Miskolcon kampányolt a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely – a fideszes média azt tartotta fontosnak kiemelni az eseményből, hogy Karácsony a beszéde közben súgógépet használt, persze a Pesti Srácok is beszállt a hadjáratba.

Mi történt? Pataky Attila beszólt Karácsonynak – Hagyja el a fővárost!
Kép:TV2

Karácsony a kampányeseményen kissé helytelenül idézte az EDDA slágerét is, egész pontosan azt mondta:

És amikor Miskolcról és a rockzenéről van szó, akkor persze mindig, nagyon sokaknak, megmondom őszintén, nekem is ugyanaz a dal jut eszembe, az "Itthagyom a várost", mert ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki annyiszor hallotta ezt.

A Pesti Srácok most ennek kapcsán szólaltatta meg az EDDA frontemberét. Pataky Attila sérelmezte, hogy Karácsony rosszul idézte a slágerét, és megüzente neki, hogy hagyja el a fővárost.

Ha már Karácsony Gergely ennyire rockkedvelő és ennyire megkedvelte ezt a dalt, akkor ajánlanám figyelmébe átismételni a refrént, amely így szól: "Egyszer egy szép napon tudom, hogy elhagyom a várost, ahol élek…"

Ezt emelje be a programjába, az első helyre és tegye meg bátran, hagyja el a fővárost! Egészen biztos vagyok benne, rengeteg embernek nagy örömet okozna”

– fogalmazott Pataky, aki azt is hozzátette, hogy a múlt héten ügyintézés céljából kollégájával Budapest belvárosában járt, ahol a szmog, a forró aszfalt és a szemét bűzének egyvelege terjengett, ezért a “Szaga van” című daluk meghallgatását is javasolta Karácsonynak.

Forrás: Pestisracok.hu
Címlapkép: 

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Ufóskám, az meg sem fordult a fejedben, hogy azért idézte az eredetitől eltérően, nehogy NER buzgalmadban, az UFO-któl megszédülve bepereld plágiumért?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@koszpeko: Mert 50IQ-s létire ? kisköcsög ? már magát is kirángatták a denevérkaki alól ? seg-lény ?
durbincs
FL4K: 50IQ-val ? Mert maga is fizetett intervencios bér-buznyák ? azt az 500 Eurot má bemorzsolta mi ? bányás-seglény ?
Dr. Proktor
Szaros a nyelved Attila! Néha letörölhetnéd és az ufóiddal foglalkozhatnál, esetleg a gyíkemberekkel...
durbincs
@Néro: maguknak +@Nessy:-nek az 50IQ-s bányazseniknek ?
durbincs
@csak húgy...: de maga levizeli a 8 elemis volt gyapotszedő Hamit ? is Mi ? mint csak ezt az 50IQ-s ripacs @nezelodo.:-t ?
Mint Csak a Cs-katkát ? a Momentum megfoghatatlan Lölö Fantomját ? is ?
durbincs
@namihami: csak ugy mint maga ? aki bánya esze 2 elemivel ? 50IQ-val ? s csak maroknyi ésszel ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.