Nyilván azért akarta kihúzatni azt a bizonyos kérdést és választ, mert a hazai viszonyokhoz, a kormány által ellenőrzött média szolgalelkűségéhez szokott. Ez a szándék még a magyar törvényt is sérti.

Varga Judit hazudott egy hatalmasat? Lényegében cenzúrázni akarta a Le Monde-ot

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Jean-Baptiste Chastand, a Le Monde című francia napilap bécsi tudósítója, a Varga Judittal július elején készült interjú szerzője megerősítette lapunknak: az igazságügyi miniszter sajtósa valóban szeretett volna kihúzatni egy kérdést és választ a megjelenés előtt álló cikkből, ő azonban nem járult hozzá:

“Azt mondtam a szóvivőnek, hogy csak akkor javíthatnak bele az írásba, ha közben rájöttek, hogy a miniszter hibás választ adott. Harminc perc múlva jött a megerősítés, hogy az interjú teljes szövegét jóváhagyták”,

idézte fel az eseményeket.

“Ha valaki azt kérné, hogy hallgassanak le egy újságírót vagy egy (politikai) ellenfelet), elfogadná-ezt a kérést?”, hangzott az inkriminált kérdés, amire Varga felháborodottan reagált:

“Micsoda kérdés! Ez már önmagában provokáció!”.

A Pegasus-projekt néven elhíresült nemzetközi lehallgatási botrányt kiteregtő Washington Post című amerikai újság írta meg, hogy a miniszter irodája a kérdést és a választ ki akarta vetetni az ellenőrzésre megküldött interjúból. Varga Judit azonban hétfői brüsszeli sajtóértekezletén tagadta, hogy az inkriminált rész eltávolítását kérték volna, arra hivatkozva, hogy az általa látott és jóváhagyott, majd meg is jelent interjúban szerepel az idézett szöveg.

Ezt egyébként a magyar jogszabályok sem teszik lehetővé – ezt már a Propeller teszi hozzá a Népszava-cikk ismertetéséhez.

"...a nyilatkozat vagy a szereplés nem vonható vissza, 

ha

a) azt a nyilatkozó a helyi, országos vagy európai közélet eseményével összefüggésben tette,

b) az Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró valamely eseménnyel kapcsolatos, vagy

c) azt hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy, vagy politikai közszereplő közmegbízatása ellátásával összefüggésben tette."

Ez a a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény 15. paragrafusában olvasható. Egyértelmű, mindhárom eset irányadó a mostani esetre.

A törvény a Fidesz kétharmaddal fogadta el 2010-ben.

Érdemes megismételni: Varga Judit a Fidesz kormányának igazságügyminisztere, akinek éppen a törvények betartása érdekében kellene ténykednie és nem – jogellenesen – cenzúrázni.

Forrás: nepszava.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A liba nem adhat mást, csak mi lényege...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
A LeMondot akarta cenzúrázni ez a nyomi tyúk? Lemonnyon le! Mondom.
FL4K
Borzasztóan csúnyán beszél ez a nő - nem úgy értem, hogy úgy káromkodik, mint egy kocs... mint én (mert nem én káromkodom úgy, mint egy kocsis, hanem a kocsis káromkodik úgy, mint én).
Szóval, most nem arra gondolok, hogy miket mond/hazudik, hanem arra, ahogyan mondja. Van amit meg sem lehet érteni a beszédéből, csak a szövegkörnyezet alapján lehet kitalálni.
Dr. Proktor
A hazugság a NER lényege!
Hagy utaljak csak az ismert nyilatkozatra: "én nem hazudtam soha"...
Qqberci
A liba nem adhat mást, csak mi lényege...
kereső
Ország-világ előtt , az ország csúfsága- a magyar igazságügyminiszter hazudik. Nem kéne lemondani művésznő??
Néro
Hááát fehérnép inkább a konyhában a helyed. Nagy Hím Tag Társaidnak úgy is ez a Nemzethy Nagy Magyar Országuk képe.
No akkor fakanálra fel hátha a recepteket jobban ismered mint a Nemzethty Tűr-vényeket.
gina
Ez a riherongy, mindent megtesz a mocskos fönökéért, becsület iagzságérzet az neki idegen, ócska repedtsarkú szemét
kissé felnőttem
na itt az uj triumvirátus ? lehallgatásdit játszanak? szép szép majd a vádlottak padján lefagy a pofamosoly.
Shikari
Minden ballibsi újságíró egy provokátor, buzi fasiszta?

Jutka nem akart egy provokációnak felülni és ezért kért módosítást! Ha mind két fél hozzájárul, akkor semmi akadálya. Persze, hogy a komcsi firkász ezt nem engedte, hiszen neki a provokáció volt a célja, nem az interjú!
tudode
A képet elnézve oda jutott az ország, hogy 'szabad kőművesek" (egymásnak falaznak) a SS körlmények között visszaélve a , megszerzett hatalmukkal, nincs aki megvonja 11 éve a bizalmat attól a közszolgától, aki(k) vétenek saját hazájuk, a társadalom minden rétege ellen!
.
Példaként hozható fel az osztrák alkancellár 2017-i ibizai orgiáján elhangzottak miatt, és a második osztrák szövetségi kancellár meghurcoltatása amiatt, mert Ibizán Krisztin Strache alkancellárt behuzták a csőbe a magyar EGYEDURALKODÓ országában SS körülmények között létrehozott, már működő sajtóbirodalmának -- gondolatban -- a leképezésére!
.
Mindezért
,
----- Júliusban indul a volt osztrák alkancellár pere
mandiner.hu/cikk/20210531_julius_osztrak_alkancellar_per_heinz_christian_strache_ausztria_kulfold
.
És
.
---Kínos helyzetben Sebastian Kurz, hamisan tanúzhatott az Ibiza-botrány ügyében
index.hu/kulfold/2021/05/12/sebastian-kurz-ibiza-botrany-hamis-tanuzas-heinz-christian-strache/
------------------------------
.
Ezzel szemben 2017 óta a főkolompos, a kedves vezető rémálmai miatt a magyarok az óta már átéltek száz csodát, addig hogy ma már bevetésre kerülhetett a Pegasus kémprogram, olyan súlyu vétség, amelynek kiderülésekor Nixon elnök a Wotergeta ügy miatt nem maszatolt, egyszerűen lemondott!
.
Erről a botrányról a MINDENREHATÓ napokig hallgatott, aztán a gyermeke bugyijába bújva szándékozik elterelni népszavazással a társadalom, de a világ figyelmét kevésebb sikerrel!
.
----- Szabad szemmel: Orbánról kellene népszavazást tartani Európában
nepszava.hu/3127003_szabad-szemmel-orbanrol-kellene-nepszavazast-tartani-europaban
--------------------------
.
És a leejtőn nincs megállás olyan hadicselek elkövetése miatt, amire a honfoglalás óta nem vetemedett volna egy vezető sem.
.
Átláthatatlan, hogy ez a sumákba szerzett GÁNTKŐ hol áll meg!
Aki Én
@Shikari: Nagyon érzed a ritmust, balfasz.
A komcsi besúgó lányának III/III-as ügyosztálya éppen most bukott meg.
Dr. Proktor
@Aki Én: Lehet, hogy egy cipőben járnak... :-)
ómió
Hazudjátok rá, efftársak! Eggyel több, vagy kevesebb...!
laszlobihari
@Aki Én: nem kéne etetni ezt a visszamaradt "örökítő anyagot! nem kell válaszolni, bármit is ír! ha nincs reakció nincs fizetés!
balos
@laszlobihari: Sajnos a nernél a pénzt nem a kommentelésért fizetik!Ott névsor van a kitartóikról és a komment 1 jelzés,hogy veszik a lóvét!
justhpeter
@laszlobihari: Igazat sosem mondott.
Lepényleső
Nem lehet,hogy az igazság elfedésének minisztere,- annak is csak egy képviselője?
(Talán szerencsés hogy nem kell borotválkoznia,s annak okán naponta tükörbe néznie?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok