Újabb bizonyíték született arra, hogy az idősek jelentős részénél nem eredményez antitestszint-emelkedést a Sinopharm vakcinája.

A 60 év felettiek negyedénél hatástalan a Sinopharm egy friss magyar kutatás szerint

Fotó: ISHARA S. KODIKARA / AFP

A Ferenci Tamás biostatisztikus és Sarkadi Balázs biokémikus által végzett kutatásban 450 embert vizsgáltak legalább két héttel a második dózis beadása után. Az eredményeket hétfőn tették közzé, a legfontosabb tanulságok:

- az 50 év alatti tesztalanyok 90 százalékánál termelődött antitest a kínai vakcina után,

- 60 év körül 25 százalék a valószínűsége, hogy a szervezetünk egyáltalán nem termel antitestet,

- a 80 éveseknél ez már 50 százalék,

- a 60 éveseknél 60-75 százalék a valószínűsége, hogy csak kis mennyiségű antitest termelődik, az idősebbeknél ez még nagyobb.

Ez volt az első viszonylag nagymintás, egységes laboratóriumi módszertannal készült kutatás a Sinopharm által kiváltott antitestszint-emelkedésről, amiben az alanyok életkorát, nemét és a vakcina beadása óta eltelt időt is figyelembe vették.

A Sinopharmot világszerte több mint 50 országban használják, köztük Magyarországon. Az itthoni engedélyezés pillanatában nem ismertük a klinikai tesztek harmadik fázisának részletes eredményeit, de a gyógyszerhatóság által nyilvánosságra hozott dokumentumból világos volt, hogy a gyártó szinte kizárólag 60 év alatt vizsgálta a vakcina hatékonyságát.

A kormány mégis engedélyezte az idősek Sinopharmmal való oltását. Több mint félmillió 60 évnél idősebb ember kapta ezt a vakcinát.

Forrás: 444.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ez a kinai lotty es O1G csodje. Ezert orbant el kell szamoltatni es felelossegre vonni. Tobb ezer ember elete szarad a lelken.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Virológus Peti! Gyerünk cáfold! Hogy nem azért fizettünk egy nagy vagyont, hogy mások meg leszólják.
Hívasd be a külügybe a fickókat.
Pálinkás Pál
senkinek nem ütötték a fejét..nem hallottam az ellenzéktől sem hogy konkrétan tiltakozott volna..
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Nem hallottad?! Szerinted mire ugatták Orbánék, hogy "a baloldal oltásellenes" ?!

magyarnemzet.hu/belfold/nem-vonja-vissza-az-ellenzek-a-keleti-vakcinak-betiltasat-kovetelo-hatarozatot-9783905/

..és persze, nem "ütötték senkinek a fejét", de Orbán azt merészelte ugatni, hogy "...amikor valaki elmegy az oltópontra – akik regisztráltak, azokat oltjuk be – ott közlik vele, hogy milyen vakcinát tudnak neki adni. És ha nem kell, akkor nem fogadja el, hanem elmegy a sor végére, és ha van olyan vakcina, amilyet szeretne, majd ismét értesíteni fogjuk.!". (2021.02.05.)

24.hu/belfold/2021/02/05/koronavirus-orban-viktor-vakcina-oltasi-terv/
Yoda69
Ez a kinai lotty es O1G csodje. Ezert orbant el kell szamoltatni es felelossegre vonni. Tobb ezer ember elete szarad a lelken.
Nessy
Mondott itt akkoriban mindenki mindent, amit mára "elfelejtett", és lazán letagadja! Pechjük van, az internet nem felejt!
Nessy
@Yoda69:Akkoriban áriákat zengett Orbán és külügyérünk, hogy milyen ügyesek voltak a "portyázóik". De legalább olvasták volna el a használati utasítást melyben maga a gyártó nem ajánlotta 60 év felett! Persze majd az lesz a felelős, aki engedve a nyomásnak Orbán szózata után másnap engedte az oltás beadását!
Ami a hab a tortán, hogy állítólag a modern Debreceni gyár ennek a licencét, és gyártósorát veszi meg, hozzáértő külügyérünk szerint! Egy száz éves technológiát a XXI. században. Automata mosógép helyett mosóteknőt!
Pálinkás Pál
@Emmersson71: és?...mutasd azt az ellenzéki felhívást hogy ne oltassák magukat a népek a kínaival!..csak az volt a bajuk hogy nem engedélyezte az EMA...és amikor jóformán csak a kínai löttyel oltottak, akkor sem hallottam a tiltakozást.!..ezek az oltások mind kísérletiek../ szlávik szólta el magát /...
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Milyen ráhatása van az ellenzéknek az miattatok továbbra is a nyakunkon ülő OGY 2/3-ra?!
Mi a faszt ugassanak még?! Azt pofázták hónapokig, hogy olyan vakcinával ne oltassa magát senki, amit az EMA nem engedélyezett! Ennél többet mit tehetne az ellenzék? Petíciót indítottak (DK), parlamenti javaslatot nyújtottak be.
MÉG mit tehettek volna..robbantsanak fel raktárakat?!
Emmersson71
@Pálinkás Pál: A (csak nevében) Magyar Nemzet cikkéből: "...januári*** javaslatukban akarták betiltani a keleti oltóanyagok használatát. Ez volt a baloldal egyik legdurvább támadása a vakcinák ellen, amihez két kivétellel valamennyi parlamenti képviselőjük a nevét adta.

Az indoklás szövegéből jól látszott, hogy az akció a kínai és az orosz vakcina ellen irányult. (Hiszen folyamatosan arról írtak, amikor a kínai oltóanyagot említették, hogy csak a Brüsszel által engedélyezett vakcinákkal lehessen oltani. Vagyis, orosszal és kínaival ne.) Az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt (DK, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd) ötvenkét képviselőjéből ötven támogatta a kezdeményezést, ketten feltehetően csak technikai okok miatt nem írták alá azt. Gyurcsány vezetésével ezek a politikusok vállalták a nevükkel, hogy ha módjuk lenne, elzárnák a keleti vakcinákat a magyarok elől. Egyébként ma is a parlament előtt van a 50 baloldali képviselő javaslata."
/2021. május 11. kedd/

*** Tehát már JANUÁRBAN tiltakoztak!
Ennyi, ennél többet demokráciában nem lehet.
TE mit tettél?!
Pálinkás Pál
@Emmersson71: mondjuk normális országban már évekkel ezelőtt az utcára vitték volna az embereket..de ez az impotens horda csak petíciókat írogatott...mutass már egy példát amikor diktatúrát demokratikusan, petíciókkal, választással váltottak le! pont azért, mert ilyen here banda, a puhos nyugodtan aludhat!
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Miért pötyögöd a bötűket itt? Simán szervezkedhetnél helyette és utcára vihetnéd az embereket! Milyen alapon kéred az ellenzéken számon azt, amit te sem teszel meg?!

"Nem tetszik a rendszer? Csinálj forradalmat!"
Pálinkás Pál
@Emmersson71: nekem kéne tennem? na ne röhögtess, majd ha lesz ellenzéki oldalon olyan, aki miatt érdemes bármit is kockáztatni...csak nem gondolod hogy egy biciklisávos majomért, aki tarlóst díszpintynek javasolta,és orbánnal fotózkodna, megemelem a seggem?..te ostobább vagy mint gondoltam..
Pálinkás Pál
@Emmersson71: te tényleg nagyon hülye vagy...és az utóbbi évek fényesen bizonyították, birkák az emberek...mondom, majd ha valaki, karizmatikus asztalra csap...
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Csak hőbörögni tudsz, meg mást okolni.
IGEN, akár TE is kezdeményezhetsz, hiszen TE úgy látszik, tudod, mit kéne tenni. Nosza, gründolj egy csapatot, egy szervezetet, szövetséget vagy pártot, és nosza, tégy a hazádért!
De te csak egy fotelforradalmár vagy, egy szájkaratés nímand :P
lusta
A 60 év feletti korcsoportban vannak a 80 év felettiek, akiknél jó ha minden másodikuk védett lesz.
Pálinkás Pál
@Emmersson71: nem tudsz heccelni...ahhoz nagyon buta vagy...olyan fidesz szintű...
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Nem heccellek, buzdítalak :) Gyerünk, hajráááá ;)
ómió
Mondhatnak Merkelyék, ami akarnak, ez az "efftársi"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.