Vasárnap csapott el egy autós egy közterület-felügyelőt Óbuda egyik utcájában, a férfi mintegy 50 méteren keresztül kapaszkodott a motorháztetőbe, majd leesett a kocsiről. A gázoló másnap föladta magát a rendőrségen. A kerületi polgármester dicséretben részesíti a bátor helytállásáért a közterület-felügyelőt.

A Blikknek szólalt meg a vasárnap délután elütött közterület-felügyelő, Kuba Richárd, aki elmondta, igazoltatni akartak társával a III. kerület Hídfő utcában egy fatal autóst, aki azonban nem állt meg, hanem helyette elütötte őt.

"50 méteren át küzdöttem a motorháztetőn az életemért" – megszólalt a vasárnap Óbudán elütött hős közteres

Kuba Richárd az eset után

Fotó: Facebook/Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

Észrevettük, hogy a fekete audis azon a téren áll, ahova csak engedéllyel szabad behajtani. Amikor meglátott, elindult kifelé az irányunkba, mi pedig igazoltatni akartuk. Fel akartam tartóztatni, a karommal jeleztem neki, ekkor ugyan megállt, de a sofőr nem volt együttműködő. A járőrtársam elkérte a papírjait, én pedig fényképeket készítettem a kocsiról és róla is. Az iratait végül át sem adta, idegesen viselkedett

- mondta el a közterület-felügyelő a lapnak, aki hozzátette: ami ezután jött, arra nem számított: az autós hirtelen beletaposott a gázba.

Időm sem volt kitérni előle, az egyensúlyomat vesztettem és felkerültem a motorháztetőre. Próbáltam fogást találni, ekkor meg tudtam kapaszkodni a motorháztető peremébe. Ezután intenzíven gyorsított, csikorgó kerekekkel és felbőgő motorral indult el az úton. Erősen kapaszkodtam, 50 méteren át küzdöttem a motorháztetőn az életemért. Ösztönösen szorítottam, hogy nehogy a jármű alá kerüljek. Végül egy hirtelen kanyar után lerepültem, ő pedig segítségnyújtás nélkül elhajtott

- mondta el a Blikknek Kuba Richárd, aki a fején, a lapockáján, a könyökén és a térdein szenvedett könnyebb sérüléseket. Jelenleg betegállományban pihen otthon és próbálja feldolgozni a történteket.

A férfi a lapnak kifejtette, tisztában van vele, amikor felveszi az egyenruhát, hogy minden megtörténhet, a 9 évnyi szolgálata alatt volt már dolga kigyulladt autóval, sodorták már el kocsival, egyszer pedig meg is támadták, de ez volt eddig a legdurvább dolog, amit átélt.

A helyszínről elhajtó gázoló másna feladta magát a rendőrségen. V.L: Zsoltot hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a rendőrség hétfőn, és őrizetbe is vették. A lap információi szerint szerdán dől el a bíróságon, hogy letartóztatják-e. A Blikk úgy tudja, korábban azért ítélték pénzbüntetésre és vették el a jogosítványát, mert bódult állapotban vezetett.

Szerdán jelent meg a kerület önkormányzatának a honlapján a hír, hogy polgármesteri dicséretben fogják részesíteni a férfit.

Forrás: blikk.hu, obuda.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.