Kubatov Gábor az Antiszemitizmus Ellen Küzdő Globális Fórumon Jeruzsálemben a Nemzeti Sport tudósítása szerint.

Kubatov: Ha valaki bűnt követ el a stadionban, tudni szeretném, hogy hívják és hol lakik az illető
Fotó: Facebook/Kubatov Gábor

„Ki kell hangsúlyoznom, hogy ez a téma a szívügyem”

– mondta a antiszemitizmus elleni harcról a Fradi elnöke, aki történetesen a Fidesz pártigazgatója is egyúttal. Ezután részletesen beszélt arról, hogy az elmúlt tíz évben (mióta átvette a klub vezetését) milyen módon szorították vissza a szélsőséges szurkolói magatartást a Ferencváros stadionjában.

„Nálunk szabályok és következetesség van, a cselekedeteknek pedig következményei vannak”. Éppen ezért olyan szigorú intézkedéseket vezettek be a Groupama Arénában, amelyek Kubatov szerint példátlanok Európában.

„Ha itt valaki bűnt követ el, pontosan szeretném tudni, hogy hívják és hol lakik az illető, majd ezek után többet nem szeretném beengedni a stadionba”

– fogalmazott a Fradi elnöke, aki azt is felidézte, hogy annak idején nem ment zökkenőmentesen a klubkártya ésa vénaszkenneres beléptetés bevezetése.

„Kívülről egyszerűnek tűnik, mert mindenhol így kéne ennek mennie, nekünk az ultráink három évig bojkottálták a csapatot. Ezerötszáz drukker az én házam előtt is tüntetett, sőt a családomat is megfenyegették, de ez nem változtatta meg a véleményem, csak megerősített abban, hogy ezen az úton kell járnunk.”

Kubatov szerint az a legjobb kampány a kirekesztés ellen, ha olyan játékost igazolnak, aki szembemegy az előítéletekkel. Épp ezért dolgoztak azon, hogy egy izraeli válogatott játékost is a Fradiba csábítsanak, de ez nem jött össze.

Forrás: Telex.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Figyu te köcsög!
Te nem vagy hatóság, nincs jogod ehhez!
Listázd a qrva anyád különben te rohadék geczicsótány!

Asse semmi hogy milliós havi fizut húzol a fradinál, a fidesznél mint alelnök, és mint parlamenti képviselő, ez egy hónapban hány millió szumma???
8???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sgl
Figyu te köcsög!
Te nem vagy hatóság, nincs jogod ehhez!
Listázd a qrva anyád különben te rohadék geczicsótány!

Asse semmi hogy milliós havi fizut húzol a fradinál, a fidesznél mint alelnök, és mint parlamenti képviselő, ez egy hónapban hány millió szumma???
8???
namihami
Akkor a ""szurkolóitok"" 90%-ának a kóterbe küldheted a következő jegyet.
Vagy a börtönudvaron játssza le a Fradi a meccseit.
tudode
Ajajj!
.
A farmergatyás "katonák" főparancsnoka előadja a szendiKÁT, akiről a prúljárt baka
.
---- RIASZTÁS - Kubatov embere kitálal
www.youtube.com/watch?v=Gj3kd3HTCn8&t=104s
-------------------
.
Aztán a kibeszélést követően
..
------ Hajléktalanok közt tengődik a Fradi ex-erős szurkolója
estiujsag.hu/kultura/hajlektalanok-kozt-tengodik-a-fradi-ex-eros-szurkoloja
.
"""A Fradi egykori szurkolói koordinátora és nehéz fiúja nagy bajban van. A börtönt is megjárt és a Fradinál kiskirályként élő Sz.Ferenc ugyanis hajléktalanokkal él a Keletinél. Állítólag anyagilag teljesen tönkrement. Ő volt az, aki a választások elött a HírTV-ben azt mondta, hogy ő sok csúnyaságáról tud a Fidesznek és a pártigazgató embere volt."""
-------------------------
.
Jobb lehetőség helyett vajon hány fiatalt sikerült megszédíteniük:
.
Sokat, ahogy látható volt a magyar csapat
.
----- Reagált a müncheni rendőrség a magyar szurkolók előállításának hírére
infostart.hu/sport/euro-2020/2021/06/24/masfel-tucat-magyar-drukkert-allitottak-elo-munchenben#
-------------------------
.
???
Nessy
Szurkolói vandalizmus esetén kéretik a vandáloknak névjegy kártya leadását, név, anyja neve, születési hely, időpont, pontos lakcím, telefonszám megadása kötelező.
Eladott Ország
Akkor veled kell kezdeni, te szarházi, mocsokláda!
Pegero
@Nessy: Ne akarj mindig ilyen tudálékos lenni, mert a végén már ostobának tűnsz!
Nessy
@Pegero: Nem vagyok tudálékos, csak kissé szarkasztikus. Különben kérdezzék meg Pegazust, ha nincs épp az Olimposzon.
Pegero
@Nessy: Lehet, hogy most jön vissza Pegazus az Olimposzról és hoz Neked olimpuszit.
Nessy
@Pegero:Nekem nem! Én nem vásároltam meg. Az is lehet, hogy leszáll és Bayer Zsoltot felviszi a Parnasszusra!
Pegero
@Nessy: Itt még sok minden lehet, de egyelőre csak találgatni tudunk!
simmering73
RFS (Lettország)-Puskás Akadémia 3-0 (1.félidő). Gratulálok a csapatnak. További jó játékot kívánok.
Lepényleső
Eredendő bűn nem a stadionok megépítése volt,hiszen meg nem létük esetén miképp lehetne ott bűnt elkövetni?
Ergo;ki építtette?
FL4K
Volna is itt egyből egy név, aki bűnt követ el a stadionban: Kubatov Gábor - az a faszarcú náci geci, aki sok közpénzen vett sok 15 perc hírnevet

Próbálna csak Kubatov (milyen elbaszott egy orosz behatású neve van ennek a gecinek?) szembe menni a fradista keménymaggal...
Vagyis Kubatov védi a náci geci, antiszemita, rasszista, homofób, hazaáruló, fake-buta-bunkó-paraszt fradista csürhét !!!

Végül te is mész te is a levesbe, te morálisan teljesen NULLA-HULLADÉK-BÜDÖS-ISTENTELEN GECI !!!
Más szavakkal: AMIKOR BEVÉGZED, SZÓ SZERINT MÉSZ A HALÁL FASZÁRA !!!
ómió
Nehogy mást tiltsál ki? Akkor, jogos!
balos
@ómió: Azért engedik beszélni,mert sajnos ott is a fosball nemzethy ügy!Pedig az utcát söpörni sem kis feladat ott sem!Amióta az oroszok megvehetik a zsidó passzust,mint itthon a nyilast,azóta egyre nagyobb a szemét kupac az utak mentén!Mint itthon a sok nemzethy csótány miatt!
ómió
@balos: Szemétkupacot láttál? Szóval, akkor, éppen valamelyik bolsevik kongresszusról jössz? Hát, ott aztán van! Nem vitás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.