Sokáig hallgatott a kormány által vezérelt sajtó a vasárnap kirobbantott megfigyelési botránnyal kapcsolatban, de ennek vége.

Fordulat! A kormánymédia rájött, ki állhat a lehallgatási botrány mögött – kitalálják?
Fotó: Pixabay

A Magyar Nemzet cikkében Horváth József titkosszolgálati szakértő kijelentette: a megjelent cikkekben semmiféle hírt nem lát. Véleménye szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok a hatályos törvények alapján végzik a munkájukat.

A lap Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnökének közleményét is idézi, amely arról szól, hogy "a baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják, ezért nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása."

Majd a végén jön a csattanó, amely "leleplezi", hogy ki állhat az ügy mögött. Az ügy kirobbantásában aktív szerepet vállalt az Amnesty International (AI) mellett egy Citizen Lab nevű kanadai szervezet is – idézi a kormánylap, és következik a lényeg:

Talán nem meglepő, hogy mindkét szervezet jelentős anyagi segítséget kap a Soros György-féle Open Society Foundationstől. Az AI kapcsán erről az erős kötődésről már többször is írt a hazai sajtó, a Citizen Lab pedig a honlapján számol be a támogatás tényéről. Vagyis lényegében két Soros-szervezet felügyelte és értékelte egymás munkáját

- következtet a Magyar Nemzet.

Forrás: mno.hu

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Azert ez mar arcpirito magyarazat, hogy a demokratikus ellenzek onmagat hallgatja le a fideSS-kormany altal vasarolt Pegazus kemprogrammal.
Persze vannak itt olyan trollok, mint csikari, vagy omijo, akik elelveznek ettol az 1 bites magyarazattal.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
És a Gyurcsány? Vele mi lesz, hanyagóljlyúúk?
Qqberci
Hát Gyurcsány már nem is játszik? Meg Brüsszel sem???...
Gauntlet
És a Gyurcsán
aki lukon néz furcsán
lehallgató szobában a schlüssel
kíváncsi ránk Brüsszel
namihami
@Peller Anikó: @Qqberci: És a Karácsony? Nehogy már kimaradjon.
nezelodo
A jelek szerint még kiegészítésre szorul a minket mószeroló libernyákok listája. Se a Fletó, se a felesége, de még a Jakab gyerek se játszik? A Kamugerit meg már leírtátok? Csak a fideszes urak legendás "szavahihetősége" ne árnyalná a képet és a felröppent hírek szerinti szoftvervásárlást. Olyan olajszőke a történet... Lehet, hogy vannak akik nem olyan hiszékenyek, mint az orvoskamarai vezető, akinek a hátát lapogatta a Viktor, és másnap a közlönyben látottaktól majdnem infarktus kapott, mert akkorát hazudott neki a dakota.
FL4K
Ha van egy-két ellenséged van, az előfordul.
Ha sok ellenséged van, az már elgondolkodtató.
De amikor már mindenki az ellenséged, ajkkor már BIZTOS, hogy veled van a baj!
Pl. Észak-Koreának is mindenki az ellensége az egész világon.
RonaGyuri
ügyes, korlátolt barmok, de az idétlen hazudozáshoz értenek, igaz az ilyen primitív bunkók, mint ez a @durbincs:, minden baromságot bevesznek!
dr. prédikátor
biztos vagyok benne hogy emögött a Soros, Gyurcsány és az Európai Unió áll.a fitymasz geci hazaáruló csürhének semmi köze nincs hozzá!!!
Néro
@RonaGyuri: Ne máá ! Ahhoz embernek kéne lennie de csak egy hal farok.
Eladott Ország
"Ungváry Rudolf adta az egyik jó definíciót: a NER a fasizmus egy mutációja, a másikat pedig Magyar Bálint: posztkommunista maffiaállam. Mi azt mondjuk: a kettő együtt. Az egyik oldala a politikai arca, a másik pedig a szervezett bűnöző oldala. S ez a kettő egy, mert egyesült egy személyben a fasiszta politikus és a maffiavezér. Fasisztaként az alkotmányos rend megdöntése miatt kellene Orbánt elítélni, maffiavezérként az állami vagyon elrablásáért és a korrupcióért. Orbán nem olyan rafinált, mint a Gazsi lova: vak, de nem vakmerő. Megérzi, ha egy erősebbel találkozik, olyankor meghunyászkodik. Nem a CEU politológia tanszékén és a könyvtárban lehet megtalálni a rendszer megfejtéséhez a kulcsot, hanem Felcsúton a focipályán és a kocsmában." A plebejus...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/140391670_1038169926662914_543981857380453594_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=OiqZTObR7EYAX-ZldLK&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=84ba32f33198508e66044b33679e9567&oe=60FAFCD4
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/56359373_2688650184483905_5733552731935735808_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=N_L4qg29STYAX93ab_9&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a6d42ca96dacffaaeae9eedf4519c63f&oe=60FB654F
Yoda69
Azert ez mar arcpirito magyarazat, hogy a demokratikus ellenzek onmagat hallgatja le a fideSS-kormany altal vasarolt Pegazus kemprogrammal.
Persze vannak itt olyan trollok, mint csikari, vagy omijo, akik elelveznek ettol az 1 bites magyarazattal.
134.bátor
Tènyleg Soros szervezetek állhatnak mögötte. Azèrt vásárolta a magyar kormány..:)
Hasonló kaliberű botrányba,egy bizonyos Nixon elnök belebukott. Szerintetek ???
csak úgy....
@Shikari: te hiszel még a fideszes mesékben? hány éves vagy tibi? :)
Toller Béla
Pénzért mindent lehet venni, horváthjózsefet is ...mondanám, hogy esetleg a meggyőződés, de nem akarok marháskodni !
kereső
"Majd a végén jön a csattanó, amely "leleplezi", hogy ki állhat az ügy mögött. Az ügy kirobbantásában aktív szerepet vállalt az Amnesty International (AI) mellett egy Citizen Lab nevű kanadai szervezet is ..."- törjük már össze azt a qrva tükröt. Mert nem az "illegális" lehallgatás ténye a botrány, nem az a botrány, hogy varga judit áprilisig közel 500 lehallgatást engedélyezett!!! , amelynek alanyai ujságirók, ügyvédek, ellenzékiek-és "ellenzékinek gondolt!!!" üzletemberek voltak. Hanem az, hogy most ez kiderült. Szijjártó is azt mondta, hogy utasitotta az IH-t, hogy milyen titkosszolgálati célokat szolgál az ügy kipattanása.
solidedge
@Shikari 07:31: Ja, az Orbánék által vásárolt programmal.
Nessy
@solidedge: A gyűlölet, a megfelelési kényszer, a vakhit, sokaknak el tudja venni a józan eszét.
Aki Én
@Shikari: Ne told túl a buta kretént, ennyire úgysem lesz hálás a vajdád.

,,Orbán biztonsági főtanácsadója azelőtt tárgyalt Izraelben, hogy Magyarországon elkezdték használni a kémprogramot.
2018. február 13-án Izraelben járt Czukor József."
ómió
Pedig Gyuri gazdi "olyan jót akar nekünk", hogy még a neokomcsi "értékeket" is ránk szabadítaná! Hát, még a csicskaszervezetei!
FL4K
@Eladott Ország: 0827

Ezt én találtam ki anno - de az olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt
gina
Ez a fidesz banda elmebeteg mocskos gerinctelen és mint a fönije is egy aljas tolvaj cigány banda, és most jön a képbe Soros és a többiek, azt hiszik mindenki olyan primitiv 2 elemis proli mint maguk is meg hivöik
Nessy
@Horizont:Hagyd a csudába! Van pár panel mondata, amit ,válaszként leír, akkor is, ha a cikket meg sem nyitottad, vagy a cikk legalább 1, 2 hónappal ezelőtti.Néha azzal szórakozik, hogy 8 -10 választ küld ősrégi kommentekre, de egy mondatot ismétel. Olcsó játék hülye gyereknek. Az ember törli, és kész. Tudod, a falu bolondját is elfogadják olyannak, amilyen.
Nessy
@Horizont:Két eset van! Vagy megfizetik, vagy valóban ilyen zakkant, akinek örömet okoz, ha másokat bosszanthat! Ez se sokkal rosszabb, mint a libernyákok kiirtása, vagy ráhazudott fajgörény. Sőt talán kevésbé sértő, mert már túl értelmetlen a pár panel mondat ismétlése.
gina
Hahahahhahahha nincs ennél jobb terelés??? aljas fidesz patkányok, ha nincs magyarázat csak hazugságok akkor jön a Soros meg Gyurcsány szöveg,,, tele a gatya ////
Istenakinincsen
@durbincs: Húúú te inkább maradj csendben,a saját érdekedben.
Annyira setét vagy,hogy nincs rá magyar szó!
Vagy ha van akkor shikari biztos tudja(hacsak nem egy személy vagytok).
Istenakinincsen
@Shikari: Na látod ugye ugye milyen kis okos vagy!Ez tényleg hihető!!!
Elmagyaráznád röviden,hogy kinek mi haszna ebből?
...érted ugye?A libsik lehallgatják és kémkednek saját maguk eszközeiben.
Hol van itt a csavar?
Istenakinincsen
@durbincs: Ne égesd már magad,meg a többi fidióta pártkatonát...nna.
Szégyent hozol a nagy tesócsaládodra:))))
Istenakinincsen
@Shikari: Még egyszer és utoljára megpróbálok valami értelmes választ kishikarni belőled.
Szerinted csak az magyar aki fideszes?Csak az aki beletartozik abba a kis kollégista baráti körbe? A"pál utcai fiúk" átvették a hatalmat ,mindent és mindenkit bedarálhatnak?
...hmmm?
Aki magyar az Magyar.Pártállástól függetlenül.
Vagy te hogy gondolod?Osszuk fel többfelé ezt a picsányi országot ami maradt még trianon után?
Legyen több határ?Fideszország,Jobbikország,Kutyaország,Dékásország,Munkásország,Zöldország,Párbeszédország,Momentumország...stb.
Néro
@csak úgy...: mindegy. Így született.
F_Viktor
@Shikari: Írod:
"Ez idáig gyakorlatilag semmi terhelő nem derült ki, ami a kormányt érintené!"

Mondja ezt egy fityesz-bérenc, miközben a világ hírei ezekkel a tényekkel van tele!
De a náci kommunikáció is ellent mond neked, mert közben észrevették, hogy a Sorozás is ugyanolyan öngól, mint a gyorsan visszavont civil szervezetek névtelen támogatását megtiltó törvényt.
Lásd, a ma déli hírekben meg sem merték említeni (cáfolatát sem!) a lehallgatási ügyet sem az m1-en, sem a tv2-ön, sem a hír tv-n!
Ennél nagyobb beismerésre nincs is szükség.
F_Viktor
@Shikari: Írod:
"BIZONYÍTÉK!"

Bizonyíték az NSO adatbázisa, ami tartalmazza a célszemélyek telefonszámait, adatait.
Ugyanis a Pegazus eladási stratégiája, hogy célszemélyenként számolják fel a használati díjat.
Apropó, díj! Látom tudod, hogy nem olcsó mulatság ez a lehallgatási fityeszes játék - ami csakis a hatalom és a már ellopott közvagyon megtartására szolgál -, mert írod, hogy "Biztos jól kerestek rajta a zsidók!".
Igen, egyes hírek szerint 21-27 millió forintnak megfelelő összegbe kerül telefononként!!!
Tudom, téged nem érdekel, hogy ez az orbáni játékszer közpénzbe kerül (300*~ 25 000 000 ft = 7 500 000 000 (7,5 milliárd forint!!!), mert jó fityeszesként biztosan nem fizetsz adót, zsebbe kapod a diktátortól a hazád elárulásáért járó mocskos pénzeket.
F_Viktor
@Shikari: Írod:
"Te és az újságírók pedig a megfigyelt számokból tudjátok ki a lehallgató?"

A hülyének megmagyarázni, hogy miért nem normális, lehetetlen küldetés, ezért a válaszom a nálad egy egységnyivel több ésszel megáldott 1 biteseknek szól:
1) Idézem magamat: "Bizonyíték az NSO adatbázisa, ami tartalmazza a célszemélyek telefonszámait, adatait."
Tehát adatokat is említettem, nem csupán csak telefonszámokat!
2) Tételezzük fel, hogy nincsenek nevek, címek, stb., csak telefonszámok, akkor:
Miből gondolod, hogy ha megoldható a Pegasus zero-cliks eljuttatása a mobilokra, akkor lehetetlen egy mobil szám személyhez kötése? Elhiheted, egy újságírónak nem kerül 10 percébe. Sőt, 25 millió forintjába se!
3) Az oknyomozás sikerességét semmi sem bizonyítja jobban, mint, hogy nagy kussban vannak a fityesz pénzelte médiák, egyedül csak bayaerék tettek egy gyatra kísérletet, de orbánék nagyon gyorsan lefújták az ugribugrijukat.
Persze, még lehetséges, hogy orbán védelmi stratégiája ez a hazugság lesz a végén, mint látható esetedben is, az agyhalottaknak minden átlátszó mese megfelelő.
Istenakinincsen
@durbincs: Késeset,bányafiókosat és IQ-s okosságot már ne írjál.
Ki találja ki neked ezeket az ostoba szövegeket?Valaki ezt neked megírja,mert te olyan hülye vagy,hogy magadtól csak ennél is nagyobb marhaságokat tudnál irkálni ugyi?
Istenakinincsen
@Shikari: Ugassál csak pártkutya!
Honnan lenne bármilyen bizonyíték amikor csak hazudozás és sunnyogás van(a kormányoldalon)?
Mellébeszélés és figyelemelterelés,nemzeti konzultáció egy ötpontos kérdőívvel,amire csak egy válasz helyes és nyilvánvaló.
Kövesd az eseményeket!Téged a gazdi nem fog az út szélén hagyni!
Elsőként fog beáldozni...mint a többi seggnyalót:)))))))
Dr. Proktor
@Shikari: Látom figyeled a dolgokat, csak nem látod vagy nem akarod látni hogy az NSO tulajdonosa feltünően és egyértelműen hazudik!
Vagy nem látja a lehallgatások eredményeit és akkor, vagy látja és akkor...
Középút nincs!
Dr. Proktor
... amúgy sötét vagy mint a sarki éjszaka, vagy nem, de jó pénzért ezt is bevállalod?
csipetke
Ez nem meglepő. Soros mindenre jó a fidesznél. Ezeknek Soros olyan,mint a vizesborogatás a fájós testrészre,miindenre IS jó, Jól kitalálta ezt Finkelstein, de ez már annyira avas,de ez a gyagyabanda maguktól képtelenek valami hatásosabbat kitalálni. De erre a lehallgatási "bulira" a Sorosozás már kevés lesz.
Dr. Proktor
@Shikari: Látom nem érted!
Azt mondta, hogy nem látják mire használják a szoftvert - akkor honnan tudná hogy csak a valódi céljának megfelelően használják?
Ők bérlik a felhőt ahol folyik a folyamat, az Amazon le is vágta őket időközben, akkor ha akarják és miért ne akarnák látják hogy mire használják( hátterükben a MOSZAD! ) akkor hazudik hogy csak nemes célokra használják! Hírszerzési ügyekben kötelező a hazugság...
Istenakinincsen
@Shikari: Én nem szoktam hazudozni te félnótás.Mondj valamit amit idehazudtam!...nna rajta!
Egy egyszerű dolgot nem értesz,vagy csak nem akarod megérteni.
Lehallgatás,poloskák már régen is voltak.A vonalas telefonok korában is volt lehallgatás,csak azt könnyen észre lehetett venni.Lehetett hallani ha még valaki volt a vonalban.
Fejlődött a technika és már szoftveres a kémprogram.
Nincs ezzel semmi baj,de miért kell letagadni hogy megvették?Kell hogy legyen ilyen eszköz a bűnözők ,terroristák,pedofilok,stb kiszűrésére.
A probléma ott van hogyha nem arra használják hanem politikai célokra!Érted tökfejű?
Kalapácsot te is vehetsz bárhol és akkor mint egyszerű kalapácsfelhasználó mindent szögnek nézel.:)))
Van aki arra használja a kalapácsot,hogy fejbevágja és megölje vele a másik embert.
Ergo:Nem a kalapács gyártója tehet róla,hogy aki megveszi az(karakter)gyilkosságot követ el vele vagy házat(hazát) épít vele.
Érted már takony?
Istenakinincsen
@Shikari: Neked ilyen nem lesz,mert abból a két három szóból amit tudsz nem lehet értelmes mondatot csinálni.
Olvasni tanulj meg először,értelmezni befogadni,átgondolni és azután jöhet az írás.
Húzzál bele...
solidedge
Nekem gyanús a tabajdi asszonykórus szoprán részlege is. Honnan tudják azt a sok pletykát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.