A hírek gyártói és terjesztői személyesen lesznek felelősek azokért az esetleges halálesetekért és gazdasági károkért, amelyeket a koronavírus-járvány fenyegető negyedik hulláma okozhat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külkereskedelmi miniszter kedden a közép-csehországi Melníkben öt közép-európai ország külügyminisztereinek találkozója után.

Szijjártó Péter szerint az álhírek gyártói személyesen lesznek felelősek a halálesetekért

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány fenyegető negyedik hulláma legyőzésének a kulcsa a minél magasabb átoltottság.

A miniszter megjegyezte, hgoy Magyarországon a világjárvány harmadik hullámát sikerült letörni egy európai méretben is magas átoltottsági aránnyal, de Nyugatról rossz, aggodalomra okot adó hírek érkeznek, ezért óvatosságra van szükség, mert a járvány még nem ért véget.

Mindazok, akik a tudományos közösség által elfogadott oltáspárti álláspontot gyengítő álhíreket gyártanak, mindazok, akik oltásellenes propagandát folytatnak, személyesen lesznek felelősek az esetleges halálesetekért és a gazdasági kárért, amit az esetleges korlátozó intézkedések hozhatnak a negyedik járványhullámban

– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Mindenkit arra kérek, aki még azon gondolkodik, hogy valamiféle álhírek gyártásával vagy propagandával gyengítse az oltási kedvet, legyen nagyon óvatos, mert őket mind egytől egyig személyes felelősség fogja terhelni az esetleges halálesetekért és az esetleges károkért

– jegyezte meg a miniszter.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Az nem úgy működik, kaka-du, hogy te megmondod, ki miért lesz személyesen is felelős ! Mert te az vagy, sokszorosan, a az elkúrt beszerzésekért, a felesleges és nevetséges kereskedőházakért, a milliárdos szórakozásokért, Európa vérig sértéséért, de másra ezt nem kenheted !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
FL4K
Karácsony alkalmatlan az elszámoltatásra!
nem fogja fel, hogy Orbánnal nincs kiegyezés - Orbán minden szinten támadni fog, és végül polgárháborút is képes lenne kirobbantani,

Az elszámoltatással Orbán börtönbe kerülne a bűnei alapján (ORBÁN HAZAÁRILÓ IS ÉS KÉMKEDETT AZ ELLENSÉGNEK, NÁTO ADATOKAT KISZOLGÁLTATVA - SZÓVAL MEGY A BÖTRTÖNBE A GECI!) - CSAK OLYAN MINISZTERELNŐK JÖHET SZÓBA, AKI EZT A MUNKÁT ELVÉGZI !!!

Karácsony Gergely - nyuszi ül a fűben fűben szundikálva - TELJESEN ALKALMATLAN ennek a munkának az elvégzéséhez!
csak úgy....
pötyi,itt az idö most vagy soha! -rendelj be pár álhír gyárost de az origot,mindenszot,prosti srácokat és a vadhajtásokat ne felejts ki.
solidedge
Az, hogy a Sinopharm hatékony álhír, amit a kormány terjeszt.
gina
Te vizfejü szemét, te leszel az elsö akit felelöségre vonnak te hazaáruló mocskos tolvaj seggnyalö kis jellemtelen OV paprikajancsija,,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.