Levélben fordultam az Európai Unió vezetőihez: a Tanács, a Bizottság és a Parlament elnökéhez – írja Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője és miniszterelnök-jelöltje a Facebook-oldalán.

Dobrev Klára a Pegasus-ügyről: "Meg kell védeni a magyar embereket az Orbáni önkénytől"

Fotó: MTI/Kovács Attila

A miniszterelnök-jelölt indítványozta, hogy ellenőrizzék, hogy kinek van feltelepítve mobileszközére a Pegasus, és ha találnak ilyet, vizsgálják ki, ki telepítette fel azokat és milyen célból. Hozzátette azt is, hogy egy erős Európa meg tudja védeni a polgárait, akár azok saját korrupt, diktatórikus kormányával szemben is. Erről szól az Orbáni korrupció elleni fellépés, hogy a támogatások végül a magyar emberekhez kerüljenek.

Most is szükségünk van erős Európára. Meg kell védeni a magyar embereket az Orbáni önkénytől. Attól a politikától, amit eddig csak fehérorosz, vagy afrikai diktatúrákban láttunk. Ezért azt is szorgalmaztam, hogy tárgyalják meg az Pegasus-ügyet, és annak összefüggéseit a magyarországi jogállamisággal. Véget vetünk a pávatáncnak, az európai értékek teljes felrúgásának

– írta a politikus a közösségi oldalán.

Forrás: Index.hu

Címlapkép: MTI/Kovács Attila

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Azt gondolom, hogy olyan kormányunk és ellenzékünk van, amit megérdemlünk.
vacsi
@Aki Én: pl. a terroristákat így lehetne lefülelni! És ez mindenki érdeke lenne!
Egyébként mindenről van véleményem...
csak úgy....
@vacsi: a terroristákat igen de nem az ellenzéket és a nem fideszes vállalkozókat!
csacsi @vacsi:
NKF
Klárikára akkor szavaznék,ha süketnéma meg vak lennék!
vacsi
@csak úgy...: Bárki lehet terrorista.
ómió
Ő, bizony, a "demokratikus szemkilövetést" ajánlja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.