A virológus mindenkinek az oltást javasolja, és valószínűsíti, hogy visszatér az az idő, amikor maszkot kell hordanunk, és az is, amikor távolságot kell tartanunk, mert csak így lehet megvédeni az oltatlanokat.

"Ez a vírus azért különleges, mert az emberiség nagy része még most sem immunizált ellene, mert vagy nem találkozott ezzel a vírussal vagy nincs vakcinázva ellene, tehát fogékony rá. Ezért van most nyáron is járványhullám"

– mondta az InfoRádióban Kemenesi Gábor.

Kemenesi Gábor: már nyáron jöhet a negyedik hullám, visszatérhet a maszk is

Fotó: YouTube

A virológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a vírusnak az a legfőbb hajtóereje, hogy most szert tesz olyan tulajdonságokra, amelyek révén jobban terjed, és könnyebben eljut azokhoz az emberekhez, akik még nem találkoztak vele.

"A világ döntő többsége még a közelébe se került a normális átoltottsági szintnek, az emberek jó része még nem fertőződött át, szóval bőven van még mozgástere a vírusnak, és ez az, ami kibillentheti a szezonalitást"

– mondta a szakember.

"Fölösleges arra várni, hogy eltűnik, előbb-utóbb mindenkit megtalál ez a vírus. A legokosabb, amit tehetünk, hogy minél hamarabb vakcina által immunizálódunk a vírusra"

– mondta Kemenesi.

"A delta variáns Indiából indult, az aktív terjedési gócokban, ahol nagyon terjed a vírus, nagyon nagy a statisztikai az esélye annak, hogy létrejön egy, a vírus számára jobb tulajdonságokkal bíró újabb variáns" – tette hozzá a virológus.

Forrás: Infostart.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
hordjad te, te denevéres buzeráns...remélem kormányváltás után elintézik az ilyen riogató kis köcsögöket is...foglalkozz a bőregereiddel, ne ugass!
simmering73
Már egy kedves honfitársunk volt olyan aranyos, hogy szuvenírként meghozta premier előtt a gamma-variánst is. Pedig még csak most ismerkedünk az első turnusban hazaérkező deltakommandó ajándékával.
division
@Pálinkás Pál: Inkább te maradj a számítógép szerelésnél, a virológia nem a te területed. Egyébként meg semmi gond nincs akkor, ha csak a nem oltottak lesznek nagyon betegek, vessenek magukra. A Pfizer, a Moderna és az Astra bizonyítottan véd elég hatékonyan a delta ellen, a gyerekekre pedig az újabb vizsgálatok szerint nem lesz talán veszélyes, kivéve akik krónikus betegek, őket mindenképp be kell oltatni egy felelős szülőnek. A maszk meg a távolságtartás, bezárások pedig úgyis eljönnek hamarosan, akiknek ez nem tetszik lehet hőbörögniük majd ismét.
division
@Horizont: Ők azok, akiket potyázóknak hívnak. Várják, hogy mások be legyenek oltva, és ha minél több ember megkapta, kialakul egyféle nyájimmunitás, akkor majd előbújnak a négy fal közül. A propin is írogat 2-3 ilyen potyautas:-)
Pálinkás Pál
@Horizont: ne is védd, senki nem kérte tőletek,..mivel már eltelt kis idő, aki nem oltatta magát ,az tudatosan nem oltatott...Angliában okosan csinálják, rájöttek hogy az emberek felnőttek...mellesleg az új fertőzöttek zöme oltott!!! ezt miért nem reklámozzák??? a műút héten Izraelben intenzíven lévő 36 betegből 35 oltott volt!!!
Pálinkás Pál
@division: maradnék,ha ez a disznó is megmaradna a bőregereinél!!!ez a szaros, meg a jakab nevű főnöke ugatott a terasznyitásnál is hogy pár hét,és megtelnek a kórházak.. ez szerintem rémhír volt ,sittet megért volna ennek, pofáját elnézve kedvelnék a kancigányok!!
division
@Pálinkás Pál: Állatról emberre terjedő vírusokkal foglalkozik, a covid is az, tehát nagyon is a szakterülete. Az izraeli cikk, nos igen:
novekedes.hu/elemzesek/a-korhazban-apolt-sulyos-koronavirus-betegek-tobb-mint-fele-be-volt-oltva-izraelben
Értelmezni kellene kicsit.
Pálinkás Pál
@division: " Jelenleg a súlyos állapotban lévő betegek mintegy 60% -át vakcinázták. Sőt, a Héber Egyetem kutatói szerint, akik tanácsot adnak a kormánynak, az újonnan fertőzöttek mintegy 90% -a 50 év feletti teljesen be van oltva."...
www.jpost.com/breaking-news/for-first-time-since-march-855-new-coronavirus-cases-in-israel-674084
nos ...állhatsz neki értelmezni..
istván irén
Vajon a viktorunk meg engedte neki csak akkor jöhet a ha a disznó fejű nagy úr engedi
Pálinkás Pál
@division: " At the moment, around 60% of the patients in serious conditions have been vaccinated. Moreover, according to Hebrew University researchers who advise the government, around 90% of newly infected people over the age of 50 are fully vaccinated."
itt az eredeti szöveg a cikkből...
" Jelenleg a súlyos állapotú betegek mintegy 60%-át oltották be. Sőt, a kormánynak tanácsot adó Héber Egyetem kutatói szerint az 50 év feletti újonnan fertőzöttek mintegy 90%-a teljesen be van oltva."
Lepényleső
...visszatérhet? Közösségi terekben el sem szabadott volna hagyatni ahogy pl. Szlovákiában,
ha az emberi élet megóvása a cél valóban?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.