagy vetet a kormány a haverjaival szállodákat meg mittudommit hogy a vendégek helyett kifizethesse a bevételi összeget...
ezt komolyan hiszed vagy csak a kávé volt hideg ?
Csizmás Kond
@Horizont: ha azok a vendéglátóhelyek amelyek a hírek szerint kormányközeli emberekék kezén van és jól mennek szerinted is az állam fizet a vendégek helyett ?
Eladott Ország
"miért nem jönnek a magyarok Budapestre nyaralni?" A válasz nagyon egyszerű! Már a bukaresti vásárlóerő is magasabb, mint a budapesti! A NER oligarchák elsősorban nem itthon költik el a pénzüket.
Forrás: Gfk
Varsó: 13.150 euró/fő/év
Prága: 12.935 euró/fő/év
Bukarest: 10.452 euró/fő/év
Budapest: 9.230 euró/fő/év
Általánosságban egyébként 3,5 százalékkal nőtt a vásárlóerő értéke EU-s szinten. A tagországok rangsorát Lichtenstein (67.550), Svájc (42.067) és Luxemburg vezeti, Németország (23.779) a nyolcadik, az EU-s átlag 14.739 euró évente, Ukrajna a sereghajtó 1.830 euróval.
Ha igy halad a fidesz, legközelebb már az Etióp vásárlóerö is nagyobb lesz mint a miénk. Nemsokára Szófia is előttünk végez
Qqberci
"miért nem jönnek a magyarok Budapestre nyaralni?"

Miből?...
Eladott Ország
@verőce21: ma, 06:36 ♦ Ezt a hozzászólást az orbánjugendi nemzeti keresztény egyetemen, vagy a fidelitas janicsárképzőn tanultad , te fidesz birka, hülyegyerek!
Eladott Ország
@Csizmás Kond: ma, 08:41 ♦ Tudod kit töm ki az állam? Orbán strómanját, a tejbe tök Mészáros Lölőt, és a NER oligarcháit!
- Te Viktor, nem lehetne hogy én is tudjam mit vettem holnap, mégis ha kérdezné valaki?
- Lőrinc elég ha én tudom mi lesz-van, ha kérdeznék nézz hülyén ahogy szoktál.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/157568650_3099108270318933_4843142835059901158_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=aOLq555VtEkAX9uxfAO&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7273c8d0f5c292e02f2fd1ccd654e07f&oe=60F91AED
adrenalink
Ha van pár napom, és ki akarok szabadulni a zajos, benzinbűzös, kedvetlen város taposómalmából, akkor a feltöltődéshez egy nyugodt, csendes, természetközeli helyet keresek!i U
adrenalink
@adrenalink: Felkiáltójel utáni törlendő! Meleg van...:-))
Nessy
Nem elég, hogy az iparűzési adót csökkentették, önkormányzat egy vasat nem kap lassan, csak elvontak, a fővárostól a legtöbbet, kompenzáció nélkül.Az nem zavarja, hogy Tarlós hány évig nem ért rá foglalkozni a Lánc híddal, a Blahával, csak mesélt róla? Ez most bizony sokba kerül, mert még a nagy kegyesen a kormány által sokszor megígért 6 milliárdot is a határidő betartásához kötötték. Bár a kormány beruházásoknál lennének ilyen szigorúak!
Csizmás Kond
@Horizont: A kormány amit az azt fejlesztésre adja nem fizetésként, tehát abból nem megélni lehet hanem bővülni, terjeszkedni stb...csak ugye amikor ezt naponta el kell magyarázni egy mindentátélt embernek akkor a zember ledöbben hogy micsoda fazonok szaladgálnak a huszonegyedik században...
csipetke
Orbán malacperselye,lölő, és a nemzeti töklámpás vejkó a fenetudja hány milliárd vissza nem térítendő pénzt kapott a szállodáira. Nem egyformán kellett volna elosztani ezt a pénzt?Tudjuk,hogy Bp-et bünteti a kormány/orbán, de ez már annyira kirívó,hogy már gusztustalan...
Csizmás Kond
@Horizont: ...hosszú volna itt elmagyarázni...próbáld tanulmányozni.
Persze hogy csak úgy nyitogatni sokan szeretnének, viszont aki valamihez nem ért az ne is próbálkozzon mert ráveszít. Amúgy nem bárki kaphat csak aki pályázik, szerződ és hiteleket ír alá...és persze van fedezet vagy legalábbis annak tűnő valami...és nem tudom ez a corvinusz igazgató mennyire ért a kávézók működtetéséhez de az is lehet hogy nagyon...és botolnak..mert ma nem a munka a divat hanem a biznisz...de mondom ez nem fidesz jelenség csak sokatok ennél nem lát tovább.
namihami
Az állam szereplőinek osztandó pénzek zöme a gyerekkori és vői kasszában landolt. A Balaton és Fertő tavi beruházások és támogatások egy részéért akkor is lehetett volna már lázadozni.
Már akkor el kellett volna visítozni a szakmának. Kicsit megkésett bánatnak tűnik.
Csizmás Kond
@Horizont: ...mert lőlő...ez sem így van. Lőlőnek sok a pénze és azáltal lehetősége, tud olcsóbban vagy nagyobb terjedelemben dolgozni ami minden pályázatnál előny...vagyis csak akkor nem nyer ha nem akar...de ez mindenhol így van és így is lesz míg ez a fajta üzleti és kereskedelmi rendszer fog működni. ...és tovább látok mit amit el tudsz képzelni...volt részem benne...
karma1
Oh, kedves Fleischl ur, tetszett volna korabban felebredni! Megis, mit gondol, mi tortenik most vilagszerte? Bizony, nincs nemzetkozi turizmus - aki utazni kenyszerul, azok az uzletemberek, nem tul sokan, es ok sem mindig a luxusszallodakat hasznaljak.
Bar Karacsonnyal marhara nem vagyok kiegyezve, de speciel a fovaros lerongyolodasat nem lehet az o nyakaba varrni - idevezetett tarlospipi 9 eves szar varosvezetese!
A Varat kisajatitotta maganak - oda mar csak olyan szigoru feltetelekkel mehetnek fel csoportok, hogy egyszeruen nem lehet megszervezni egy rovid programba bepreselni a Varat meg azt a sok csodat, ami ott van - akkor miert is menjenek oda kulfoldiek?
A tobbi latvanyossag szinten lefujva. de amikor arra kellett volna jobban odafigyelni, hogy orbanek CSAK a meszaros meg a tiborcz erdekeltsegebe tartozo vendeglatoegyszegeket tomi ki esztelen milliardokkal - persze unios penzbol - es ugyanezen szallodasoknak egy kurva szavuk sem volt orbanek ellen, amikor azt lattak, hogy sorban veszi el es zarja le a fovaros - es minden ellenzeki vezetesu varos - penzcsapjat, es teszi egyre lehetetetlenebbe a fovarosiak es a vallalkozok eletet orszagszerte. Bezzeg amikor mar az o hazuk eg, akkor vagdalkoznak mindenfele, bunbakot keresnek - ez egyebkent szinte kizarolag a magyarok legfobb szokasa (mindig mas a hibas, soha sem ok), szoval gyerekek, megszivtatok. A kulfoldiek majd visszajonnek, ha akarnak, (de inkabb el sem mennek, nekik megvannak a tartalekaik a tulelesre, mert nem orbantol, hanem az anyaorszaguktol fuggenek, azok pedig MINDEN orszagban SEGITIK a vallalkozoikat, ill. segitettek vegig a jarvany idejen.
Csizmás Kond
@Horizont: ...te hányszor vállalkoztál vagy próbáltál pályázni ?
karma1
@ómió: Okoska, meselj mar a "különböző címeken igényelhető kedvezmények, támogatásokrol", ne kelljen mar hulyen elmennem a tulvilagra! A kerelmeket aszerint biraljak el, hogy az illeto vallalkozas kie?
na most meszilolo 187 milliardot kapott CSAK a balatoni szallodainak a megtartasara , es UJAK epitesere!
De nem a Kovacs Jozsi XVI. keruleti 10 szobas vallalkozo kapott a tuleleshez egy kis alamizsnat, hanem mindenhol a meszilolo! Felfogtad?
karma1
@Horizont: Hagyd mar ezt a szerencsetlent, mert meg a vegen babat beszel a pocidba! Olyan elkepzelese van a jarvannyal kapcsolatos tamogatasokrol, hogy a hajam egnek all! Minden normalis orszagban az allam AZONNALI segelyt adott a kis- es kozepvallalkozoknak, - csak azon volt egy kis huzavona pl. nalunk is, hogy ezeket a penzeket honnan kell elkuloniteni - de ez kb,. egy 3 napos kerese's volt.
A segelyeket pedig kifejezetten NEM a fejlesztesre adtak, hanem a MUNKAERO megtartasara, vagyis ha valakinek volt egy 25-30 fos vallalkozasa, akkor ott a dolgozok fizetesenek a 80 %-at az allam fizette.
Szoval az allam adta a penzt, de nem arra, hogy a szallodas kirugjon minden alkalmazottjat es kozben o meg kicserelje a szalloda butorzatat, vagy kifestesse az egesz kocerajt, hanem hogy az alkalmazottait meg tudja tartani! Ez sikerult is. Ahol a lanyom dolgozik, abbol az orszagos szallodalancbol EGYETLEN embert sem kellett elkuldeni, sot, allando letszamhiannyal kuzdenek most is! Azzal egyutt lehet, hogy minden szallodas elgondolkodott azon, hogyha tobb szallodaja van, akkor lehet, hogy at kell szervezni majd azokat. Ilyen egyszeru volt - igaz, nalunk nincsenek meszilolok, sotetet csinalo vejkok, csanyik, garancsik, szijjak...
karma1
@Horizont: Hat OK, de a cikkben Fleisch Husika haborodik fel marhara...:) Koszi az infot!
Eladott Ország
Fleisch Tamás :"Az árakat ennél lejjebb nem lehet már passzírozni, úgy hogy ne a minőség rovására kelljen elvenni valamit." De a magyar béreket (vásárlóerőt) sem lehet már lejjebb passzírozni, feltéve ha nem a bangladesi életszínvonal elérése a cél, de az EU-ban, ezt a szintet már elértük! Szólítsd meg a NER oligarchákat/ fidesz csókosokat, de ők elsősorban nem idehaza költenek, azaz úgy szar, ahogy van!
ómió
@karma1: Az összes lehetséges támogatási formát "meszilolora" kell hazudnotok? És még én meséljek? Megtetted te azt már helyettem!
FL4K
@ómió: 1335

"A menedzsment szeretné aktiválni a vonzáskörzeten belüli beruházási megtérülést."
istván irén
@Csizmás Kond: A kérdés a következő honnan a pénz a gázszerelésből? folyamatosan röhögnöm kell ..nagyon humoros itt valaki
Csizmás Kond
@Horizont: ..lombos vagy ?...és csak azért kérdeztem mert ahhoz hogy témába légy nem elég tájékozódni, oda benne kell legyél...és igen nekem volt vállalkozásom de sajnos mivel nagyon kevés pénzügyi meg banki ismeretem volt majdnem bekrepáltam...szerencsémre na és a sok családi noszogatásra sikerült idejében túltenni az egészen...ezért tudom hogy kb miben áll az egész.
Csizmás Kond
@Horizont: Nem azt mondtam hogy tudom fent hogy mennek a dolgok, hanem azt hogy belekóstóltam és tapasztaltam milyen pályázni, vállalkozni stb...hogy ott mindenki azt használ ki amt csak kitud, függetlenül attól hogy kik a barátai...persze ha vannak az mégjobb de a reszkír akkor is az övé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.